stapi blogja

Gondolatok
stapi•  2018. november 3. 23:08

Nem aranykor!

Nem aranykor!

 

 

              Nesze neked, kis ország. Azt hiszed, lehetsz győztes? Nem veszed észre, hogy akár győzöl, akár veszítesz, mindig és mindenképp a röhögő harmadik örül?

 

Ez még nem az aranykor, és főleg nem a szabadság kora. Ma még kiszolgálója vagy a nagyhatalmaknak, illetve az azokat is kormányzó elitnek, a pénzvilág lapító urainak.

 

Itt még a Pásztor fiúk diktálnak. Bármivel játszol, jön az einstand, és elveszik az üveggolyóidat. Ma még a Gerébek nyalják a vörösök valagát, szégyenítik meg az ország zászlaját. S ha Bokát látnak, hát rúgják, vágják és diktatúrával vádolják.

Itt még a gittegyletek írják be a közlegények nevét csupa kisbetűkkel, s élenjárnak a megalázásában. S ha mégis bátrabbnak találtatik előttük, csak nagy sokára, a késői utókorban javítják ki a nevét NEMECSEK ERNŐ-re.

 

Ma még hiába véded meg a GRUND-ot, jönnek a globalista építészek, és bérházat építenek rá, melyet aztán jópénzért kibérelhetsz...

 

              Ma még nem azt az utat járod, – mert nem is járhatod – ami az arnykort elhozza, de akkor is szembe kell úszni az árral, mert csak akkor juthatsz hozzá az ÉL-tető OXIGÉN-hez! Mert ez itt még...

 

Nem aranykor!

 

 

2018. november 3.

 

 

stapi•  2018. október 31. 10:03

Koravén

Koravén

 

 

              66 éves koravén papa. Így jellemezte magát az „öreg.“ Az utcán várta szeretteit – lányát és unokáját. Fel is tűntek hamarosan, saját kulcsával nyitotta a kaput nekik. Kísérte őket az ajtóig. Ott a lánya a kezébe adta a saját kapukulcsát, hogy tegye már bele a kapuba, mert – hogy nem volt szükség a kapu nyitására – a zsebében maradt. Szaladt a papa, hogy visszaérjen az ajtó csukódása előtt, de nem sikerült. Volt még két méter, amikor kattant a zár.

 

A pillanat töredéke alatt döntött: úgy tett, mintha egyébként is hazafelé indult volna, letért a kicsinyke lakása felé vezető járdára. Fürge, ruganyos lépteit ha látta valaki, azt hihette, hogy talán még húsz sincs. Csak amint az ajtó becsukódott, rogyott meg a lába. Nyögött egy jókorát, és kabátját furcsa hangok kíséretében a fogasra akasztotta. Betámolygott a szobába, és leterült az ágyra.

 

              Számba vette eddigi életét. Hány öregnek is segített, amikor már látta, hogy nehezükre esik a mozgás?... Hmm... Amikor már a másik kezét is használnia kellett a számoláshoz, sóhajtva abbahagyta. Minek? Nem mindegy? Nincs értelme az egésznek. Neki is jólesne már, ha valaki megkérdezné, mi kellene a boltból, nem kellene-e kitakarítani nála, nem akarna-e beszélgetni egy kicsit...

 

Nem. Erre nem került még sor, mert nem kerülhetett. Hiszen csak 66... Azok meg mind 80 után voltak már. Mit is képzel? Hogy lehet valaki ennyire lusta?...

 

Emlékeiben kutatva nézett hol előre, hol hátra az időben. Nem értette a dolgot. Mért nem bír annyit, mint azok bírtak ő előtte? Mért ilyen fáradt állandóan?

 

Hogy is szokott lenni? „Papa! Nem mennél el a boltba ezért meg azért?“ És a papa ugrik, és tarppol a boltig meg vissza. Ma ugyan nem így volt, mert neki magának is kellett egy csomó dolog, amit eddig – nyugdíj előtt lévén az idő – nem tudott megvenni. Tegnap aztán megjött a nyugdíjka, hát már korán, nyitásra ott volt a boltban, aztán hazatérvén, reggelit készített. Közben egyre tekingetett kifelé az abalakon, mert gondolta, hogy a lányáéknak is kellett volna valami bizonyára, de talán most a kislánnyal akar menni. Úgy is volt, de épp akkor tűntek el, amikor háttal az ablaknak reggelizett. Mire úja kinézett, a kerékpárok már nem voltak a helyükön.

 

              Nos, ekkor szedett össze néhány szemétbe való dolgot, és vitte ki a kukába, az utcára. Aztán – ha már úgy is kinn volt a jó levegőn – megvárta, hogy előjöjjenek. A többi már ismert a kedves olvasó előtt is.

 

Gondolataiba ekkor valami visszás dolog költözött, és nem hagyta nyugodni. Nem lehet, hogy ebből a kis történetből tanulhatna, okulhatna a jövő nemzedéke? Bár nem író, de hátha egyszer valahol fennakad a vlághálón, és valaki rátalál majd? És máris „pattant ki“ az ágyból, és kopogtatta a klaviatúrát.

 

              Kedves olvasó, ha rátaláltál, ne gondold panasznak a leírtakat. Inkább tanulságnak. Legyen áldott a napod ez által is!

 

 

2018. október 31.

stapi•  2018. október 19. 20:00

Szenteste a pusztában

Szenteste a pusztában

 

 

              Ropog a parázs, a gyér lángocskák táncoló fényében egy-egy szempár villan fel. Csak néhány juh mocorog alvó társai közt.

 

A juhász épp a másik oldalára fordul, valamit mormol, talán az ünnep jár az eszében, s arról álmodik. Vagy talán az unokáit vizsgáztatja, el ne rontsák a betlehemest...

Nyugalom és béke honol a tájon. A legelő – nappal végtelennek tűnő – mezejéből most alig pár méter látható. A puli fészkelődik, szimatol... Tán csak nem valami haramia közeledik! De aztán megadóan leteszi a fejét, épp hogy nem koppan...

 

              A falu ablakai derűs fényeket vetnek, az utcák csendesek... Ám a túlsó szélen most felhangzik a mindenki által ismert, lelket melengető dallam: Mennyből az angyal, lejött hozzátok... Talán épp a juhász unokái azok, nem tudni, mert most a másik irányból is felcsendül a Csilingelő harangocskák... Ajtók nyílnak, ajtók záródnak, szívek dobbannak, szemek ragyognak. Sütemény illata terjeng, halk kacaj csendül. Lassan tetőfokán a betlehemezés...

 

...Kis szünet, kis szuszogás, megint szünet, megint szuszogás... Valamit mégiscsak érezhet az eb, mert hirtelen felugrik, és vad vonyításba kezd. A juhász erre felkapja a fejét, és figyel, fülel, de nem hall semmit. Aztán – mintegy varázsütésre – a birkák is mozgolódni kezdenek.

 

              – Mi a csuda ez? – kérdezi hangosan, mintha a kutya érthetné, amit mond.

 

Lehet, hogy érti is? Egy ugrással a gazdi ölébe telepszik, és állát a juhász combján nyugtatva, halk morgásba kezd. Nem harag, nem fenyegetés ez, inkább csodálkozás. Szeme ide-oda cikázik, és nyugtalanul vár...

 

Hirtelen őrült szélvihar kerekedik, fütyül, tombol, az itt-ott található fák koronáját tépi, s közben – mint egy megalomániás hitszónok – hatalmas hangon dúdol. Mintha csak ezt mondaná erélyesen, de ünnepélyes méltósággal: Pásztorok! Pásztorok!

 

           A faluban ekkor megáll az élet. Mindenki mozdulatlanná dermed, és hallgat, sőt, hallgatózik: mi süvölt, mi tombol a rét felől? Velőt ráz, mégis szívet csendesít a szél hozta dallam vagy mi... Lassan ocsúdnak a kábulatból, mintha a könyörtelen idő órája megállt volna egy kicsit pihenni és velük együtt borzongani, majd újra elindulna messze, messze a történelembe...

 

Az egész nem tart tovább egy fél percnél, de minden szívben maradandó nyomot hagy. Évekig fogják emlegetni, hogy:

 

           – Emlékeztek az Isten üzenetére? Elküldte Fiát a mennyből hozzánk, bűnösökhöz...

 

           Egyszerre megkondultak a harangok, egyik a másik után lépett be és zengedezte a maga énekét: bim-bam, bim-bam... Végül már egész falkára való harang kongott, s az egészből egy nagy káosz kezdett kialakulni, amitől a pásztor kinyitotta a szemét. Szemben az óra épp delet mutatott, s a harangok varázslatos módon elhallgattak. Néma csend lett a szobában, csak szegény juhászunk kiáltott egy égedelmeset:

 

           – Jaj nekem! Elaludtam! Asszooony!!! Mért nem ébresztettél fel!?

 

A felesége nézett be kisírt szemekkel...

 

           – Felébredtél? Jól megijesztettél bennünket... Már azt hittük, véged.

 

           – Mért, mi történt?

 

           – Az a bolond kos, amelyiket már rég le akartad vágni, fellökött, és jól beverted a fejed. Az orvos azt mondta, ha délig nem ébredsz fel, el kell vinnünk a kórházba... A baleset meg még az este történt. Ha az az okos kis kutya nem kezd el vonyítani, észre sem vettük volna, ott fagytál volna meg. Most még jobban szeretem, akármilyen bolondos is...

 

           - Akkor csak álmodtam az egészet?... – gondolkodott az öreg, és megvakarta a fejét, amitől aztán még jajdult is egyet. – Igaz is, micsoda képtelenség lenne szentestén a pusztában tanyázni...

 

           A pontos történetre nem derült fény, de az biztos, hogy néhány nap múltán a család megint ünnepelt. Az unokák ügyesek voltak a betlehemezés során, hát megérdemelték, hogy a karácsony elmúltával is nagy kanállal egyenek. A juhász gyógyultan, elégedett mosollyal forgatta a bográcsot, s még kissé fájós fejét tapogatva osztogatta a kóstolni való falatokat, mondván: több száj hamarább észreveszi, ha hiba van benne.

 

           Természetesen a kóstolásban a puli is részt vett, méghozzá tripla adaggal... De talán még ráadást is kapott, mert többször elszaladt kaparni a földet...

 

 

2018. október 16.

stapi•  2018. október 6. 12:39

Gézengúz

Gézengúz

Gézengúz, ki hátul firkál,
a falakra mintát pingál!
Gézengúzból nem is egy van,
azonosít majd a vegytan...

Gézengúznak semmi sem szent,
sittelésre rendőrt serkent.
Gézengúzon gúz(s) van kézen,
szabadságot venne pénzen.

Gézengúz, ha szabadlábon,
elkerül az édes álom.
Gézengúz, - ha jó útra tér,
sincs a fején fonott babér.

Gézengúz is csak egy ember,
hibázhat hát egyszer-egyszer;
de gézengúz nagy hibája:
visszaeső technikája!

2018. október 5.

stapi•  2018. szeptember 9. 15:25

Sóhajok hídja

Sóhajok hídja

 

Félhomály. Gyertyafény.

Mély tónusú ruhák.

Ravatal, gyászlepel...

Gondolatok kuszák -

Elfojtott sóhajtás,

fel-feltörő sikoly;

krizantém illata

érzelmeket tilol.

Gyászének, gyászbeszéd

el-elcsukló hangon;

hányatott életen

beköszönő alkony...

Szemekben gyöngyfüzér.

Tördelt kezek árja.

Léleknek fájdalma

enyhülését várja.

 

Így mulat az idő,

megcsörren az óra,

kattan a jégbilincs,

nincs már mód a jóra.

Gyászmenet előtt jár,

most rálép a hídra...

Veszve a visszaút –

Lezárta a hydra*.

 

2018. szeptember 6.

 

* A görög mitológiában az alvilág kapujának őrzője.