Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Koravén
stapi 2018. október 31. 10:03
Koravén
66 éves koravén papa. Így jellemezte magát az „öreg.“ Az utcán várta szeretteit – lányát és unokáját. Fel is tűntek hamarosan, saját kulcsával nyitotta a kaput nekik. Kísérte őket az ajtóig. Ott a lánya a kezébe adta a saját kapukulcsát, hogy tegye már bele a kapuba, mert – hogy nem volt szükség a kapu nyitására – a zsebében maradt. Szaladt a papa, hogy visszaérjen az ajtó csukódása előtt, de nem sikerült. Volt még két méter, amikor kattant a zár.
A pillanat töredéke alatt döntött: úgy tett, mintha egyébként is hazafelé indult volna, letért a kicsinyke lakása felé vezető járdára. Fürge, ruganyos lépteit ha látta valaki, azt hihette, hogy talán még húsz sincs. Csak amint az ajtó becsukódott, rogyott meg a lába. Nyögött egy jókorát, és kabátját furcsa hangok kíséretében a fogasra akasztotta. Betámolygott a szobába, és leterült az ágyra.
Számba vette eddigi életét. Hány öregnek is segített, amikor már látta, hogy nehezükre esik a mozgás?... Hmm... Amikor már a másik kezét is használnia kellett a számoláshoz, sóhajtva abbahagyta. Minek? Nem mindegy? Nincs értelme az egésznek. Neki is jólesne már, ha valaki megkérdezné, mi kellene a boltból, nem kellene-e kitakarítani nála, nem akarna-e beszélgetni egy kicsit...
Nem. Erre nem került még sor, mert nem kerülhetett. Hiszen csak 66... Azok meg mind 80 után voltak már. Mit is képzel? Hogy lehet valaki ennyire lusta?...
Emlékeiben kutatva nézett hol előre, hol hátra az időben. Nem értette a dolgot. Mért nem bír annyit, mint azok bírtak ő előtte? Mért ilyen fáradt állandóan?
Hogy is szokott lenni? „Papa! Nem mennél el a boltba ezért meg azért?“ És a papa ugrik, és tarppol a boltig meg vissza. Ma ugyan nem így volt, mert neki magának is kellett egy csomó dolog, amit eddig – nyugdíj előtt lévén az idő – nem tudott megvenni. Tegnap aztán megjött a nyugdíjka, hát már korán, nyitásra ott volt a boltban, aztán hazatérvén, reggelit készített. Közben egyre tekingetett kifelé az abalakon, mert gondolta, hogy a lányáéknak is kellett volna valami bizonyára, de talán most a kislánnyal akar menni. Úgy is volt, de épp akkor tűntek el, amikor háttal az ablaknak reggelizett. Mire úja kinézett, a kerékpárok már nem voltak a helyükön.
Nos, ekkor szedett össze néhány szemétbe való dolgot, és vitte ki a kukába, az utcára. Aztán – ha már úgy is kinn volt a jó levegőn – megvárta, hogy előjöjjenek. A többi már ismert a kedves olvasó előtt is.
Gondolataiba ekkor valami visszás dolog költözött, és nem hagyta nyugodni. Nem lehet, hogy ebből a kis történetből tanulhatna, okulhatna a jövő nemzedéke? Bár nem író, de hátha egyszer valahol fennakad a vlághálón, és valaki rátalál majd? És máris „pattant ki“ az ágyból, és kopogtatta a klaviatúrát.
Kedves olvasó, ha rátaláltál, ne gondold panasznak a leírtakat. Inkább tanulságnak. Legyen áldott a napod ez által is!
2018. október 31.
stapi2018. november 1. 09:55
@Mikijozsa: Köszönöm szépen, kedves Miklós!
Akkor hát nem kell törölnöm? Már gondoltam rá, hogy a személyes érintettségem miatt törlöm, nehogy azt higgye valaki, hogy "csak" egy vénember panaszáradata.
Mikijozsa2018. november 1. 09:32
nagyon tanulságos, szerintem is, gratula
stapi2018. november 1. 07:30
@Kicsikinga: Kedves Kingácska, köszönöm szépen, hogy elolvastad! Te minden bizonnyal látod magad előtt a hátsó gondolatokat is, hiszen ismerem az írásaidat, én is bele tudok helyezkedni azok gondolatvilágába. :)
Kicsikinga2018. október 31. 13:55
Bizony, nagyon tanulságos volt!