Az éhes hangya története

Az éhes hangya története

              Volt egyszer egy hangyacsalád. Jó sokan voltak, alig fértek a bolyban. Több tízezren szorgoskodtak minden nap, hogy senki ne maradjon éhen még télen se.

              Mint mindig, most is szorgalmasan dolgoztak, szedegették maguknak az élelmet és szépen eltárolták a boly mélyében télire. Volt köztük egy nagyevő hangya is, annak állandóan csak az evésen járt az esze. Hogy megszabaduljanak tőle, egy másik társával elküldték felderítő útra, hátha találnak valami ehetőt, amit aztán hazacipelhetnek. Ha épp találtak valamit, a másik hazaszaladt, hogy segítséget hozzon a szállításhoz, ez meg ott maradt vigyázni, nehogy valaki ellopja. Persze, amilyen éhenkórász volt, állandóan megette, mire a szállítócsapat megérkezett. Emiatt aztán sokat pöröltek vele.

Egyik alkalommal, amikor már nagyon messzire jutottak, észrevettek egy óriási csomót. Megnézték, mi az... Hát, egy hatalmas elefánt teteme feküdt a fűben. Kerülgették, hogy miképpen tudnák elvinni, de sehogy sem bírták. Hogy is bírták volna, mikor egy egeret sem bírtak elvinni, ahhoz is segítség kellett. Az éhes hangya megint ott maradt vigyázni, míg a másik elment jelentést tenni a hangyakirálynőnek. Az meg összeállított egy óriási szállítóegységet és útnak indította őket.

              Eközben az őrzésre otthagyott hangya körbe-körbe járt a tetem mellett, vigyázott rá, mint a szeme fényére. Még az éhségéről is elfelejtkezett, annyira büszke volt, hogy egy ilyen óriási lakomát őrizhet. Igen ám, de emberek jöttek arra, (akik levadászták az elefántot,) és feldarabolva elvitték a faluba, hiszen nekik is kell valamit enniük, mert nagy a család... Nem is maradt ott csak egy csomó vér, meg néhány bőrcafat.

Közben megérkezett a szállító hangyacsapat, és ő rémülten mesélte el, hogy mi történt. Odarohantak, és nézték a silány maradványt, amikor egyikük felkiáltott:

              – Ne higgyétek! Ő ette meg! Tudjátok, hogy milyen tanyahasú, biztos, hogy ő ette meg!

Szegény éhenkórász meg csak nézett szepegve, majd rémülten elrohant, nehogy a többiek meglincseljék. Mivel nem tudom, meddig szaladt, ez a mesém itt abbamaradt.

Találjátok ki ti, hogy mi lett vele!

2017. március 8.