Versek és egyéb...

Ha mindenki elhagy, s csak a szavak maradnak,
papír és toll mind felém szaladnak,
mert ki megalkotta, életre keltett őket,
belőlük ezer gondolatot szőhet.

Mert kell valaki, aki elmenekül és hallgat,
mert számára elfogytak a szavak,
mert belőlük eltűnt a pernye, s eltűnt a tűz,
de nem, nem én leszek e szende szűz!

Én kiállok és kiáltok,
ha akartok, kiszálltok,
de e folyam, ez megy tovább,
s csak egyre szaporább.
Elsodor mindent, mi útjába kerül,
s csak jót, csak igazat becsül.
Ha igaz vagy, megkegyelmez,
ha bűnös, fegyelmez.
Büntet, de nem pusztít,
s csak a helyesre buzdít.

Én viszont nem fogom vissza magam,
halljátok hát mindannyian szavam!

Ha kell, felperzselek földeket,
hullámmal borítok völgyeket,
megmozgatom ez ős köpenyt,
elfúvatok száz fövenyt,
eltüntetek ezer óceánt,
nincs eszme, mi beránt,
önálló vagyok és páratlan,
szelíd, de nem ártatlan.

Eltüntetem, mi új, de értéktelen,
érzővé lesz az, mi érzéketlen,
szerte adom e szabadságot,
mert sokan csak erre vártok...

S szétszórok millió szilánkot,
mert a költészettel felrobbantom a világot!

Az emlékek visszahúznának, de nem hagyom,
még utolsót kiáltva feléd nyújtom karom.
Nem engedek a fájdalomnak,nem engedek a hiánynak,
rájövök, hogy célja volt az összes hibádnak.

Szertenézve mindenhol a te arcodat látom,
a kezeidért nyúlok, ölelésedre vágyom.
De te nem vagy itt, s kezed sincsen közel,
veled együtt eltűnt a kar, ami soha nem is ölelt.

Tudom hogy messze jársz már, tőlem távol,
itt marad egy szív, mi szép időket gyászol.
Nélküled szürke lett az életem,
de be kell látnom, talán így jobb nekem.

Ha nem megy, nem kell szólnod,
bűneidet meggyónnod.
Elég, ha hangtalan nézel énrám,
csak légy mellettem némán.

Még egy perc, és tényleg végem,
hogy csak itt ülök tétlen.
Elég lenne egy szó is, de nem muszáj,
csak légy mellettem némán.

Még egy esély, hogy mondj valamit,
egy utolsó, hogy legyen valakid.
Ha nem megy, hát nem muszáj,
csak légy mellettem némán.

Szeretnélek szeretni,

Mire vártál eddig?