sorsfordulo blogja

Sokáig apánál voltam…

már öt hete anyánál  lakok,

délelőtt,  azt hallottam kintről,

 én most   pocaklakó vagyok.

Egy ideig  itt fogok élni,

megvallom, semmit se látok.

Anya hasában jó dolgom van,

 de épp hogy hallom a külvilágot.

Az első fényképen alig látszom,

apa azt mondja,  rá hasonlítok.

Anya,  ezen  nagyot nevetett,

a pocakvacok beleremegett.

Nagyi, már gondoskodik rólam,

desszertet  küldött nekem,

hallottam, mikor azt mondta:

 - málnás gríz, hogy a gyerek is egyen -

Úgy szeretem máris a nagyit!

Jó lesz vele, ha egyszer kijutok

 legjobban, anya és apa vár ,

most már sietek, ahogy csak tudok.

Van még néhány hónapom,

addig  is  leheveredek,

hogy anyának is könnyebb legyen,

ígérem , jó gyerek leszek!

Nem mocorgok, míg nem muszáj,

csak  majd  ha  eljön  az  idő.

 Apa! cirógass addig minden este,

tudod,  anyának majd  kell sok  erő!

Olyan csend van és átkozottul hideg,

vakon fekszem, a  fényt  ki menti meg  ?    

Kinek van útjában egy ártatlan gyerek,

ki  tehet róla, hogy ez  megesett?

Ki az ki eldönti , hogy élhetek

hogy felnőjek , szeressek embereket,

hogy tovább is éljem a kis életem,

hogy párnára hajtsam este fejem?

Mért  van,  hogy kegyetlen ez a világ,

mért jó, ha mindennap ejtünk hibát,

volt e valaha álomhajó

volt e valaha igazi szó?

Nem tudom,  most sem  ki hiszi el…!?

Egy eltorzult erkölcs miért felelni kell.

Összetört testem már nem válaszol,

titeket hívlak támaszomul!

Vigyázzatok mert  jön a halál!

egyszer mindenkit szíven talál.

Az nem mindegy hogyan kap el,

és az sem, ki milyet érdemel.

Köszönöm a sok könnycseppet én,

Istenem most fordulj felém,

tudd meg hogy innen is hálás vagyok,

azt is köszönöm, ha ennyi jutott!

Jó lett volna még élni talán,

játszani  jókat a folyó partján,

jó lett volna még élni kicsit,

rugdosni tovább még a focit.

Nem én már soha nem tehetem.

Sorskerék mért voltál fukar velem!?

Egy eltévedt perc és úgy esett,

mintha láttalak volna  délután,

Egy félreértett gondolat,

egy megragadott képzelet.

Megkel a kenyér 
felfrissül a vér
készen már a híd
megdobban a szív.

Puha a kenyér
hív a szenvedély
selymes puha ágy
nyílik a virág.

Szikkad a kenyér
kérges a tenyér
csalfa a szerető
nincs pihenő.

Hosszú még a híd
fárad már a szív
mély a szakadék
integet feléd.

Száraz a kenyér
korhad a pillér
törékeny a híd
elhalkul a szív.

Népes temető
ékes szemfedő
leszakad a híd
elnémul a szív.

Kiapadt a felhő
könnycsatornája,
száraz mezőt
borzol a szél,
sír a vetés,
szomjas a föld,
s a kalászban
elvetélt kenyér.