RapperVers

Szervusz Kedves, remélem jólvagy, sokszor eszembe jutsz... 

Bár tudnám hogy vagy... Hiànyzol!!! De erről Te is tudsz...

Elmerengve bámulom a be-bevillanó képeket,

amit adtunk egymásnak: gyönyörű emlékeket.

Volt ami volt, ez ettől szép, tudom,

ettől csuklik meg hangom, ahogy ezt kimondom.

Még mindig könnyes szemem, ha a számra veszlek...

Nem jól van ez így... Többé nem kereslek.

Mer más utakat járunk, más az amit látunk,

mások lettünk egymásnak, és más is amit várunk.

Egy üdítő szempár, sok kedves pillanat,

pár kósza mosoly, mi Kettőnkből megmaradt.

Libabőrös leszek, ha arcod magam előtt látom,

ha hangodat hallom... kellemes, akár egy álom.

De a valóság az másról szól, ott nincs ketten, csak Én és Te, 

ott csak állok s vágyom kezed foghassam kezembe;

Hogy érezzem újra illatod, testednek rezgését,

csókodnak lágyságát, szemednek szépségét.

Hogy elmondhassam mit soha nem mertem,

Te vagy mindenem, érted eladnám a lelkem.

De nem tehetem... Rossz üzlet ez az ördögnek...

Így maradnak az emlékek, mik soha ki nem törlődnek.

Érzèsek halmaza kötnek most gúsba teljesen,

hiába mondom, már nem érint meg: Hiányzol Kedvesem.

Csak ezek maradtak, napról napra halva élek.

Egyre távolabb látlak, s tudom, el nem érlek.

Minden reggel Veled kelek, fohászkodom az ég földszintjén;

légy Boldog Drága... Csak ezt kérem... Szívemből, őszintén...

2015.

Sokszor nem mondom, mert remélem érzed,

Zivatarban napsütés, ha a szemedbe nézek.

Ezerszer is megáznék, hogy tudjad mit is érzek,

Rengeteg szó van rá, de elmondani félek.

Egyedül csak Te vagy, csak Neked adnám életem,

Tehetetlen vagyok, a szívedben rég nincs helyem.

Lehet tévedek, őszintén vágyom rá, hogy így legyen

Egy legyen a jövőnk, s egy a most, a jelen.

Kell várok még, kell várok míg tudok,

...érted...értünk...hiszem hogy ezt tudod...

Finomra hangolt szavak, lágy ritmus amit érzek,

Nem maradt már semmim, belül tiszta szívből vérzek.

Elragadó volt, ahogy forró ajkunk összeért,

Miért van most a távolság  mérföldekbe mért?

Most csak ülök egy padon, kopott emlékkel festett,

Nemtudom, talán hagyom, az idő majd elfeldtet.

Talán megszokom hiányod, talán egyszer megértem,

Talán túl nagy a szívem, de kicsi két egészben.

Én most is odaadnám, cserébe nem kérek semmit,

Csak érezzem szeretsz, de nem érek már ennyit.

Hogy visszakapjalak, hogy szeresselek mer kellesz,

A mindenség és semmi, Te Nekem ennyit jelentesz.

Most már tudom...csak a most már keső,

most már "semmi" vagy a mindenségben végső.

Nekem a levegő, a fény, az éjjel a nappal,

az álomban a valóság, a valóságban angyal.

Nekem rosszban is jó, keserűben is édes,

Nekem Te voltál minden, a szívem érted éhes...