Az álom

Papír telik, tollam serceg,
életre kel az álom;
csupán azért írok verset,
hogy unalmam elszálljon.

Mi másért is tenném, ugyan
mi lehetne az oka,
hiszen ha mély az én kutam,
ütődik e vén boka.

Bár ha sekély, tán vize sincs,
- gáz ömöl e kútfőből -
az is lehet értékes kincs,
üzenet a jövőből;

hiszen csupán az a kérdés,
honnan nézem a dolgot?
Béka szintű életérzés:
hegynek látni a dombot...

Ha nem féltem a bokámat,
s kutamat mélyre ásom,
tán a kritika vet gátat
s lehúzza az írásom.

"Nincs formája, érthetetlen,
a szöveg is avult már..."
Magába roskad a szellem,
s ha nem írok, nem nagy kár.

De én írok, s olvasok is,
minden sorom szeretem!
Ezért aztán soha nem is
olvasatlan a versem.