Mesemondókönny-folyó

stapi•  2017. november 16. 15:07

A mesemondó kalandjai – Mesemondókönny-folyó

 

            Volt egyszer régen, valahol az égen – vagy csak alatta, nem tudom, de – volt egy mesemondó.

 

Írt már több mesét is, de csak kettőt volt alkalma a nyilvánosság elé vinni. Ez a két alkalom viszont olyan lökést adott neki, mint még eddig semmi más. Ugyanis óvodások előtt olvashatta fel őket, akik nagyon hálás közönségnek bizonyultak, mert olyan ricsajt csaptak utána, hogy a fülét meg kellett vizsgáltatni, nem lett-e valami halláskárosodása...

 

            Nem sok idő múlva úgy gondolta, hogy ha ilyen nagy sikere van a meséinek, ő bizony megpróbálkozik a versírással is. Próbálkozott, próbálkozott, de sehogyan sem akart sikerülni, mindig valami sületlenség jött ki a tolla alól... Mekkora csapás! Mivel ez a mesemondó túlságosan érzékeny volt, egy világ dőlt össze benne.

 

            Szegény  azután csak sírt, sírt, és megint csak sírt. A könnyei pedig úgy megduzzasztották már a falu alatti kis patakot, hogy a térképeken át kellett rajzolni, és a nevét is meg kellett változtatni. Azóta Mesemondókönny-folyónak hívják.

 

Hát ennek a Mesemondókönny-folyónak a partján egyszer egy fiúcska horgászott az apukájával, és egy akkora halat fogtak, hogy a fél falunak elég lett volna. Gondolták, megvendégelik belőle a szomszédokat, és meghívják egy jó ebédre a szomorú mesemondót is, hátha elapad a könnye. Ez bizony nagy emberszeretetre vall, mert amióta ilyen nagy folyó lett a kis patakból, sokkal több halat lehetett benne fogni, márpedig ha a mesemondó megvigasztalódik, és újra kis patak lesz belőle, akkor bizony meg kell elégedniük megint a keszegekkel.

 

Nem baj, gondolták, inkább keszeg, mint egy folyton bőgő mesemondó. Elmentek hozzá és meghívták ebédre. Az meg erre örömében úgy felkapta a fejét, hogy a könnyei befröcskölték és teljesen átáztatták őket, muszáj volt hazaszaladniuk átöltözni.

 

            A mesemondó meg bandukolt utánuk szomorúan, mert nem akarta elhinni, hogy valakinek ilyen jó szíve legyen, hogy őt megvendégeli. A könnyei potyogtak, és egyre több erecske keletkezett, amiből később patak lett. Azok meg beletorkoltak a Mesemondókönny-folyóba, így aztán egyre csak duzzadt, már majdnem elöntötte a falut.

 

Szerencsére a hal addigra elkészült, hát nekiláttak enni. Mire jóllaktak, a szomorúság eltűnt a mesemondó arcáról, a könnyei elapadtak, így a falu is megmenekült az árvíztől. Mindenki boldog volt, hogy ilyen szerencsés napjuk lett, és minden jóra fordult.

 

            Hősünk pedig megköszönte az ebédet és a hozzá való jóakaratot, és tele hassal indult haza. Útközben azonban tett egy kis kitérőt, és – mivel másodállásban vadász is volt – felmászott egy magas fára, hátha puskacső elé kerül egy jobb mese vagy vers, amit levadászva meghálálhatná jótettüket, és persze a saját önbizalmát is növelné.

 

Később, egy másik mesében talán majd meglátjuk, sikerült-e a vadászat. Addig pedig örüljünk, hogy megmenekült a falu, és a mesemondó se sír többet.

 

2017. november 14.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!