Az igazi élet

Tegyük fel, az igazi élet,

Egy kedves kis fürge mókus,

De hogyan kéne becserkészned,

Hisz az ember nem egy mágus.

Vagy tán az,csak nem tud róla,

Így hát nem tesz soha csodát,

Pedig hogyha varázsolna,

A mókusból lenne barát.

Na de persze varázsige

Nem hatna az apró lényre,

Valami más kéne ide...

Őkelmét tán csaljuk lépre?

Ha csak furfangosak leszünk,

Varázserő nem is kéne,

Egy ketrecbe makkot teszünk

És majd biztos bemegy érte.

Na persze csak sompolyogva,

Érzi nincsen minden rendben,

Ám a makkot úgy imádja,

Fogollyá lesz a ketrecben.

Arra kérlek ne tedd vele,

Nem lesz így a jó barátod,

Csak szomorkás lesz a szíve,

Ugye ezt te is belátod?

Éppen ezért azt javaslom,

Amit teszel, szeretetből,

S bár csak érzem, és nem tudom,

Jó baráttá válik ettől.

Ilyen egyszerű az egész,

S a pakliban úgy leszel Jóker,

Hogyha végre igazán élsz,

Mert szeretni nem vagy sóher.