Sötétség

Sötétség

 

                Gyors léptekkel szeli át az utcákat. Táskájában fontos iratokat hordoz, melyeket el kell juttatnia a megadott időpontra a megadott helyre. De késésben van. Nem fog oda érni.

                Mély sötétség borítja a várost, különösen azt az utcát, ahol Ő sétál. Mintha a világ tudná, mi van abban a táskában, mintha a szél kerülné a helyet, nehogy csak megpillantsa a csomagot és tulajdonosát. Mintha megállna ott az élet, ahol Ő jár éppen, amerre útja visz. Szíve a torkában dobog. Közel sem biztos abban, hogy Ő ezt valóban szeretné, de már késő. Elvállalta a feladatot, és végre kell hajtania. Tekintetét folyamatosan a környéken forgatja, veszélyforrást keresve mindenben, amit csak megpillant. Paranoia.

 „Nem normális már ez.” – hallja fejében a hangokat. Le kellene állnia. Ki kellene szállni az egészből, összepakolni mindent és elmenni innen. Jó messzire.

 „Ne hülyéskedj, ez képtelenség. Napok kérdése lenne és megtalálnak téged.” – jött a válasz a fejből tüstént.

Valamiféle nesz üti meg a fülét. De hát ez képtelenség… A szél nem fúj, az utca felett a tökéletes csend honol. Akkor mégis honnan jöhetett a hang? Megtorpan egy pillanatra és fülel… Végtagjai lefagytak és elnehezedtek. A légzése felgyorsul, érzékszervei kiélesednek. Tekintetét jobbra fordítja egy hatalmas sövény irányába. Nem lát át rajta, a sötétség teljesen elnyeli azt. Márpedig a nesz onnan jön. Ez egészen biztos. Nagyot nyel, töpreng, majd rászánja magát és odakiált a sövény irányába:

- Ki vagy? Válaszolj! Mutasd magad! – nyögött fel fájdalmasan. Sose volt még ennyire nehéz ajkait szóra nyitni.

A másodpercek telnek, de válasz nem érkezik. Remegő kezekkel nadrágjához nyúl, majd pólója alól előránt egy M9 – es Beretta típusú fegyvert. A bokorra céloz, majd ismét, immáron hangosabban kiált oda:

- Ne szórakozz velem! Mutasd magad most azonnal, vagy lövök! Ne szórakozz velem, tudom, hogy ott vagy!

Arca teljesen elsápad, lábai és karjai teljesen ledermednek. Áll ott egyedül, fegyverét a bokorra tartva, kiabálva, mint egy őrült. Válasz mégsem érkezik. Lassan elveszti teste fölött a kontrollt. És Ő ebből semmit nem érez. Hirtelen erős szúrás üt a mellkasába. A fájdalom elviselhetetlenül mar bele testébe, de nem tart sokáig. Szinte csak másodpercekig tartanak. A fájdalom elmúltát hatalmas durranás követi.

Minden elsötétedik. A pisztoly használójával együtt a földre hull – de nem mozdul többé.

A lélek, mely a testért felet, nem bírta tovább ezt a stresszt. Nem tudta tovább viselni azt a terhet, melyet hordoznia kellett, nem volt képes ezzel együtt élni. Felmondta a szolgálatot – önkéntesen. Hátra hagyta azt a feladatot, melyet neki kellett volna elvégeznie. Melyet nem volt képes tisztán elvégezni.