Kicsi Benő

Kicsi Benő

              Hol volt, hol nem volt, azt csak a madarasszéki Tóth Benő tudja. De ő aztán tudja, mert ott volt, mikor a mesém született, hiszen ő volt a bába segédje. Halljuk hát, hogy sír fel a gyerek - akarom mondani, a mese:          

 Volt egy fiú, aki tudta, szemek alatt van a csutka, s neki kezdett morzsolni egy kukoricacsövet. Amint az utolsó szemet is lehántotta róla, a csutka megszólalt:

              – Ide figyelj, te fiú! Tudod, hogy a csomóban van egy olyan cső, amelyiknek varázsereje van? Ha azt megtalálod, olyan édes álmot bocsát rád, hogy olyat még nem pipáltál!

              A fiú – aki igazából Tóth Benő bábasegéd fia volt, és az ő neve is Benő – erre úgy elhajította azt a csutkát, hogy amikor mégis meggondolta magát, hogy megbeszéli vele a dolgot, alig találta meg. Pedig hát még csak az az egy csutka volt a kukoricarakás mellett. Kezébe vette végül és vég nélküli kérdezősködésbe kezdett. A csutka pedig elmagyarázta, hogy ha megtalálja is, csak akkor derül ki róla, milyen varázsereje van, ha azt is lemorzsolta már.

Ment a munka a kis Benő keze alatt, szinte égett! Csuda fürgén és ügyesen morzsolta a tengerit, egyiket a másik után. Még anyukája hosszas könyörgésének is, hogy menjen már ebédelni, csak azért engedelmeskedett, mert a gyomrocskája is azt diktálta neki. De amint bekapta az ebédjét, máris futott kifelé és folytatta a munkát. Tóth Benő hosszan és csodálkozva nézett feleségére, és fejcsóválva csak ennyit mondott:

              – Nem ismerek rá a fiúnkra. Mi lett vele? Hiszen eddig csak alapos fenyegetések után volt hajlandó egy kicsit dolgozni... – s a gyerek anyja is csak álmélkodva a fejét ingatta.

              A Nap alig csúszott le a láthatár alá, hogy egy kicsit kipihenje magát az egész napi kapaszkodás, fűtés, gyümölcsérlelés után, amikor az utolsó kukoricacsutka is a többi tetejére repült, de nem történt semmi.

              – Becsapott – mondta mérgesen a kis Benő – becsapott! – ismételte meg, mostmár határozott csalódottsággal a hangjában. Még a vacsorának is csak egy részét ette meg, inkább megfürdött és elment aludni.

A Nap már javában rótta napi útját az égen, széles mosollyal a száján, amikor Benőke kócosan, kissé csipás szemekkel kiosont a csomóhoz, hogy jól leteremtse az álnok, hazudós csutkát – nem is gondolva arra, hogy ő bizony nem tette félre és most a többi betemette, – de apukája megállította.

              – Ki csapott be, kisfiam? – kérdezte valódi kíváncsisággal a hangjában, hiszen ő nem volt ott a csutka ígéretének elhangzásakor. – Az este, de még álmodban is, azt hajtogattad, hogy: Becsapott! Becsapott! Ki az, aki az én fiamat be meri csapni?

A kis Benő meg párás szemmel elmesélte, mit mondott neki a csutka, és már majdnem sírt, hogy nem teljesedett be az ígéret, amikor apukája karjára vette és csendes mesébe kezdett:

              – Dehogynem teljesedett be, kicsi Benő! Hiszen máskor alig tudunk este ágyba dugni, most meg magadtól mentél aludni, és reggel is sokkal tovább aludtál, mint máskor. Az utolsó cső volt a varázscső, mert addigra olyan egészséges fáradtság vett rajtad erőt, hogy már alig vártad, hogy ágyba kerülhess. A jól és becsületesen elvégzett munka mindig varázslatos jutalmat ad. Neked most nyugodt, szép álmot, a felnőtteknek pedig ezen kívül sok örömöt, és a megélhetéshez szükséges pénzt és egyéb anyagi javakat is biztosítja. De ezt már most, kisgyermekként kell megtanulni. Na, jobban érzed már magad?

              – Jobban!!! Ma mit fogunk csinálni? – kérdezte ragyogó arccal Benőcske, és büszkén nézett apukájára. Aztán, a választ meg sem várva, nyomban elszaladt megkeresni anyukáját, hogy eldicsekedjen, milyen nagy dolgot tanult meg. És persze futott a csaphoz is, álomnyomoktól ékesített szemeit megmosni.

2017. február 24.