Cseppnyi óriások - Két világ között

E-rímekből kovácsolt

Látszólag mesés történet,

Mágikus hidat ácsolt,

Tündérnek, embernek, törpének,

Amin átkelhetsz majd te is,

Hogyha végig velünk tartasz,

Bár,ha gondolod, csak legyints...

"Ilyen mesét százat hallhatsz.”

Ám de szólok jó előre,

Hogy a mese most nem pálya.

Való világ keringője...

És ezennel felkér táncra.

De vigyázz, mert itt a Látszat,

Tényleg egy jó nagy csaló,

És hát soha el nem fárad,

Miképp a fürge léghajó,

Amibe, ha beszállsz mellénk,

Szólok , hogy ez nem lesz más,

Mert így hívják már réges-rég,

„Véget nem érő utazás.”

Bár a történet véget ér,

Ám de ez csak látszólagos,

Mert azt súgja a Déli szél,

„Ami kerek, sosem lapos.”

Így hát aztán éppen ezért,

A valóság lesz a folytatás,

S megosztok veled egy reményt,

Hogy nem más,mint gyógyhatás,

Lehet majdan a léleknek,

Hogyha a szó itt célba ér,

Hát ne kérd, hogy fékezzek,

Mert csak úgy lehet majd esély,

Hogy száguldunk a léghajóval,

Éppen négy világon át,

S remélem az nem csak óhaj,

Vár majd lent sok jó barát.

Persze leszállunk mi gyakran,

Fantáziánk mezejére,

S azt megjegyezném halkan,

Ideje, hogy döntsél végre.

Velünk tartasz, vagy lent maradsz,

A Hétköznapok tengerén,

S tán a csónakodba ragadsz,

Ahol ritkán ér a fény.

A mi utunkat is majd állja,

A felhők sötét, bősz hada,

S Mr. Balsors kiabálja,

„Itt nem juttok át soha!”

Ne várj csodát, hogy csettintünk,

S a felhők hipp-hopp tünnek el,

Mégis csodát kéne tennünk,

Ha egy érzés átölel.

Most már tényleg elég a szó,

Jöjj történet, semmi más...

Mondd csak, miért lennél apró,

Hogyha lehetsz az óriás?

/Részlet a Cseppnyi óriások: Két világ között című elbeszélő költemnényből./

Mutasd hát magad, de azt az arcod,

ami sosem látható,
ha csenddé fakad a legszebb álmod,
mit ér ez a földi show?

Most csak az legyél, aki legbelül,
s ne mindössze bárki más,
ki éppen hogy él, fel nem repül,
rám nézve csak engem láss.

A szürkék tánca a földre ránt
hosszú évek óta már,
nincs varázspálca , vagy jó barát,
hogy átöleljen a nyár.

Hát összegyűlnek az ereszeden
a csendből gyúrt jégcsapok,
és köréd ülnek ők éppen heten
a didergő angyalok.

Mosolyod volna a legszebb álmuk,
de teljesen hiába,
csak ülsz egy széken, legyintve rájuk,
önmagadat sajnálva.

A szívbéklyó, a magány csendje,
réges-rég a múlthoz láncol,
hát végre élni ideje lenne,
de úgy Istenigazából.

Én, amit súg a szívem, azt teszem,
s habár csak ember vagyok,
nézd... körénk gyűlnek ők épp heten,
a már mosolygó angyalok.

EMBERCSODA

Ha egy kismadár a Béke,

Emeld tenyeredbe végre,

Az út szélén ázva-fázva,

Törött szegénynek a szárnya.

Riadtan néz az óriásra,

Ó bár egy nap újra szállna,

Szíve akkor vidám lenne,

De csak gubbaszt oly rég egyre.

Piciny testét összehúzza,

Mintha egy kis pamacs volna,

Köd, vagy kámfor inkább lenne,

Saját magát eltüntetve.

De ez persze csoda volna,

S ilyet tenni nincsen módja,

Mindeközben pislog csendben,

S izeg-mozog tenyeredben.

Furcsa, de már alig fázik,

S félelme sem repetázik,

Nem érti a történteket,

A böhöm lény jó is lehet?

A válasz ott van a szívedben,

Ha egy érzés szólít éppen,

S mit kell tenned, máris tudod,

Apró szárnyát gyógyítanod.

Ehhez nem kell géz, vagy gyógyszer,

Gyógyítható szeretettel,

S ezt úgy hívják, „Embercsoda”,

Mire vársz még, indulj nosza.

Vidd magaddal otthonodba,

A dolgod most ennyi volna.

Piciny ágyat vessél neki,

S ne félj zokon ezt nem veszi.

Sőt hálásan pislog érte,

S a csodáknak még nincsen vége,

Reggel kelve nem találod,

S de furcsa, hogy mégse bánod.

Az ágy alatt nem keresed,

Mégis érzed, hogy megleled.

S nem keresed ajtó mögött,

Mert szívedbe beköltözött.

- VALÓSÁG -

MESÉLŐ

A gyermek ekkor felriadt,

Furcsa, robaj szerű zajra...

Az álomburok felfakadt,

Ha valóságban is hallja.

Sötét lepel, hogyan került

A Néma Hegynek ormára?

Biztos jócskán meg is rémült,

Az apró szellőlányka.

De az ajtó nyílt szép csendben,

Majd aggódó léptek zaja...

Ki mást érhetünk így „tetten”?

Ő nem más, mint egy édesanya.

KATALIN

Tudom nagyon csúnya egy zaj,

Ha dühöng a szél odakint,

Ne félj kicsim, nincs semmi baj,

Csak vihar készül már megint.

ANGÉLA

Vihar lesz, de óriási!

Utánam jött az álmomból.

Ablakot mind be kell zárni,

Engem akar, jajj tudom jól.

KATALIN

Itt maradok végig veled,

Amíg a csúf vihar kitart.

ANGÉLA

Anya te ezt nem értheted,

Álmom biztos nagy bajt kavart.

Tán Sóhajka apukája,

Látta, „leső” kislány vagyok.

KATALIN

Lesni egyre szájat tátva,

Tényleg nagyon nem szép dolog.

MESÉLŐ

Kiflit formált ő az ágyon,

Gyermekét jól átölelve.

S ha meggy volna, meggyfa ágon,

Mellette a gyermek lenne

KATALIN

Te vagy nekem legszebb álmom,

S lehet neki bármi terve,

Nem engedem, azt hogy bántson,

S elbandukol innen messze.

ANGÉLA

Butaságot beszélsz egyre,

A szélvihar nem bandukol.

Anya, te élsz sok-sok éve,

De ezt ovis is tudja jól.

KATALIN

Hé, nem vagyok vén annyira,

Akár a vasorrú bába.

ANGÉLA

Az irigységtől lilulna,

Hogyha téged épp most látna.

 

KATALIN

Ő, meselakó örökre,

Nem jöhet át onnan senki.

ANGÉLA

S, ha házunk előtt reggele,

Ott szökdécsel vígan Bambi?

KATALIN:

Megfogtál most kicsim engem,

Vitába nem tudok szállni.

ANGÉLA

Anya viseld el ezt csendben,

Néha napján veszít bárki.

KATALI

Halkulni kezd kint a lárma,

Csitul már a szél haragja.

 

ANGÉLA

Akkor Sóhajka apukája,

Biztos megbocsájtó fajta.

MESÉLŐ

Megnyugodott hát a gyermek,

Nem történt meg még a nagy baj,

De én attól előre félek,

Nem marad így ez az óhaj.

Az első rész most véget ér,

S akit a folytatás érdekel,

Az mind, mind visszatér,

S tán megannyi titokra lel.

Ha szállsz, magasan szállj,

Égig érő hegyek felett,

Ha szállsz, ne add alább,

Sasok között legyen helyed.

/Pár másodperces ének és bevezető zene, ami alatt az előadók, a zeneszerző, az énekesek és a történet írójának a neve olvasható./

- Álomvilág -

 

MESÉLŐ:

A szellőleány megpihent

A bús, Néma Hegyhez érve,

Eddig még sosem tett ilyet,

Csak cseppnyi életét élte.

A Titkos Völgynek rejtekét,

Még nem hagyhatta volna el,

Ám, ha egy érzés szárnyra kélt,

Akkor hát bizony szállni kell.

A Néma Hegynek bánata,

A völgyben is átölelte,

De nem búsulna már soha,

Ha szívébe mosolyt csenne.

Magában így elmélkedett,

Egy vén tölgyfa ágán ülve,

S gondolattal mi mást tehet,

Mint fonalat, továbbszőtte.

SÓHAJKA

Hatalmas nagy szíve lehet,

Hisz a hegyek óriások.

Örömében biztos nevet,

Ha feje búbjára szállok.

MESÉLŐ

Ekkor egy hang szólította,

Ami jócskán meglepte,

Mivel ezt ember módra,

A tölgyfa egyik ága tette.

ÁG-ICA

Rám ültél, bár nincsen súlyod,

Hát ez azért elég furcsa.

SÓHAJKA

A dolgot kicsit te eltúlzod,

Mert a súlyom nem csak nulla.

Ráadásul akkor nevem,

Nem lehetne mondjuk Panka,

Ha egyensúlyban volna velem,

Úgy hívnának, Súlytalanka.

Nekem inkább az a furcsa,

Ág létedre tudsz beszélni.

ÁG-ICA

Azt szeretnéd legyek néma?

Nem szép dolog ilyet kérni.

SÓHAJKA

Ugyan, dehogy, félreértesz,

Minden szavad kedves nekem,

Örülök, hogy tényleg élhetsz,

Akkor is,ha nincsen szíved.

ÁG-ICA

Épp elég, hogy lehet lelkem,

S ha átölel a képzelet,

Magamat egy könyvben lelem,

Mert én vagyok az ékezet.

SÓHAJKA

Tetszik, hogy ilyen szerény vagy,

Pedig a könyv is lehetnél.

Van, aki kicsi, bármily nagy,

De te már most több vagy ennél.

ÁG-ICA

Mikor a képzelet szárnya

Magasba repít tégedet,

Mi a lelkednek vágya?

Táncra felkérni egy felleget?

SÓHAJKA

Ez az ötlet bejön nagyon,

Így hát én majd kipróbálom,

Vagy lennék szó fehér lapon,

De melyik, azt még nem találom.

ÁG-ICA

Szerintem az legyen mondjuk,

Mit mellőznek az emberek.

Az Internet minden vágyuk,

És szeretni már sóherek.

Persze van köztük kivétel,

Így hát maradt még remény,

És ha szívükhöz ér el,

Vers, elbeszélő költemény,

Nem érkeznek a Sehovába,

Bár Mátrix világ a neve,

Programok közt kelve-járva,

Mi az életnek lényege?

Milyen jó, hogy e világban,

Nincsen sehol gépezet,

S nekem is lehet a vágyam,

Legyek csak egy ékezet.

Éppen azon a fehér lapon,

Min helyet adsz a szavaknak,

Vagy kis virág a domboldalon,

S leszakítasz magadnak.

SÓHAJKA

Remélem ez csak rossz vicc,

Ugye nem vagy macskalány,

Mert akkor azt mondom, sicc,

S hogy mit tennék, nem talány.

Odaülnék melléd éppen,

A mosolyomba öltözve,

S lelked sosem halna éhen,

Szeretettel öntözve.

Egy kis virágot letépni,

Kész merénylet ellene,

Lesz még pár napja élni,

S aztán jő a Végzete,

És testét-lelkét elragadja,

Ezt nem tudják az emberek,

Bár lehet a szívük súgja,

De önző énjük kap helyet.

ÁG-ICA

Jól értem, hogy a barátságunk

Éppen rügyet fakasztott,

Mert emberré sosem válunk,

Aki éppen akasztott.

SÓHAJKA

Húzós ez a hasonlatod,

De tükrözi a lényeget,

Mi azzal húzunk nyerő lapot,

Hogy önző énünk nem lehet.

ÁG-ICA

Hát azért van némi talán,

S így nem lettünk angyalok,

De nem annyi, mint ide Japán,

Ennyit biztosan tudok.

MESÉLŐ

Jól el voltak így ők ketten,

Mert hírből sem emberek,

Akkor lesz majd minden rendben,

Ha egyre gyűlnek a fegyverek?

A választ a jövőnk tudja,

Tán megússzuk a bősz vihart,

Hát öleled át, ne légy lusta,

Az Élet nevű nagy hepajt.

Ha szállsz, magasan szállj,

Égig érő hegyek felett,

Ha szállsz, ne add alább,

Sasok között legyen helyed.

/Pár másodperces ének és bevezető zene, ami alatt az előadók, a zeneszerző, az énekesek és a történet írójának a neve olvasható./

- Álomvilág -

 

MESÉLŐ:

A szellőleány megpihent

A bús, Néma Hegyhez érve,

Eddig még sosem tett ilyet,

Csak cseppnyi életét élte.

A Titkos Völgynek rejtekét,

Még nem hagyhatta volna el,

Ám, ha egy érzés szárnyra kélt,

Akkor hát bizony szállni kell.

A Néma Hegynek bánata,

A völgyben is átölelte,

De nem búsulna már soha,

Ha szívébe mosolyt csenne.

Magában így elmélkedett,

Egy vén tölgyfa ágán ülve,

S gondolattal mi mást tehet,

Mint fonalat, továbbszőtte.

SÓHAJKA

Hatalmas nagy szíve lehet,

Hisz a hegyek óriások.

Örömében biztos nevet,

Ha feje búbjára szállok.

MESÉLŐ

Csepp ajkán kedves mosollyal,

Éppen a hegyet szemlélte,

S édesanyja, mint a sóhaj,

Huss, odasuhant melléje.

DÉLI SZÉL

Égbe szállnál, vár sok felhő,

De az a perc még nem jött el.

SÓHAJKA

Régen voltam bébi szellő,

Babusgatnod már nem kell.

Felrepülni vágyok végre,

Madarak nyomába érni,

De a völgyben éldegélve,

Csak te szoktál erről mesélni.

DÉLI SZÉL

Idővel erősebb leszel,

Aztán majd együtt szállhatunk.

Itt van már ez egész közel,

Lesz még temérdek szép napunk.

SÓHAJKA

Ó, ezek Sóhajka lelkét

Megsimogató „anyus” szavak,

De a Néma Hegy vén testét,

Áztatja egyre könnypatak.

Hol lehet az édesanyja,

És magára miért hagyta?

-Valóság -

MESÉLŐ

Az álmából felriadva,

A választ nem kutathatta.

 

Tán köddé vált a szellőlány?

Előbb oly közelről látta.

Ám aztán már ez nem talány,

Kedves érintésnek hála.

KATALIN

Ébresztő te kis hétalvó,

Hasadat süti már a Nap.

MESÉLŐ

Mindössze ennyi volt a szó,

Mivel „jó reggelt” puszit kap.

Persze még egy kicsit „morci”,

Az ébrenlét neki éjjel,

De most már hajlandó szólni,

Haragra szívében nem lel.

ANGÉLA

Ébresztettél azon-nyomban...

Várhattál volna pár percet.

Láthatok az álmaimban,

Itt meg sötét pötty az élet.

De gond ezzel nincs egy szál se,

Folytatódik este álmom,

Tudom nem hunyhat ki fénye,

Mivel én már nagyon várom.

MESÉLŐ

Világtalan volt a gyermek,

Így „csak” szívével érezte,

Egyre-másra könnyek szöktek,

Édesanyjának szemébe.

Ó azok a cseppnyi könnyek,

Gördültek az arcon lassan,

A lélekből jól kiszöktek,

Sóhaj tartott „velük” halkan.

S habár a Pillanat fürge,

Mégis lágyan ringó csónak...

A gyermekét átölelte,

Mivel híján volt a szónak.

/Itt kis szünet, pár mp. átvezető zene.../

MESÉLŐ

Mint oly sok családban bárhol,

Pontosan úgy indult a nap,

Egy kislány édesanyjától

Cuppanós búcsú puszit kap.

Ám azonban, mi tudjuk jól,

A Látszat nagy csaló lehet.

Az álmod néha hozzád szól,

Valóságban kaphat helyet.

Később, jött az „anyu-pótló”

És délután négyig maradt,

Nem volt túl sok „hollárihó”,

Szívből játék ritkán fakadt.

Ebéd után aludni tért,

Egész délelőtt ezt várta.

Jól átölelte a Reményt,

Hátha lebben majd a szárnya.

/átvezető dalrészlet/

- „ÁLOMVILÁG” -

Semmit sem ért a tiltó szó,

A hegylábáig meg sem állt,

Hiszen nem lehet mindig jó,

Ennyit eddig sosem szállt.

Így hát kicsit megpihent,

Mikor egy hang szólította.

Ám ettől meg, nem szeppent,

Mert ő nem csak kis mimóza.

A HANG

Vigyázz gyermek,mert nem játék,

Az,amit éppen tenni vágysz,

Bár szép dolog a jó szándék,

De mi van,ha majd pórul jársz?

Mások lelke nem falevél,

Amit csak felkapsz könnyedén,

Emberszerű hát ne legyél,

Mivel az elég önző lény.

SÓHAJKA

Mielőtt engem kioktatsz,

Bemutatkoznod illene.

A HANG

Tűzről-pattan szellőcske vagy,

De van olyan,kinek nincs neve.

Na meg sajnos teste sincsen,

Így hát nem vagyok látható,

De van tengernyi kincsem,

Ami nem más, mint a szó.

Érd be azzal, hogy létezek,

Nos eléggé régóta már.

SÓHAJKA

Én meg most mindent elhiszek,

Mint kedves, de butus szamár?

Ám szólok, csacsi nem leszek,

Akit lóvá lehet tenni.

Én csak olyasmit teszek,

Mit helyettem nem tesz senki.

A HANG

Sok ember is épp ezt mondta,

S tudod, hogy hová jutottak?

SÓHAJKA

Mint mondjuk egy almatorta,

Amit kukába kidobtak?

A HANG

A helyzet azért nem íly durva,

De téves úton járnak egyre,

SÓHAJKA

S szerinted nyomukban szállva,

Vagyok csak egy kicsiny pöszme?

A HANG

Az út java még előtted áll,

S nagy dolgokat vihetsz végbe,

De ha jövőd odakozmál,

Íztelen a lélek étke.

SÓHAJKA

Ó, tehát te aggódsz értem...

Hát ez nagyon kedves tőled,

Ezért én most azt ígérem,

A jó útról le nem térek.

A HANG

Adódhat majd kényszerhelyzet,

A földi lét nem egy labda,

S hiába volt az a terved,

Görgeted majd erre-arra,

A Balsors utadat állja,

És a játék már véget ér,

Gyermek még a szellőlányka,

De mégis felnőtt útra tér.

MESÉLŐ

Sóhajka most nem válaszolt,

Ahogy eddig mindig tette,

Egy érzés benne éppen tarolt,

S riadt lepkévé vált lelke.

Persze ettől nem lett néma,

S szavak sorát nyitja újra.

SÓHAJKA

Valami bennem halkan súgta,

Szavaidnak volt most súlya.

Meglehet jövőbe láthatsz?

Ki vagy te? Kérlek áruld el...

A HANG

Itt és most ne várj választ,

De egy szép nap majd mind rád lel.

Ha végigérsz majd az úton,

Amin eddig ember soha,

De az időt már nem húzom,

Vár a jövő, a titkok sora.

MESÉLŐ

Bár a lényt nem láthatta,

Mégis tudta, hogy távozott,

Így hát tovább nem faggatta,

Mint mondjuk egy meggymagot.

Vajon kivel beszélgetett?

Kiderül majd meglehet,

Ha az önző érdek helyett,

Csak posztolod a lényeget,

Persze nem az Internetre,

Hanem inkább a lelkedben,

És ha maradsz még itt velem,

Kiderül mi a jó ebben.

Az első kihívás számára,

Óriási, hegy képében,

Így hát ne volt más hátra,

Nem tartotta magát féken.

Fent lehuppant zsupsz a fűbe,

És fújtatott egy keveset,

S fáradtságát jól legyűrve,

Szó vette át a terepet.

 

SÓHAJKA

Figyelj Hegy... Azért jöttem fel,

Hogy bánatodat elűzzem.

Hát nincs mese, most szólnod kell.

Vagy inkább talán betűzzem?

 

MESÉLŐ

Másodpercből eltelt néhány,

A hegy azonban nem felelt,

Erre aztán az apró lány,

Az óriással így perelt.

 

SÓHAJKA

Anyut érted csaltam lépre,

Apuról nem is beszélve.

Kapd hát össze magad végre,

Legalább pár szó beszédre.

 

MESÉLŐ

A hegy súlyos baritonján,

Szavak mellett döntött végre.

HEGYÓRIÁS

Jöhet akár dühödt orkán,

Bánatom nem söpri félre.

Szállni,s járni én nem tudok,

Miképp érjek el bárhova?

Csak szép dolgokra gondolok,

Mégis sújt a Sors ostora.

 

Magányra lettem ítélve,

Pedig nincsen semmi bűnöm.

Kapaszkodva a Reménybe,

Sorsomat csak egyre tűröm.

SÓHAJKA

Lélekmosolyt úgy találnék...

Hidd el,lesznek még szebb napok.

Már érzem azt, hogy ajándék,

Mikor szabadon szállhatok,

De akár csak egy órára,

Veled szívesen cserélnék,

S szellő óriás felszállna,

Én meg aprócska hegy lennék.

 HEGYÓRIÁS

Ez aztán szép volna tőled,

De varázslók mi nem vagyunk.

 

SÓHAJKA

Az ég felé nézve kérjed,

S varázserőt tán kaphatunk.

HEGYÓRIÁS

Hát kértem én már oly sokat,

De sajnos senki sem felelt.

SÓHAJKA

Lehullhat majd a nagy lakat,

Csak kérésed biztos jegelt.

MESÉLŐ

A hegy már válaszolt volna,

Ám lesz, ki mindent felkavar.

SÓHAJKA

Bajban vagyunk enyhén szólva,

Mert jő apám, a Szélvihar.

MESÉLŐ

A fákon az összes levél

Remegni kezdett egyszerre,

Mert bizony nem csekély esély,

Hogy mindegyiknek van lelke.

HEGYÓRIÁS

Szóval otthonról elszöktél...

SÓHAJKA

Hogy elűzzem a bánatod.

HEGYÓRIÁS

Vén, ráncos lelkem attól fél,

Atyai pofont megkapod.

/Átvezető dalrészlet/

- VALÓSÁG -

MESÉLŐ

A gyermek ekkor felriadt,

Furcsa, robaj szerű zajra...

Az álomburok felfakadt,

Ha valóságban is hallja.

Sötét lepel, hogyan került

A Néma Hegy bús ormára?

Biztos jócskán meg is rémült,

Az aprócska szellőlányka.

De az ajtó nyílt szép csendben,

Majd aggódó léptek zaja...

Ki mást érhetünk így „tetten”?

Ő nem más, mint egy édesanya.

KATALIN

Tudom nagyon csúnya egy zaj,

Ha dühöng a szél odakint,

Ne félj kicsim, nincs semmi baj,

Csak vihar készül már megint.

ANGÉLA

Vihar lesz, de óriási!

Utánam jött az álmomból.

Ablakot mind be kell zárni,

Engem akar, jajj tudom jól.

KATALIN

Itt maradok végig veled,

Amíg a csúf vihar kitart.

ANGÉLA

Anya te ezt nem értheted,

Álmom biztos nagy bajt kavart.

Tán Sóhajka apukája,

Látta, „leső” kislány vagyok.

KATALIN

Lesni egyre szájat tátva,

Tényleg nagyon nem szép dolog.

MESÉLŐ

Kiflit formált ő az ágyon,

Gyermekét jól átölelve.

S ha meggy volna, meggyfa ágon,

Mellette a gyermek lenne

KATALIN

Te vagy nekem legszebb álmom,

S lehet neki bármi terve,

Nem engedem, azt hogy bántson,

S elbandukol innen messze.

ANGÉLA

Butaságot beszélsz egyre,

A szélvihar nem bandukol.

Anya, te élsz sok-sok éve,

De ezt ovis is tudja jól.

KATALIN

Hé, nem vagyok vén annyira,

Akár a vasorrú bába.

ANGÉLA

Az irigységtől lilulna,

Hogyha téged épp most látna.

 

KATALIN

Ő, meselakó örökre,

Nem jöhet át onnan senki.

ANGÉLA

S, ha házunk előtt reggele,

Ott szökdécsel vígan Bambi?

KATALIN:

Megfogtál most kicsim engem,

Vitába nem tudok szállni.

ANGÉLA

Anya viseld el ezt csendben,

Néha napján veszít bárki.

KATALIN

Halkulni kezd kint a lárma,

Csitul már a szél haragja.

 

ANGÉLA

Sóhajkának apukája,

Biztos megbocsájtó fajta.

MESÉLŐ

Megnyugodott hát a gyermek,

Nem történt meg még a nagy baj,

De én attól már most félek,

Nem marad így ez az óhaj.

Az első rész most véget ér,

S akit a folytatás érdekel,

Az mind, mind visszatér,

S tán megannyi titokra lel.