Kettős szemmel- gyógypedagógia, oktatás
Véleménymagyarevaanna• 2020. május 12. 15:47
Digitális oktatás kettős szemmel
Ideje megtörnöm a saját csendemet a témában... Digitális oktatás, digitális tanmenet, digitális eszközök, digitális elvárások, digitális tanítás, digitális tanulás... digitális világ.
Fontos az elején tisztáznom véleményem inkább személyes, mint szakmai. Nem irányul egyik fél ellen sem (szükő,diák, pedagógus) megoldást keres és problémákat tár fel írásom, a saját véleményem tapasztalatom alapján.
Először, mint tanított diák, egyetemi hallgató szeretném véleményem kifejteni a témában.
Levelező munkarendben vagyok jelen az egyetemi digitális lét világában, ami a digitális kurzusok videón megtartását illeti: borzasztó. Nyilván ebben nem hallásom szerepet kap, mikor nem hallom mit mondanak a kép pixeles és akadozik a videó, olykor a hiperinternet 4G és 5G elkalandozik másik dimenziókba én pedig nézam az elküldött ppt-ket és várom, hogy kiderüljön egyik hallgató társam írásából, hogy pontosan mi is lesz a számonkérés egy-egy kurzusból így záróvizsga előtt. A záróvizsgát természetesen az előbbi bonyodalmak mellett online kell demonstrálnom. A digitális óráim ugyan úgy tartottak, mintha egy hétvégi napon ott lennék az egyetem fizikai falai között. Reggeltől délután 4-5 óráig. Tudom én választottam...A tanagyagot egyedül dolgozom fel, megszabott határidőre beadandókat gyártok, szakdolgozatot írok, és online e-mailen konzultálok konzulensemmel és várom, hogy mi sül ki az egészből. Vizsgázok feladatlapon, gyors gépeléssel 45 perc alatt... Ismétlem most magam: levelezős vagyok, a fiatal felnőttek korosztályi csportját erősítem, nekem gyorsabb és egyszerűbb az online világ, a digitális tér... van, akinek hallgató társaim közül pár éve van a nyugdíjig... online vizsga, megszabtt percek, nincs több esély. Remélem érződik kételyem ez ügyben.Hogy őszinte legyek ez a hallgatói lét jobba a digitális világban, mint a pedagógusi lét a szemszögemből.
Pedagógusként tanórákat tartok és fejlesztek, mivel gyógypedagógus vagyok. Korosztályt nézve 15-18 éves kamaszok tartoznak hozzám. Középiskolások, szakmát tanulók, többségében hátrányos helyzetű fiatalok.
Menjünk a tanulók motivációjára és az aktivitására először, majd részletezem, hogy mit is próbálok én tenni, mit tudok a gyerekektől, más pedagógusokat illetően és végül, mit olvasok a szülőktől.
Tanulói motiváció a nulla és a három közötti intervallumban mozog egy 10-es skálán ennél a korosztálynál és iskola tipusnál tapasztalatom szerint. Tudják, hogy nem nyári szünet van, tudják, hogy sok pedagógus tehetetlen, tudják, hogy tanagyagot próbálunk átpréselni a képernyőn a kobakjukba. Nem érdekli őket, nem látják értelmét, páran megteszik, amit kérünk, mert kötelező. Ami eddig a tantermi formában új volt, nem megszokott, más, mint a többi kolléga teszi jelenleg UNCSI, fárasztó, értelmetlen...
Sokaknak dolgozni kell, nem nem csak otthon, munkában... Kérdezheted, hogy suliban, hogy dolgozna? Hogy látná el a családot? A kérdésed jogos, viszont más helyzet, más kultúra, más körülmények, nem lehet mit csinálni.Van, akinek eszköze sincs, elromlik, nem tölt be, korlátozott stb... Kifogás vagy tény, döntsd el te magad, a lényegen nem változtat.
Nem sokat kérek, nem nagyk az elvárásaim tényleg... sem, mint tantárgyat tanító, sem, mint fejlesztő. Akadályokba, falakba, és nemekbe ütközöm. Csalódott vagyok, szomorú, de a legrosszabb: tehetetlen.
Óránként, amiket tanítok adok 3-5 feladatott, játékot. Olykor adok másolást a füzetbe, küldök, készítek videókat, küldök képeket, leírást. Játszattom a gyerekeket, tevékenykedtetem, a hátáridő egy teljes nap vagy, másnap este, fogalmazás, projekt feladat esetén egy hétvége, óra napjától függően van mikor 4-5 nap. Teljesítik-e a feladatokat? Vannak csodák, vannak remények, de a többség nem.
Olyan pedagógiai módszereket kell alkalmaznom, ami miatt más esetben szembe köpném magam, viszont tehetetlen vagyok. Egyest adok tantárgyból, dolgozatra a tanulóknak, amikor 3-4 hátáridő után nem kapom meg az elvárt feladatot. A tudásuk helyet a hanyagságuk osztályzom. Tudom pedagógiai módszerek, motiválás, nevelési módszerek és értékelés fogalmában én is egyes minősítést érdemlek. De kérlek, te aki ezt olvasd, mondj valami okosat! Mit kellene tenni? Mit csinálnál esetünkben? Elhagynád a felesleges tartalmakat igaz? Ott ülnél egész nap és videó órát tartanál? Oké, értelek, megpróbáltam a 8 fős tanulói létszámból 3-an csatlakoztak videós órámhoz, ebből egy reagált és válaszolt nekem... Számomra is nehéz a videózás, csomószor vissza kellene kérdeznem, de próbálkozom... Felesleges tartalmak? Ami az egyik személynek felasleges a másiknak az lesz a lényeg, ha elhagynánk a sportot, művészeteket, képességtantárgyakat amiatt vetnél követ ránk, nagyon sk esetben. Hol támogatnánk a tehetségek kibontakozását? Hol oldódna fel a gyereked?
Tudom, bizonyára azt gondolod: hiányzik a következetesség, a motiváció, a szakmai attitűd, kreativitás, játékosság, a pontos követelmény kijelölése. Tévedsz. Olyan módszereket, eszközöket alkalmazok, amelyeket korábban használtam a diákjaimmal, hogy ne legyen új, ne legyen ismeretlen, könnyen kezelhető legyen. Küldök játékokat, ha kell egyesével elmagyarázom mindenkinek mi a feladat. Készítek leírást, képeket, küldök példát, a feladatok felépítését a fokozatosság elvére építem. Motiváció? A szavamnál, a személyemnél, a felém táplált tiszteletnél és szeretetnél többre nem alapozhatok ebben a helyzetben. Jegyet kapnak, ha elvégzik a feladatot ötöst, vagy dolgozat, számonkérés esetén a jelenlegi helyzet figyelembe vételével sztályzok. Ha nem csinálják meg mindig hunnyak szemet? Vagy folyamatsan 1-eseket adjak, ismétlem nem a tudásukra? Légy okos, mit tennél?Akiket fejlesztek, nekik nem tudok jegyet adni, nem tudok másra alapozni csak a belső motivációjukra.Hozzá tartozik az egészhez, hogy elvileg a kollégiám szerint a tanulók még nálam dolgoznak is és aktivak. Képzeld el, mi a helyzet máshol!
A gyerekek írják, hogy sok-sk feladatot kapnak, annyit, amit máskor órákon nem, szűk határidők, irreális követelmények, nehezen tanulnak otthon, más dolguk is van és amúgy is inkább évet ismételnének, mint így digitális térben tanuljanak. Nincs, aki magyaráz, akitől kérdezhetnek, ha kérdeznek is az élőszó, a személyes kommunikáció jobb lenne. Vannak tanulóim, akik szeretik, mert beoszthatják az idejüket, de hiányoznak az osztálytársaik. Az eszközök hiányára, nem megfelelőségére panaszkodnak. Ők is szenvednek, a hirtelen, előkészítetlen váltás mindenkinek nehéz.
Ami írásokat eddig láttam a szülői panaszok sokasága tárul elém, vannak, kik megvédenek minket, van akik támadnak, viszont hahó... Mi pedagógus közösség is támadjuk az tthon maradt szülőket.Mindenkire nagy teher és hirtelen változás nehezedik. Olyan elvárások, problémák akadályok, amik eddig nem voltak jelen életünkben. Sok lett, otthon vagy a családdal, de nem tudsz kiszakadni egyszerre több szerepben kell helyt állnod, ami nehéz. Rugalmasságot követelnek meg tőled mindenhonnan, viszont te nem láttod ugyan ezt.
Van olyan szülő, aki mesélte hogy délután a gyermeke elalut a fáradságtól az egész napos online tanítás, tanulás és a feladatok elvégzése miatt. Ez szomorú, felháborító és elgondolkodtató.
Jogos a panasz, hogy eddig mindenkire rászóltunk, és megbélyegeztük ha túl sok időt töltött a képernyő előtt, és BUM hirtelen ez lett az elvárásunk, a normális... Ha szülő vagy, ha pedagógus, oktató, ha diák.... Gondolkozz!
Most mutatkozik meg a társadalmunk... Elvárások mindenkitől mindenkire. Csak elvárásaink vannak, hogy mi mit szeretnénk, hogy kellene lennie. Mindenki megoldást keres, kiutat és még is szenvedünk. Figyelünk mi a másikra? Figyelünk egymásra? Tudunk mi kommunikálni? Elfogadjuk a másikat? Egyáltalán mi magunk látjuk az egész erölködésnek értelmét?
Ezek csak kérdések... gondolatot ébresztenek, és remélem szemeket nyitnak fel.Azt tudom mondani, hogy biztos vannak helyek, intézmények, otthonok, társadalmak, kultúrák, terek, ahol jobb a helyzet. Viszont senki nem lett felkészítve, kompetenciákat fejlesztünk az oktatási rendszerben viszont a rugalmasság, az alkalmazkodó képesség, a prbléma megoldás, az empátia még nálunk is ebben a helyzetben kibújik a bizonys zsákból.
Azt tudom mondani, hogy ha mindennap úgy fekszel le, hogy minden tőled telhetőt megtettél, kihoztad a jelenlegi énedből a maximumot, akkor ebből a helyzetből már győztesen kerülsz ki! Legyél türelmes! Legyél diák, szülő, pedagógus a lényeg, hogy ne add fel önmagad és az egész életed amiatt, ami számodra teljesen új és ismeretlen, ne menjen a kapcsolataid rovására, ne kezd el utálni, azt akit eddig szerettél!Ne mutogass másokra, ne bünbakot keres, ne hagyd, hoyg a helyzet a kapcsolataidra, érzelmeidre túl nagy hatást gyakoroljon.Légy önmagad!Légy bátor és már büszke is lehetsz magadra!