Szómontázsok

Személyes
Steel•  2018. május 9. 21:16

Úgy fogadlak

Úgy fogadlak karom közé, mint anya

a gyermeket, mint szerelemmel vetkőztetett
csend egymásban hazatérő lelkeket.
Akár ágak a lombot, tenyéren tartva,
fogadlak a holnapokkal, legyőzetett
ellenedharcban reszketve a szemedet...
Úgy fogadlak, mint szirmok hajnali sugárt,
vágyakból hagylak pipacsként kinyílni,
amíg pirulásomból a nő vaddá nem lesz,
s ajkadtól hullat minden sóhajruhát...
Szívembe fogadlak, életet dobbanni,
míg szíved egészen magáévá tesz.

Steel•  2018. március 25. 14:09

Rég voltam

Nyíló mandulavirág a pirkadás,
az élet most még napfény-tisztaság.
A táj ébredése páracsillanás
csupán. Aki voltam, magához visszalát

Téged. Emlékszem, szerettem az arcszesz
mindig-Férfi illatát rajtad, ahogyan
egyetlen rezdüléssé forrt minden szívnesz,
mikor rátaláltam lényegemre karodban.

A csillagok pitypangszárnyán repültem
Veled, egész testem, mint a Földanya,
borult rügybe, s dúdolva szelídültem
mellkasod ágán, mint a tavasz galambja.


Pihegtem, akár nyári partokon a szellő,
ha lombok tenyérárnyékában leül,
ellebegtem, mint csöpp tortahab-felhő,
szemed tengercsepp-zöldjén mezítelenül.


Ma fura lúdbőrzés lelkemen ez a kép.
Látni a mán innen és túl, mi voltam.
A nő, aki mint mezőnyi vadvirág, szép,
és szabad, s élet az időalkonyokban.






Steel•  2018. március 18. 06:39

Élni hív



Apró tenyérmelegségek, napsugárbibék,
horizontról reppennek sárga fénycsibék,
a légben bogárzünny pilinkél szerte,
könnyű permet a felhők harmatcseppje.


Szívemen a csöndzárványok, kristályidők,
a bánatok alól most madárlibbenők,
felhasadt gleccserszabadság a pillanat,
értésemmé felnő, mi a múltból itt maradt.


Látom élni kél a pillangótarkaság, 
lélegzem, mint rügyet hajtó barkaág.
Élni hív a pille mezőüdeség,
s ahogy a kert változtatja küllemét.


Élni kél a katicapettyes derű,
az alkonyi színpompa, mi szépen egyszerű.
Élni hív sok éji csillagcsalogány,
mikor tejútálmokat dalol rám.


Miként a hajnal galagonyavirága
szirmot bont a bennem fáradt világra,
a szájra némult áhítat élni hív,
a még magzat-holnap újra szivárványhíd.


Steel•  2018. március 11. 18:09

Május-lángok ős(z)korán


 

Már itt van az ősz benned és bennem is,
a szenvedély haján pókháló-opál,
bár a tűz-ösztön még erejét keresi,
de templommá hűvösödik vágyszobám.
Néha, az imákba még belesúglak,
és a szív szembogarába hunylak.

De ismerésed korszakosan távoli,
hiába emlékezem sóhajok apró
barlangrajzait, ahogyan lángolni
kezdtek csóksziklákon, s forrtak karcot,
véstek szerelem-rúnákat itt bennem,
hogy érezzem : e varázst örökre hinnem kell.

Számomra most csillag-planetárium 
lettél, - mintha ezernyi világot kéne
felfedezni, - de tépett kalendárium
hozzá(d) az idő. S amíg holdad fénye
pihen ezen a galaxison, én látom,
ahogy belőle inkább én leszek vándor.

Steel•  2018. március 3. 17:43

Ami igaz maradt



Pillangó-puha pillanat, gyermekérzés,
hamubasült pogácsa-szavak, jóságok,
Anyám tekintetében az Anya-szépség,
mi gyógyított minden ártó kórságot.
Apám szemében kis parázslámpások,
- mezőzöldeken táncoló hajnalsugár,
szinte látom, a legelő bárányok
mily szelíden pihentek az Ő oltalmán.
Most felhőjuhokat őriz, és terel,
míg Anyám patyolatfényt tereget épp,
Apám minden borút jó messze lehel,
így lesz búzavirág a sötét Ég.
Semmi gyarlóság, mit a földi sors hozott,
nem lehet lényegek nyoma utánuk.
Bár a hiány magzatsírása meg nem szokott,
- s tudom sosem lesz az, de az Ő álmuk
már csillagléggömbbé reppent, már könnyű.
Csak a cinkekéség néha fáj nagyon,
mert el nem érem. A Menny messze vagyon.
De szívverésük rigódal, fuvallat-röptű,
s minden mi földre húzná őket, hamis.
Mindaz, mit vállamon hagytak, csak ölelés,
A szeretet csöndek ujjhegyén összeér,
s a lélek füves legelőin itt lakik.