Gonoszka bánata - mesevers nem csak gyerekeknek

Gonoszkát maga a Bánat

Napról-napra átölelte,

Így rég bontott már szárnyat,

S összetöpörödött lelke.

Akkor szárnyalt,ha boldog volt,

Mint jókora griffmadár,

Ámde most egy aprócska folt,

A Búbánat várfalán.

Na persze csak képletesen,

Hiszen manó szerű lény,

Most épp sírdogál csendesen,

S ez nem mese,hanem tény.

Kitagadták a szülei,

Mert sohasem gonoszkodott,

Csak a szeretet élteti,

Mivel ilyen lelket kapott.

Vigasztald meg,ha látod,

Öleld át a bánatát,

Ám ha csak a szádat tátod,

Hogy lesz belőle jó barát?

Tudom jócskán meglepne,

Ha találkoznál ilyen lénnyel,

De hallgass csak a szívedre,

Mert ésszel néha mit sem érsz el.

Elárulom én azt menten,

Az élet nem matek példa,

És ha maradsz jócskán csendben,

Rájöhetsz,hogy nem is tréfa.

Hiszed vagy sem,meghallhatod,

Gonoszka még sírdogál,

S könnyen meg is találhatod,

Ott ül lelked udvarán.

Te döntöd el mivé leszel,

Legyintesz rá jó nagyot,

Vagy tiszta szívből olyat teszel,

Mely szebbre festi a holnapot.