stapi blogja

Költetlen vers

Költetlen a vers, ha: hideg,
sületlen és máza rideg;
fövetlenül folyton fázik,
s forralatlan lében ázik;

díszítetlen térül, fordul,
a költőre lomhán mordul;
fészekbe ül, de nem hátul -
Költetlen vers hamar zápul.

2017. november 18.

A mesemondó kalandjai – Mesemondókönny-folyó

            Volt egyszer régen, valahol az égen – vagy csak alatta, nem tudom, de – volt egy mesemondó.

Írt már több mesét is, de csak kettőt volt alkalma a nyilvánosság elé vinni. Ez a két alkalom viszont olyan lökést adott neki, mint még eddig semmi más. Ugyanis óvodások előtt olvashatta fel őket, akik nagyon hálás közönségnek bizonyultak, mert olyan ricsajt csaptak utána, hogy a fülét meg kellett vizsgáltatni, nem lett-e valami halláskárosodása...

            Nem sok idő múlva úgy gondolta, hogy ha ilyen nagy sikere van a meséinek, ő bizony megpróbálkozik a versírással is. Próbálkozott, próbálkozott, de sehogyan sem akart sikerülni, mindig valami sületlenség jött ki a tolla alól... Mekkora csapás! Mivel ez a mesemondó túlságosan érzékeny volt, egy világ dőlt össze benne.

            Szegény  azután csak sírt, sírt, és megint csak sírt. A könnyei pedig úgy megduzzasztották már a falu alatti kis patakot, hogy a térképeken át kellett rajzolni, és a nevét is meg kellett változtatni. Azóta Mesemondókönny-folyónak hívják.

Hát ennek a Mesemondókönny-folyónak a partján egyszer egy fiúcska horgászott az apukájával, és egy akkora halat fogtak, hogy a fél falunak elég lett volna. Gondolták, megvendégelik belőle a szomszédokat, és meghívják egy jó ebédre a szomorú mesemondót is, hátha elapad a könnye. Ez bizony nagy emberszeretetre vall, mert amióta ilyen nagy folyó lett a kis patakból, sokkal több halat lehetett benne fogni, márpedig ha a mesemondó megvigasztalódik, és újra kis patak lesz belőle, akkor bizony meg kell elégedniük megint a keszegekkel.

Nem baj, gondolták, inkább keszeg, mint egy folyton bőgő mesemondó. Elmentek hozzá és meghívták ebédre. Az meg erre örömében úgy felkapta a fejét, hogy a könnyei befröcskölték és teljesen átáztatták őket, muszáj volt hazaszaladniuk átöltözni.

            A mesemondó meg bandukolt utánuk szomorúan, mert nem akarta elhinni, hogy valakinek ilyen jó szíve legyen, hogy őt megvendégeli. A könnyei potyogtak, és egyre több erecske keletkezett, amiből később patak lett. Azok meg beletorkoltak a Mesemondókönny-folyóba, így aztán egyre csak duzzadt, már majdnem elöntötte a falut.

Szerencsére a hal addigra elkészült, hát nekiláttak enni. Mire jóllaktak, a szomorúság eltűnt a mesemondó arcáról, a könnyei elapadtak, így a falu is megmenekült az árvíztől. Mindenki boldog volt, hogy ilyen szerencsés napjuk lett, és minden jóra fordult.

            Hősünk pedig megköszönte az ebédet és a hozzá való jóakaratot, és tele hassal indult haza. Útközben azonban tett egy kis kitérőt, és – mivel másodállásban vadász is volt – felmászott egy magas fára, hátha puskacső elé kerül egy jobb mese vagy vers, amit levadászva meghálálhatná jótettüket, és persze a saját önbizalmát is növelné.

Később, egy másik mesében talán majd meglátjuk, sikerült-e a vadászat. Addig pedig örüljünk, hogy megmenekült a falu, és a mesemondó se sír többet.

2017. november 14.

Mit költ a költő?

Békafenék, avagy kotló?
Ül a szavon? Netán botló?
Mi kel ki a fészek alján
kerek idő sziklasarkán?

Mire költ a költő költő,
míg letűnik emberöltő;
miből, hogyan, mire költhet,
s meddig elég a kis töltet?

Mit is költ a költő, na mit?
- ha nem fogad soha manit...
Fiókba zárt szeretetet,
jövőnek szánt üzenetet!

S mit emészt a költőtöltő
pénztarisznyás leüvöltő,
ha a kotló hasa alatt
csak egy adag massza maradt?...

2017. október 8.

Édesanyám

              Abigél lágy hangja, mint szelíd szellő fuvallata, lengedezett a szobában. Édesanyja hallgatta mosolyogva, miközben a vasaló fel-le járt, s a friss mosás illatát árasztó ruhák gyűrődései jajszó nélkül tünedeztek el a forró vas alatt.

              – ... és akkor a sárkány tűz helyett füstöt okádott, és a nyuszi már a karácsonyra készült, mert a húsvét unalmas... De a király bizony a nagyobb fiának adta a koronát, pedig a kicsi volt a győztes, és... és mikor Nils leesett a Márton hátáról, épp hogy csak el tudta kapni a kötelet, ami igazából egy madzag volt, amivel azelőtt vezetni szokta... De a manó biztosan el tudná varázsolni azt a gonosz sárkányt, ami aztán jó lett, amikor...

Nem tudni, mi történt az anyával, aki mindig szerette hallgatni kislánya csacsogását, s most mégis idegesen felcsattant:

              – Kislányom, ez így badarság! Mért ugrálsz össze-vissza a mesék közt? Ha belekezdesz valamibe, tessék befejezni, aztán jöhet a következő! – mondta ellentmondást nem tűrő felhanggal, miközben igazított egyet a ruhán.

Abigél elhallgatott. Néhány másodpercig csak a vasaló alig hallható suhogása hallatszott, de ez úgy hangzott számára, mintha orkán süvöltene a fák ágai között valami „rengeteg nagy erdőben“. Aztán újra kezdte a mesét, de szavai egyre inkább halkultak. Érződött, hogy keresi a szavakat, melyek mind szárazabbak lettek – végül elhallgatott. Ében szemei megteltek a gyermektenger csillogó, sós vizével, s hirtelen kirohant a szobából.

Majdnem egy óra telt el, mire előkerült az udvar egyik rejtett zugából, kissé vöröslő szemekkel, de arcán felhőtlen mosollyal. Édesanyja már végzett a vasalással és a másik adag száradó ruhát vizsgálta éppen. Szinte repült, úgy futott oda hozzá. Átölelte piciny kezeivel, arcocskáját édesanyja ölébe fúrta, és alig hallhatóan súgta:

              – Anyuci, nagyon szeretlek...

              Többé nem mesélt sem anyukájának, sem a többi gyereknek, de húsz éves korában megjelent nagy sikerű regénye, az

Édesanyám

2017. április 28.

Zavart világ 2

Zavart világ lett a mienk.

Zavart a tett, a szó, a gondolat.

Zavart kelt immár mind, ki zeng;

mi egykor szép, most töri csontodat.

2017. március 23.