A lény neve

Varázserdő közepén

Éldegél csak egymagában,

Úgy tünt kedves, félénk lény,

Jómagam már egyszer láttam,

Mivel egy nap arra menve,

A magasban fent nem szállt,

Fatövében üldögélve

Éppen szegény sírdogált.

Hozzá én már szóltam volna,

Mikor hipp-hopp köddé vált,

A félelem nem jó móka,

De biztos ekkor rátalált.

Azóta is keresem őt...

Hiába, mert nem találom,

S tán e versben tölt kis időt,

Hogyha nem volt csak egy álom.

Irány hát a varázserdő,

Ha gondolod, tartsál velem,

Eltűnik majd a sok felhő,

Ha végre már meglelhetem.

Most sajnos még pöffeszkednek

Napról, napra fent az égen,

És ha egyre többen lesznek,

Az mosolyunk tartja féken.

A varázserdő fölött persze,

Egy sem sem volt még látható,

Mivel, hogyha egy is lenne,

Onnan elvarázsolható.

Itt vagyok most a szélénél,

És a szívem máris örül,

Hiszen jobb mi lenne ennél,
Kikandikál egy fa mögül.

Indulnék már felé nyomban,

Ámde megérint egy érzés,

Akkor leszek máris gondban,

Ha egyedüli lesz a lépés.

Egyszerűbben kifejezve,

Megkérlek,hogy tartsál velem,

Mert különben az történne,

Hogy már megint elijesztem.

Egyre figyel izgatottan

A fa mögül leskelődve,

De ha mondjuk bomba robban,
Eltünhet akár örökre.

Az embereket már ismeri,

Hogy hírből sem jó tündérek,

És mivel ezt zokon veszi,

Épp ezért még annyit kérek,

Béke legyen a szívedben,

Vagy különben elriasztjuk,

Induljunk hát szépen csendben,
Mert nem csak a csodát várjuk.

A lény neve mi más lenne,

Mint Keveházi Kis Benő.

Jó, a viccet tegyük félre,

Úgy hívják, hogy Szebb Jövő.