stapi blogja
A harmat
Elmélázott. A harmatos reggeli fűre gondolt. Hogy is történt? A biciklis gyorsan kanyarodott a hajdani vályogvető gödör mellett, a fű vizes...
...játszani kellene! Talán futva is lehet utánozni. Korán kelni, amikor még a nyári nap tüze nem perzseli fel a zsenge harmatot. Rohanni és kanyarodni. Hátha... hátha elcsúszunk. Mint az a biciklis.
– Kati! Gyere, kitaláltam valamit!
Csillogó szemmel hallgatott. Bólogatva ismételgette:
– Reggel korán kelünk.
A nap álmos hunyorgása költötte, amint a gangon át kukucskált be az ablakon. Tűzpiros fénye a szemközti falra esett, kirajzolva az ablak formáját, vörösre festve a pingált képeket.
– De gyönyörű! – sóhajtotta, de a következő pillanatban már rohant ki az ajtón, bele a bokáig érő porcsinba. Csupa víz és sár lett.
– Ez az! – rikoltotta és futott a szobába, mindent összekenve.
– Kati! Kati, kelj fel! Jó a harmat. Csúszik.
– Hhháááóó... Khhh... mi van?
– Kelj fel. Megbeszéltük... harmat van!
Kati hirtelen felült a kuckóban. Ott szeretett aludni, jól érezte magát a kemence társaságában. Városi lány volt, de szinte minden rokona a tanyákon robotolt. Most felült, szandálját a kezére húzta és kisétált. Fél perc múlva tért vissza, kezén a vizes szandált mutogatva.
– Aha – mondta álmosan. – így vissza tudok feküdni, nem piszkoltam össze magam. S pár pillanat múlva már álomországban játszott tovább.
– Minek is keltem fel?... most micsinájjak? Sáros a lábam...
Kiszaladt. Futott az ösvény füves partján, lábai egyre vizesebbek. Növelte a sebességet. Jön a kanyar! Balról a gödör, jobbról a szénakazal. Ahogy csak tudott, beledőlt a kanyarba és... és semmi sem történt. Csalódottan állt meg...
... mosolygott. – Igen, mert lelassítottam. Féltem. Féltem, hogy tényleg elcsúszok, mint az a biciklis. Mikor is volt? Nyolc éves voltam. Éppen ötven éve lesz a nyáron! S Kati... Kati már 26 éve nincs. Autóbaleset.
2011. február 28.
Ezermester csasztuska
Bekapcsoltam, de nem indult a gépem.
Oly szívesen billenteném fenéken!
A mosásra hegyekben vár a ruhám,
lesz-e ebből valami is apukám?
Előszedtem valamennyi szerszámot,
megszerelem, huncutjával elbánok!
Csavarhúzó, oldalcsípő, forrasztó;
sorakozik, jaj, ez olyan borzasztó!
Lerángattam a panelről a kócot,
inkább tettem volna alá kanócot!
Ide-oda forrasztottam az ónnal,
mit csináltam, meg is tudtam azonnal!
Összeraktam, minden igen szabályos,
vigyázzá, mer a tudomány ragályos!
Kapcsolásra a kijelző bolondoz,
ledek tánca, villogása lelomboz.
Mi a csudát villog ott az a két LED?
Rossz ez a gép, nézd meg jobban, ha kétled!
Az a lakat mit is jelent? Ha tudnám,
általmennék meztélábbal a tundrán!
Kivágom én ezt a gépet, anyukám,
kimosatom az esővel a ruhám!
Minden bajra megoldás a természet;
unom, hagyjuk másra ezt az egészet!
Happy End nincs? De van!
Összekapcsol hosszú vonal két gombot,
együtt nyomva megoldottam a gondot!
Legközelebb nagyot ütök kezemre,
a javítást bízom inkább mesterre!
Hmm... Nnna!
2010. október 19.
Csillagvirág vajúdása
Csillagvirág vajúdása
Csillagvirág bimbócskája
készülődik a világra.
Fészkelődik, izeg-mozog,
a szűk helyen kipeg-kopog.
– Anya, apa, segítsetek,
hadd lehessek már köztetek!
Ez a poci kicsi nekem,
kinőttem már, ki kell mennem.
Jövök rögtön, ügyeljetek,
a gólyának üzenjetek:
nagy sebesen jöjjön értem,
mondjátok meg, hogy én kértem! –
Eljött, bizony, ez az idő,
Csillagvirág mindjárt szülő!
Hamarosan anyuka lesz,
kicsi babát ölébe vesz.
Párocskája fogja kezét,
vigyáz reá, óvja szemét;
élesztgeti vidámságát,
lesi minden kívánságát.
A kórházban, nővérek közt,
ő is fehér ruhát öltött;
nem hazugság, nem árulás,
kerülgeti az ájulás!...
No, de sebaj, gyorsan vége,
Csillagvirág örömére;
kebelén az új kis élet
hoz örömöt, békességet.
Így esett ez kérem szépen,
néhány perce történt éppen!
S hogy ki az ő bimbócskája?
A mesélő unokája!
2010. szeptember 10.
Kis István Mihály
Eltűntek a költők?
Eltűntek a költők?
(Vajon hogy látná Arany János?)
Ég a szégyenétől a költészet arca!
Vesztett csatát vív ma a versírás harca.
„Lenni vagy nem lenni?" - imígyen a kérdés;
zabálsz, vagy megdöglesz! - ekképpen az értés.
Eltűntek a költők, szabad lett a vers is.
Aki írni tudna, inkább lesz ma verklis!
Hamburger-zabálók népes táborában
születik a nóta, a fű mámorában.
Van-e legény, van-e talpon a vidéken,
otthonából aki kilépne serényen?
Kalamárist töltve írópennát markol,
igét keresgélve országot barangol...
Ilyen legény nincsen, vagy csak nem ismerem,
bizonyára elbújt, elnyelte a verem.
De majd előbújik, s akkor jaj lesz nektek,
MacDonald’s lakói, versben lesz nevetek!
2010. június 16.
Kislányomról
Kislányomról
Kislányommal jól megvagyunk,
néha kicsit összekapunk.
Később persze megbékélünk,
és vidáman nevetgélünk.
Ő a szívem másik sarka,
Internetnek professzora.
Sokat olvas, sokat netez,
tele van vagy ötszáz lemez!
A tanulás bezzeg nem megy,
nehéz neki az egyszeregy.
Ének az, amit ő szeret,
próbálgatja is keveset.
A költészetet kedveli,
és azt maga is műveli.
Bár a siker még elmarad,
gyakorlással reá ragad.
Kicsit szűk a teljesítmény,
de megmarad a hit, remény.
Így vele mi jól megvagyunk,
néha-néha összekapunk.
2010. március 31.