stapi blogja
Télközelben
Télközelben
Fa és bokor levetkőzött,
elmúlt a nyár, búcsút int.
A meggyérült ágak között
kósza szellő ködöt hint.
Vörös szemével ridegen
tekint a nap az égről,
Megfáradtan és hidegen
emelkedik az éjből.
Lehullt ágak szövevénye
erdő alján szerte-szét,
Faháncs-karú, hajlott néne
szedegeti a rőzsét.
Dermedt mezőn ekék fénye,
a barázdák feketék;
Varjúcsapat elesége
kúszik-mászik benne még.
Kihalt tájon az őszi dér
sziporkázik, havat vár.
Fázom én is - hervadt levél, -
érzem: a tél közel már.
2010. március 25.
Meztelen múzsa
Meztelen múzsa
Ross Satyr verse nyomán
Megjelent a színpadon ma,
legnagyobb, ki számba jön,
kúszva jő a Príma Donna,
testnedűbe’ tündököl.
Lámpafénybe’ úszva lejti,
tánca fürge, csábitó,
hogy ki ő, el is felejti,
ó, e díva lázitó.
Megmutatja, hogy mit is tud,
új nap: új lap, új szerep.
karrier felé ha ő fut,
arra nyílik új terep.
Szembe véle ülve kőre
önmagaddal el se bírsz;
Nincs ruhája, bőre pőre,
jobb, ha kívül állva sírsz.
Hajladozva jobbra, balra,
itt az új romantika,
bárki tőle gyúl a dalra:
ő a meztelen csiga.
2010. április 25.
Édes álom
Édes álom
Két csillagod engem megigézett!
Ifju lelkem villám járta át!
Érintése telt ajkadnak végzet,
óhajtom az édes italát!
Mámorító tested közelsége!
Fölém hajolsz, és hozzám simulsz.
Szerelmünknek égi teljessége,
hogy ha végre néha elcsábulsz.
Rózsaillat kúszik kisszobádban,
és te vagy a fény, amely ragyog,
fogva tartasz arany kalitkában;
fogságomban oly boldog vagyok!
Remeg kezem, itt vagyok tevéled,
téged vágyik epedő szivem!
Arcod kedves mosolyával élek,
édes álom szívemen pihen!
Csábos szemed keskeny résén nézel,
pillantásod tüzén éledek;
elvarázsol a tündöklésével...
Ám de félek, hogy felébredek!
2010 04 23
Hőség
Kedves olvasó!
Hőség című versem két változatban teszem fel ide. Ha időd engedi, kérlek, hogy mindkettőt olvasd el és véleményezd, melyik tetszik jobban. Nyugodtan írhatsz éles kritikát is, elviselem, mert fejlődni szeretnék. Ha van verskedvelő vagy költő ismerősöd, vele is olvastasd el. Köszönöm!
Hőség
(1. változat)
Delelőre hágott a nap,
és most megállt pihenni fenn;
izzó tekintettel, vígan
szemléli, mi van idelenn.
Térképet lát és rajzokat,
mezőt szeletelő utat,
ember-rajzolt krix-kraxokat,
s hogy eleség után kutat.
Modern az ember, gépe van,
aranymezőt szel keresztbe;
kenyér szélibe belemar,
vetőmagot szór keretbe.
Pihenője csúcsán napunk
szélesre tárja mosolyát,
nem bánja, hogy miként kapunk
hév sugarától hőgutát.
Búzatarlóra kémlel épp,
egyik szemével kíséri;
egy gyík keresi üregét,
mely neki hűsét ígéri.
Traktor mellett az emberek
kornyadoznak, bőrük sötét,
családjuknak teremtenek
kenyeret, ételük zömét.
Odébb kissé, mező füvén
birka béget, gulya legel;
napsugár perzselő tüzén
a juhász fűben vesztegel.
Ám a fű, mely sarjadozik,
megállni kénytelen, s pihen,
növésében akadozik,
s száradni indul íziben.
Ember, állat sóhajtozik,
vizet keres, hűs árnyékot;
sötét felhőt óhajtozik,
szelet, záport, esőszagot.
A faluban - ki teheti, -
a szobákban lustán hűsöl;
kis pihenő, - átmeneti,
de ez mindenkit megbűvöl.
Cseréptető szinte ropog,
vörös színe messze izzik;
utca köve forrón kopog,
lovak ha a terményt viszik.
Déli csendben vadvirágon
a méhecskék döngicsélnek;
gyűjtögetnek a nektárból
téli étket sok-sok méhnek.
A legyek meg szemtelenek,
a csapótól sem félnek már,
tudják ők, hogy az emberek
megmozdulni sem bírnak már.
Forró nyár van, semmi kétség,
nagyon kéne a hűs eső;
de fent az örökös kékség,
s közepén áll a gyíkleső.
2010 04 12
Hőség
(2. változat)
Delelőre hágott a nap,
és most megállt pihenni fenn;
ezüst korong az ég alatt
kíváncsi, mi van idelenn.
Térképet lát és rajzokat,
mezőt szeletelő utat,
ember-rajzolt krix-kraxokat,
s hogy eleség után kutat.
Modern az ember, gépe van,
aranymezőt szel keresztbe;
kenyér szélibe belemar,
vetőmagot szór keretbe.
Pihenője csúcsán napunk
kinyitja mind a két szemét,
nem kérdi, mi a bánatunk,
neveti munkánk ütemét.
Búzatarlóra bámul épp,
egyik szemével kiséri;
egy gyík keresi üregét,
mely neki hűsét igéri.
Traktor mellett néhány munkás
zsákot pakol, bőrük fénylik,
amíg töltik, kis megnyugvás,
s kihordják a táblaszélig.
Odébb kissé, mező füvén
birka béget, gulya legel;
napsugár perzselő tüzén
a juhász fűben vesztegel.
Ám a fű is szomjas, szenved,
növése megáll, és pihen,
látott jobb napokat, szebbet;
most elszárad egyszeriben.
Ember, állat sóhajtozik,
vizet keres, hűs árnyékot;
vén akácfa álmodozik
szelet, záport, esőszagot.
A faluban - ki teheti, -
a szobákban lustán hűsöl;
kis pihenő, - átmeneti,
s az udvaron kutya szűköl.
Cseréptető szinte ropog,
vörös színe messze izzik;
utca köve forrón kopog,
lovak ha a terményt viszik.
Déli csendben vadvirágon
a méhecskék döngicsélnek;
gyűjtögetnek a nektárból,
s készítenek téli étket.
A legyek meg szemtelenek,
a csapótól sem félnek már;
zúgva-döngve telepszenek,
arcodon százszor körbejár.
Forróság van, olvadozunk;
bárcsak lenne egy jó eső!
Akárhogy is tiltakozunk,
fentről csak hull a tűzeső.
2010 04 20
Ibolya
Ibolya
Ibolya, harmatos virág,
szemem fénye, kicsiny leány.
Arcod pici gödröcskéje,
mint a napfény ölelése.
Hangod selyem, szemed lámpa,
kezed szépen van formálva.
Bodros fürtjeid hintázva
omolnak szél hintajába.
Orrod pisze, füled kagyló,
be gyönyörű gyöngyszemtartó!
Fehér fogad villogása
holdsugárnak csillogása!
Karod bársony, lábad formás,
Természeted egy hűs forrás;
Lényed bájos, hibád nincsen,
Nekünk adott a Jó Isten!
2010. március 30.