RapperVers
SzemélyesAjándék a sorstól születésnapomra
Ködben az első évtized
Bizony a ragyogó napsütésben, ott;
azon az úton, az épp újítotton,
jártasság vezette kitaposotton,
Ott gyermek, ruháján flaszter pusztított.
Balga ifjú, meg nem várta fivérét;
ment inkább sokadalommal karöltve,
az úton át, busz mögül kilépve,
Tettére fizetségül adta ki vérét.
Szerencse vagy Isten műve - túlélte,
másnap vígadalom az ispotályban,
s a fiú tizedik évébe lépett.
Hálával tartozik jövőnek - úgy vélte,
addigi emlékei elvész homályban,
s új világba, de régi testben ébredt.
Pátrián innen s túl
Ítélkező világ
Küldjetek hát pokolra; bűnöm hogy ember vagyok,Boldog akkor is, ha rólam szólnak zord dalok.Igazak vagy hamisak, ki ennek megmondója?Mert az én lelkem, nem széltolók valója.Mégis megszóltok...
Ohhh irigyek, ti megmondó álszentek, Kik bélyegeztek engem, s górcső alá vesztek. Mondják; csalója volnék az életnek, ugyan honnan tudnák? Szívből élek, utamat az ösztönök súgják. Jó lélek...
Mit ti gáttal szabnátok,szabályok köré hintett idilli szabadság,S hogy én szabad vagyok,bizonyíték lelkemben a boldogság. Mi buzgón éltet...
A világom
Hús vér ember vagyok, látod hibázok ahogyan más is,
Hozok rossz döntéseket - na meg olykor mást is, Mondok ki szavakat amiket bánok - van ilyen fázis,Teszek dolgokat, amikre nincs megoldás máris.Segítséget nem kérek, vagy ha igen az is ritka,Azt is csak olyan embertől kinek a lelke lelkem titka, Engem mégis megtalál a kérés, belendít akár a hinta,Lelkembe vesődik, ahogyan papírba a tinta.
Pedig sokszor tudom jól, hazugok mint az álom,Mégis vagyok olyan marha megteszem, csinálom,Sosem vártam senkitől ezért veregessen vállon,De az üres szavak fájóbbak, mint száz ütés az állon.
Voltam én már önző kutya, ki a sajátját se védte,Hajtott az érdek, nem érdekelt mi lesz a vége,De az élet olyan pofont osztott, azt mondom: megérte,Kíméletlen volt, akár egy kobrának a mérge.
Felnyitotta szememet, hogy lássam mély az árok,És a legalján járok ahol éppen állok,A csoda nem visz felfelé, hiába is várok,Szembenéztem önmagammal és azóta már szállok.
Olyan útra léptem, hol nem jár előttem senki,Hol voltak nappalok mikor nem volt mit enni,Hol sorstársakra leltem, kiket nem érdekelt semmi,Hol megtanulhattam, milyen embernek is lenni.
Ám ennyivel nem úszom meg, ezt tudtam, nem is féltem,Éjszakánként az Istenemet mindig arra kértem,Minduntalan emlékezzek mekkora a vétkem,És soha ne feledjem el, kinek mit is értem.
Hisz ifjúként ragadt el a magány a társaságban,Akkor átértékeltem magam az egész világban,Nem számíthattam senkire - megannyi tőr a hátban,Így találok társaságot mára a magányban.
Soha nem felejtem el, kikért mit is tettem,Sokan mára már csak néznek rám meredten, Soha nem kellett tartsák a hátukat helyettem,Amit főztem magamnak, azt kilóra mind megettem.
A második Énem
Mára - nem érdekel mit is gondolnak.
Mára - üres szó lett sok ígéret.
Mára - nem mérték amit mondanak.
Mára - üres szívből jön az ítélet!
Mára leporoltam magamról a szennyet,
Átvágtak, kihasznált a sok gyökér.
Porból felállva tekintem a mennyet,
Csak nevetek a sok elhullatott könnyekér.
Mára elfogyott a jellem,
a jófejség meg ilyesmi,
Maradni akarsz?
Próbálj a körhintámból nem kieseni.
Piszkos módon pörög,
Olyan gyilkos fajta,
S aki hajtja (Én)
Lett a leggonoszabb rajta.
Nem azért mert kell, igazából jólesik,
S teszek rá, ha valakit evvel megbántok.
Pusztuljon mind, akik csak hibáimat keresik,
Évek teltek el, miket mára bánok!
Már nem várok semmit,
Se magamtól se mástól,
Éljük az életünket,
Csak van akit még gától,
A lelkiismeret...
Ez komolyan boldoggá tesz,
Mára befejezem, de holnap folytatása lesz!
A másik Énem
Sokan mondták az érzéseimre hogy tiszták, meg látják,
De a lelkem vad tűzben ég, az acélt ezen vágják!Az angyalok sírnak, mer tudják jól, hogy ki vagyok,A démonok is rettegnek, ha éppenséggel kivagyok.Nem ilyennek születtem, de átnevelt a végzetem,Elborult lett az életem, és a retry-t már nem kérhetem!Az álmaim megtörték, mikor még meg sem szültem,Hát lettem rémkép, és ezt a valóságba küldtem!
Azért lettem rideg, mert túl sokat törődtem,Revansot nem vettem, csak létezésük töröltem.Sok fájdalom...mint felhők fölöttem,Napról napra növekedtek, és én hozzájuk kötődtem.
Hazudnék ha mondanám, idővel majd változok,Nem ámítok senkit, ha kihasználnak átkozok.Kirekesztett vagyok, egy száműzött senki,Egy olyan világban, hol az értékrend már semmi!
Hol szenny lepi az elmét, rohasztja a pátriám,S így próbáljam tartani az emberi empátiám?A terápiám erre egyszerűen tök érdekes:Amit kapok azt adok. Ugye hogy tökéletes.