Két perc

Nem kérek én tőled sokat,

Életedből úgy két percet,

S pihentesd a mobilodat,

Amíg hallgatod e verset.

Csodára lelsz talán benne,

Nos, akár még az is lehet,

Mert a versnek az a terve,

Hogy szívedben kapjon helyet.

Na de mégis miről szóljon?

Ezen agyal most is egyre,

Furcsa lesz,de mégis mondom,

E kis versnek, nos van lelke.

Így hát mi másról is szólna,

Mint erről a furcsaságról,

Ezért biztos nem lesz óda

A mobilizált új világról,

Mely a lényeget zárolva,

Csak egy mosolyromboló,

Mintha csatahajó volna,

És nem lélekfoltozó.

Pedig ez a versnek dolga,

Ami cseppet sem kevés,

Megabájttal hadakozva,

Naponta lélekfércelés.

Ez a vers is dolgát teszi,

Bizakodva,hogy sikerrel,

Hiszen még nem kapcsoltad ki,

És nem is űzted el közönnyel.

Persze csodát ez sem tehet,

Hiszen már abban létezünk,

Öleld át hát az életet,

Ez lehet az ingyenjegyünk,

Egy emberibb, jobb világba,

Valódi érzésekre lelve,

S nem a mobilod imádva,

A lényeg most ennyi lenne.