Bolhafészek

Humor
stapi•  2017. február 26. 14:39

Bolhaügy

Bolhaügy

 

Bolhafészek, bolhaház,

bolha úrfi ott haház;

bolha néne szökkenik,

ablakát ha zörgetik.

 

Bolha bátya, bolhahúg,

bolhaperre jó tanúk.

Bolhaügybe hív a szó,

csörte ez, de hím asszó.

 

Bolhabíra, bolhajog,

bolha bácsit eltapod.

Bolha úrra vár a kény,

rá vetült a lámpafény.

 

Bolhafészek, bolhaház,

bolha úrfi ott haház;

bolha bácsi szökkenik,

rácsvasát ha zörgetik.

 

2017. február 23

stapi•  2017. február 26. 14:38

Bolha Béla

Bolha Béla

 

Bolha Béla kalandjait

most megénekelve,

bolha búba öltözködöm,

gondom elterelve.

 

Nem akárki Bolha Béla,

nem kezdhetem bárhogy,

macskajajjal éneklem én,

B-ében, és akárhogy.

 

Bolhabánat vitte tova

szárazföldi útján,

szomját oltva vedrezgetett

Bolha Bálint kútján.

 

Bolha Bálint nem tesója,

csak egy földi néki,

iszonyatos méreg tüze

lobban fel, a régi.

 

Emlékeit felidézve

arca sötét, szürke...

Mért ily morcos, ilyen kormos

épp ma ez az ürge?!

 

Bolha Béla a tudója,

ő tett neki rosszat:

évek hosszú garmadában

neje után koslat!

 

Vagy ha nem, hát az is kisnyúl,

alkalom van erre,

bosszút forral forralt borral,

és nem viszi perre.

 

Nem perel hát Bolha Bálint,

megitatja vízzel!

Nem vederből, - kútja mélyén

lesz a Béla vízjel!

 

Bugyog egyre Bolha Béla,

s ha nem vagyok észnél,

kis énekem legvégére

csak gyászosan néznél.

 

De időben teszek róla,

ne legyen itt gyászhír:

félbe vágom macskajajom,

mert ez bizony álhír.

 

Bolha Béla, s Bolha Bálint

ökörköri klubtag:

érettségi vizsgájukon

mindketten megbuktak.

 

2017. február 22.

stapi•  2017. február 26. 14:37

Bolhalesen

Bolhalesen

 

Bolhalesen bolha úr

bolhacsapást látott,

bolhatársnak bolhamód,

bolhául kiáltott:

 

Bolha szalad, bolha az!

Bolhatalpon ugrik!

Bolha lehet, bolha biz’! –

bolháltozta untig.

 

Bolhalesen bolhaűr:

bolhaiszonyt vált ki.

Bolhaviszony bolhák közt:

bolhaalvilági.

 

2017. február 22.

stapi•  2017. február 26. 14:35

Bolhamagasugrás

Bolhamagasugrás

 

              Volt egyszer valahol a világon egy üveghegy. Hogy hol, azt nem tudom, meg azt sem, hogy azon túl, vagy innen, de élt egy kutya, ami tele volt bolhával.

 

És azt hiszitek, hogy az a rengeteg ugráló, marásra kész lény békében élt egymás mellett? Ugyan már, azt sem tudták, mi az a béke. Bár hallották már valaha ezt a szót, de mind esküdött rá, hogy nem e, hanem a hangra végződött, valahogy így: béka. Ha valamiben, hát ebben egyetértettek, de semmi másban nem.

 

Most éppen azon vitatkoztak, hogy mire is való ez a béka. A vita épp kapóra jött, hogy egy másik dologban egyetértésre jussanak: Az magyarázhatja el a többieknek, mi is az a béka, aki magasabbra tud ugrani. Szegény kutya háta csakúgy döngött, amint megindult a hatalmas verseny, amiben mindegyik győzni akart, hiszen ki tudná jobban, igazabban elmagyarázni, mint én, én, én... Hoppá, hát nem már megint egyetértenek? Hiszen mind azt mondja: én tudom legjobban!... Ajaj, mi lesz még itt?!

 

Ahogy a nagy ugrándozás egyre hevesebb lett, a kutya keserves nyüszítésbe kezdett és vad vágtában egyenesen az üveghegy csúcsa felé iramodott, hátha valahogy eliszkolhatna eme dübörgő, viszketésgeneráló társaság elől. De bizony, azok a nagy loholás közben is folytatták őrületes versengésüket. A hegy csúcsa tűhegyes volt, így a bolhagazda megtorpant és épp előtte állt meg. A hirtelen fékezés hatására az egyik - épp a levegőben tartózkodó - ugrándozó átesett a hegy másik oldalára, és csúszott, csúszott lefelé...

 

A többiek pedig tovább ropták táncukat, míg a kutya meg nem elégelte eme tolakodó, önkényes lakásfoglaló csürhe garázdálkodását, és meg nem rázta magát annyira, hogy egytől egyig átrepültek ők is a másik oldalra, és máris szánkáztak lefelé a szédítő magasságból az előző társuk után. Azok meg még a hegyoldalon is folytatták ugrándozásukat, de minek?...

 

Mert eközben az elsőnek lecsúszott bolha elérte a hegy alját, ahol egy büdös, hideg, nyálkás, vartyogó valamire pottyant és - alaposan bele is ragadt a nyálkába. Közben a többiek is elérték a legalsó szintet, ami bizony jóval a béka feneke alatt volt, így kikiáltották őt győztesnek.

 

              – Éljen! Éljen! Halljuk! Halljuk! – kiáltozták, így hát bolhánk egy hosszú-hosszú szónoklatot mondott el, ami így hangzott:

 

              – Íme, ez a béka!

 

              Erre aztán a többi kikiáltotta Bolhakirálynak! De bizony ez pünkösdi királyság lett, mert a hüllő, aminek a hátán lapult, – hopp! – beleugrott az üveghegy lábánál hullámzó tóba, ahonnan aztán jó sokáig ki se dugta az orrát. A többiek először sajnálták a történteket, aztán unalmukban újra nekiláttak az ugrándozásnak, mert hiszen sokat kell ugrálniuk, mire másik kutyát találnak itt, ahol még madár se jár...

 

2017. február 20

stapi•  2017. február 26. 14:33

Bolhakaland

Bolhakaland

 

Volt egyszer egy kutyabolha,

kutyástól ment el a boltba.

A rendész biz’ kizavarta,

kutyáját míg ki nem varrta!

 

– „Ruha kell a ruhátlannak,

másképp nincs itt helye annak!

Póráz is kell a nyakára,

meg tasak a valagára.

 

Bolhaporral hintse be őt,

s vegyen neki vesevelőt:

le ne rámolja a polcot,

hasban vinni el a koncot.“ –

 

Eszes volt a kutyabolha,

vissza macskán ment a boltba.

Lábak között sompolyogva,

csak a macska szőrit fogva,

 

kutyacsontot tett el bátran...

Ettől lett ő benn a pácban!

Mert a rendész ezt meglátta,

– „Fogják meg!“ – így kiabálta.

 

– „Ki látott már ilyen kosztot,

macskaháton kutyacsontot?!“ –

S ahány kutya kiöltözött,

mind a macskával öklözött...

 

Mert ha nem is mondtam eddig,

a rendész is kutya, – sejtik?!

A macska meg, uccu, vakon

ugrott át a kirakaton.

 

Az üvegszél jól megmarta,

szegény bolhát levakarta.

Ott maradt a boltban árván,

egész éjjel csárdást járván.

 

Reggel aztán, ahány vevő,

annyi hólyag került elő;

mind sietett, nem várt nyárig,

rohant menten a pénztárig.

 

2017. február 15.