Ima a nyomorúság idején

Ima a nyomorúság idején

 

 

              – Már megint! – gondolta, és behunyta a szemét. Igyekezett fékezni magát, nehogy Istent sértse meg személyében, isteni szentségében. – Már megint! Tudom, hogy bűnös ember vagyok, azt is, hogy Isten kegyelmes. Tapasztaltam már. Azt is tudom, hogy Jób és más Istent félő emberek sokkal nagyobb nyomorúságban voltak, és kitartottak. De én gyenge vagyok, Uram!... Segíts rajtam, segíts gyengeségemen, hitetlenségemen. Mindenki elhagyott, mindenki ellenségemmé lett. Vagy én lettem az ő ellenségük? Miért várok tőlük segítséget, amikor ismerem gondolatvilágukat, tudom, hogy engem marasztalnak el? Mért remélem még most is, hogy egyszer csak megkönyörülnek, és támadó kérdéseik helyett anyagilag, fizikailag segítenek? Uram, tudom, hogy nem lehetséges, mégis erre várok. Könyörülj rajtam, kérlek, hogy tenni tudjak több hitért, több reményért, Istenfélelemért, igazságért az életemben; és adj alázatos lelket belém, óh Isten, mindenható Úr!

 

Leizzadt, de a hideg is kirázta, mire elmondta ezeket a szavakat. Vegyes érzelmek táncoltak a lelkében. Minden ízében remegett, az idegei rángatták végtagjait. Teljesen kész volt. Lehajtotta a fejét, és percekig némaságba, sőt talán gondolattalanságba dermedt. Aztán kiüresedve, mégis élettel teli buzgalommal hozzálátott a teendőinek.

 

Nem érzett semmit. A keserűség elmúlt, a helyét hit és bizalom foglalta el. Felnézett az égre, és így sóhajtott:

 

              – Köszönöm, szentséges Úr Isten! Köszönöm!

 

 

2018. október 30.