Bolhafészek

Városi bolha

              Volt egy kutya, akit már annyira gyötörtek a bolhák, hogy elege lett mindenből. Elhatározta, hogy véget vet a szenvedésnek, a napestig való vakarózásnak, vonyításnak. Addig sündörgött a gazda körül, hogy az megsajnálta és kopaszra nyírta, ő meg örömében ész nélkül vágtázott körbe-körbe a ház körül. A gazda meg eltakarította a lenyírt szőrt, s bedobta a kukába, a rengeteg élősködővel együtt.

            Igen ám, de az egyik kíváncsi vérszívó megtapadt az inge ujján, s amikor az bement átöltözni, hogy indulhasson a városba dolgozni, bolhánk átügyeskedte magát az éppen felhúzott tiszta nadrágjára. A munkahelyen pedig a szekrényéből a réseken átmasírozott az egyik városi munkatársa ruháira. Így került ez a ravasz bolha a városba.

            – Hmm! – mondta a bolha magában, amint belekortyolt az új alany vérébe – Ez embervér! Méghozzá városi! Hurrá, városi bolha lettem! – kiáltotta végül diadalmas büszkeséggel.

            Hogy milyen kalandokon ment át, hány gazdát cserélt életében, nem tudom, de a legutolsó lakása megint egy kutya volt. Egy városi, remek illatú kutya. Jó sora lett, együtt mentek mindenhová. Hol a járdán, hol az úttesten, hol meg jó nagy tereken sétálgattak, néha meg még villamosoztak is. Igaz, a levegő egy kicsit – vagy inkább nagyon – más volt, mint amit a tanyán megszokott, de mindennek ára van. Néha le kell mondani valamiről a jobb sorsért. Így hát elviselte a füstös, áporodott levegőt, csakhogy élvezhesse az úri létet.

            A kutyának bezzeg más volt a véleménye. Izgága lett, dörzsölődött, kaparózott, morgott, rágta magát. Egyszer aztán már a gazdájának is feltűnt, hogy megváltozott kedvence viselkedése. Mivel eddig még nem volt ilyesmivel dolga, elvitte az állatorvoshoz, aki rövid vizsgálódás után kaján mosollyal azt mondta:

–    A kutya egészséges, sőt, úgy látom, a bolha is, ami a szőrébe költözött. Írok ki fertőtlenítő sampont, fürdesse meg vele. A sarki gyógyszertárban meg vegyen egy bolhairtó nyakörvet neki.

A gazda irulva-pirulva megköszönte a tanácsot, fizetett és távoztak – a sarki gyógyszertáron át – haza, egyenesen a fürdőszobába.

            A bolha először lelkendezett, hogy milyen jól megy neki, még strandra is ingyen viszik! De bizony alább hagyott a jókedve, amikor a vízben oldott gyógyszer hatni kezdett. Először csak álmos lett, aztán hallucinált, később pedig teljesen elaludt. Nem is ébredt fel többé soha. Így lett vége a szép városi életnek. A kutya viszont csak most lett igazán vidám! Végre visszanyerte előző jókedvét.

            De mi ebből a tanulság? Kitaláljátok? (Én csak annyit árulok el, hogy: „Nem mind arany, ami fénylik!”)

Bolhamagasugrás

              Volt egyszer valahol a világon egy üveghegy. Hogy hol, azt nem tudom, meg azt sem, hogy azon túl, vagy innen, de élt egy kutya, ami tele volt bolhával.

És azt hiszitek, hogy az a rengeteg ugráló, marásra kész lény békében élt egymás mellett? Ugyan már, azt sem tudták, mi az a béke. Bár hallották már valaha ezt a szót, de mind esküdött rá, hogy nem e, hanem a hangra végződött, valahogy így: béka. Ha valamiben, hát ebben egyetértettek, de semmi másban nem.

Most éppen azon vitatkoztak, hogy mire is való ez a béka. A vita épp kapóra jött, hogy egy másik dologban egyetértésre jussanak: Az magyarázhatja el a többieknek, mi is az a béka, aki magasabbra tud ugrani. Szegény kutya háta csakúgy döngött, amint megindult a hatalmas verseny, amiben mindegyik győzni akart, hiszen ki tudná jobban, igazabban elmagyarázni, mint én, én, én... Hoppá, hát nem már megint egyetértenek? Hiszen mind azt mondja: én tudom legjobban!... Ajaj, mi lesz még itt?!

Ahogy a nagy ugrándozás egyre hevesebb lett, a kutya keserves nyüszítésbe kezdett és vad vágtában egyenesen az üveghegy csúcsa felé iramodott, hátha valahogy eliszkolhatna eme dübörgő, viszketésgeneráló társaság elől. De bizony, azok a nagy loholás közben is folytatták őrületes versengésüket. A hegy csúcsa tűhegyes volt, így a bolhagazda megtorpant és épp előtte állt meg. A hirtelen fékezés hatására az egyik - épp a levegőben tartózkodó - ugrándozó átesett a hegy másik oldalára, és csúszott, csúszott lefelé...

A többiek pedig tovább ropták táncukat, míg a kutya meg nem elégelte eme tolakodó, önkényes lakásfoglaló csürhe garázdálkodását, és meg nem rázta magát annyira, hogy egytől egyig átrepültek ők is a másik oldalra, és máris szánkáztak lefelé a szédítő magasságból az előző társuk után. Azok meg még a hegyoldalon is folytatták ugrándozásukat, de minek?...

Mert eközben az elsőnek lecsúszott bolha elérte a hegy alját, ahol egy büdös, hideg, nyálkás, vartyogó valamire pottyant és - alaposan bele is ragadt a nyálkába. Közben a többiek is elérték a legalsó szintet, ami bizony jóval a béka feneke alatt volt, így kikiáltották őt győztesnek.

              – Éljen! Éljen! Halljuk! Halljuk! – kiáltozták, így hát bolhánk egy hosszú-hosszú szónoklatot mondott el, ami így hangzott:

              – Íme, ez a béka!

              Erre aztán a többi kikiáltotta Bolhakirálynak! De bizony ez pünkösdi királyság lett, mert a hüllő, aminek a hátán lapult, – hopp! – beleugrott az üveghegy lábánál hullámzó tóba, ahonnan aztán jó sokáig ki se dugta az orrát. A többiek először sajnálták a történteket, aztán unalmukban újra nekiláttak az ugrándozásnak, mert hiszen sokat kell ugrálniuk, mire másik kutyát találnak itt, ahol még madár se jár...

Bolhakaland

Volt egyszer egy kutyabolha,

kutyástól ment el a boltba.

A rendész biz’ kizavarta,

kutyáját míg ki nem varrta!

– „Ruha kell a ruhátlannak,

másképp nincs itt helye annak!

Póráz is kell a nyakára,

meg tasak a valagára.

Bolhaporral hintse be őt,

s vegyen neki vesevelőt:

le ne rámolja a polcot,

hasban vinni el a koncot.“ –

Eszes volt a kutyabolha,

vissza macskán ment a boltba.

Lábak között sompolyogva,

csak a macska szőrit fogva,

kutyacsontot tett el bátran...

Ettől lett ő benn a pácban!

Mert a rendész ezt meglátta,

– „Fogják meg!“ – így kiabálta.

– „Ki látott már ilyen kosztot,

macskaháton kutyacsontot?!“ –

S ahány kutya kiöltözött,

mind a macskával öklözött...

Mert ha nem is mondtam eddig,

a rendész is kutya, – sejtik?!

A macska meg, uccu, vakon

ugrott át a kirakaton.

Az üvegszél jól megmarta,

szegény bolhát levakarta.

Ott maradt a boltban árván,

egész éjjel csárdást járván.

Reggel aztán, ahány vevő,

annyi hólyag került elő;

mind sietett, nem várt nyárig,

rohant menten a pénztárig.

2017. február 15.