Smaragdszív

Lisa úgy érezte, hogy élete egyik legszebb pillanatát élte át, de az álomkép most úgy vált enyészetté, ahogyan a lebegő szappanbuborékot pukkasztja szét egy heves széllökés. Füle jól hallotta, de elméje fel nem foghatta, hogy mi történt. Hihetetlennek tartotta, hogy amíg ő semmi másra nem tudott gondolni a kielégülés pillanatában csak Rubenre, erre a férfi meg más nő nevét kiáltja extázisban. Mérge nem ismert határokat ért el, vérnyomása a plafonon volt. Nem tudta magában tartani indulatait, gátat szakítva buktak ki belőle a szavak.

-         Úristen! Mi volt ez? Ki az a Carol? Mégis, hogy a pokolba tehetted ezt velem? Miért? Azt hittem, te is annyira akartad ezt, mint én! Szemét disznó vagy, Ruben Morgan, egy alávaló gazember! – már ordított magából kikelve.

-         Shh! Lisa, nyugodj meg, és engedd, hogy megmagyarázzam! – kérlelte szelíden a nőt.

Maga sem tudta mi a csuda üthetett belé, de mindenképpen meg kell próbálnia megmagyarázni a lánynak. Ennyivel tartozott neki, miután így megbántotta.

-         Te csak ne csitítgass engem, inkább láss hozzá, és magyarázd meg! Ki a fene az a Carol?

-         Figyelj, én nem tudom mi ütött belém, nem akartalak megbántani. Nagyon sajnálom. Hidd el, nem akartam, hogy ez történjen, de nem tehetek róla. Mielőtt eljöttem ide, megismerkedtem egy nővel, aki nagyon mélyen él bennem még a mai napig is. Őszinte leszek veled. Nem kellett volna, hogy megtörténjen ez köztünk. – sóhajtott bánatos képpel.

-         Szóval azt akarod ezzel közölni, hogy a szíved egy másik nőt szeret, és amíg mi szeretkeztünk, te végig rá gondoltál? Ez undorító!

-         Nem, nem végig… vagyis azt hiszem… azaz… - nincs mit szépíteni, be kell ismernie, hogy így volt. – Sajnálom Lisa, de igen valahogy így történt.

Lisa felkelt az ágyból, és öltözködni kezdett. Időre volt szüksége, hogy gyomra megeméssze a hallottakat. Azonban be kellett vallja magának, hogy az érzésein ez mit sem változtatott, ugyanúgy érzett a férfival kapcsolatban. Meg akarta szerezni magának a férfit. Az a nő nincs itt, ő viszont minden nap a közelében van, ezt ki is fogja használni. Megesküdött magának, hogy el fogja felejtetni Rubennel azt a kis cafkát. Most azonban nem mondott többet, csak elindult az ajtó felé. Önérzetét még mélyen sértették a történtek.

Ruben bűntudatos képpel figyelte, ahogy a nő öltözködik. Tudta, hogy mondania kellene még valamit, amivel kiengesztelheti, de nem jutott eszébe semmi. Jobb híján odavetett egy kérdést, amire talán nem is akart választ kapni.

-         Nem félsz visszamenni a kígyós szobádba? – amint kimondta, már meg is bánta.

A lány meglepetten fordult vissza, majd eszébe jutott az indok, amivel bejutott a férfi ágyába, és most megvetően válaszolt.

            - Inkább alszom a kígyókkal, mint veled! – majd amilyen halkan jött, olyan halkan távozott.

 

Ruben gondolataiba mélyülten feküdt az ágyon. Magyarázatot kell találnia az imént történtekre. Nem Lisa miatt, hanem saját maga érdekében. Azt tudta, hogy meggondolatlanul viselkedett, amikor engedett a csábításnak. Magának sem akarta beismerni, de a lány jelenléte először valóban felizgatta, de amint a nő melle a karját súrolta, már egy másik vágyott testre reagáltak a mozdulatai. Elszaladt vele a képzelete, és azt képzelte végig, hogy Carol van mellette. Vágyait vetítette ki a valóságra, így történhetett, hogy most élte át élete egyik legvarázslatosabb szeretkezését. A baj csak az volt, hogy ezt nem a megfelelő nővel tette. Ahogy gondolatban újra átélte az elmúlt órát, egyre jobban vágyott Carolra. Az érzés úgy hasított belé, mint egy éles tőr, menthetetlenül beleszeretett Carolba. Hihetetlen, hiszen nem is ismeri igazán, de egész életében rá vágyott. Nyugtalanul fordult egyet, nehezen tette helyre az érzéseit. Azt is be kellett vallania magának, hogy a nő iránti vágy örökre kielégítetlen marad. A szívében örökre megőrzi Carolt, nem felejti el soha az estélyen történteket, de azt sem, ami azután történt. A lány elutasító szavai mély sebet ejtettek a lelkében. Nem kergethet tovább egy ábrándot, a nő kerek-perec megmondta neki, hogy nem akarja többé látni sem. Így eltemetkezett a sivatag homokjában, ahol Carol nem is lehetne távolabb tőle. Lisa azonban itt van. Talán meg kellene próbálnia… Talán igen…

Utolsó gondolata volt ez, mielőtt az álom végleg legyűrte, és fekete leplet terített rá.

 

 

 

Már jó ideje feküdtek mozdulatlanul egymás mellett, tagjaik kezdtek elgémberedni, mégsem mertek megmoccanni sem. Igyekeztek úgy tenni, mintha aludnának, de feszült idegeik nem hagyták nyugodni őket. A lány azt várta, hogy Ruben kezdeményezzen, a férfi viszont úriember lévén, nem akarta letámadni őt. A levegő fülledt volt odabenn, ahol testük összeért, már apró kis izzadságcseppek keletkeztek. Fülük mellett apró kis rovarok zümmögtek.

Lisa nem bírta tovább, egyszerűen levegőre volt szüksége, kibírhatatlan volt a tudat is, hogy itt fekszik élete egyik legvonzóbb férfija mellett, minden idegszálával a közelségére koncentrál, miközben a férfi megjátssza a megközelíthetetlent. Vagy valóban nem érdeklem? Nem az nem lehet! Már azon a határon volt, hogy megkérdezi tőle, esetleg fából van-e, de aztán gyorsan visszafogta magát. Ezzel csak elriasztaná magától Rubent, ezt a lehetőséget nem szalaszthatja el. Így inkább vette a bátorságot és a férfi felé fordult, közben arra figyelt, hogy a mellei finoman súrolják azt a csábítóan izmos kart, ami ott pihent mellette. Úgy tett mintha aludna, és álmában bújna oda hozzá, majd karjával átölelte a férfi derekát.

Ruben azonban nem volt fából, sőt ezekre az apró mozdulatokra igen hevesen reagált. Teste ki volt éhezve a szenvedélyre, ágyéka forrón lüktetni kezdett, követelve azt, ami jár. Milyen jó lenne megsimítani ezt az édes kis testet, elveszni benne egészen, érezni forróságát… Gondolatait mozdulatai követték, keze végigsiklott a bársonyos bőrön, amitől vágya még jobban fellobbant. Biztos volt benne, hogy Lisa nem alszik, hiszen simogatása nyomán a lány pulzusa gyorsabban vert, érezte a csuklójának vékony bőrén át. Hallotta azt is, hogy gyorsabban veszi a levegőt, majd érezte puha melleinek egyre sürgetőbb nyomását a karján. Félkönyékre támaszkodott, másik karjával gyengéden simogatta a lány fenekét, combjait le egészen a térdhajlatáig. Itt egy kicsit elidőztek ujjai, cirógatta a selymes bőrt, mely ujjai alatt életre kelt. Érintésétől Lisa megborzongott, egyből libabőrös lett. Jóleső érzés járta át egész belsejét, apró szikrák gyúltak hasa környékén, s a férfi minél tovább simogatta, az érzés annál lejjebb kúszott. Ruben óvatosan a hátára görgette a lányt, apró kis csókokkal lepte be egész arcát, nyakát, majd sóvárgó ajka rátalált a lányéra. Mézédes csókban forrtak össze, nyelveik játékos táncba kezdtek, felkorbácsolva ezzel mindkettőjük érzékeit. Lisa öle égett, beteljesülésre vágyott. Viszonozni kezdte a férfi érintéseit, keze felfedezőútra indult, becsúszott a póló alá, ahol kemény izmok dagadtak ujjai alatt, mint a bársonnyal fedett márvány. Soha életében még nem érintett ennél szebb és vonzóbb testű férfit. Minél többet ismerkedett vele, annál jobban kívánta. Keze arra felé tévedt, ami legjobban vonzotta, nem késlekedett kielégíteni kíváncsiságát. Nem csalódott, ujjai bilincsként fonták körbe a keményre duzzadt hímtagot, mely az érintéstől még jobban életre kelt, ha ez lehetséges volt egyáltalán. Ruben keze sem volt tétlen, bebarangolta a csábos domborulatokat, a völgyeket, nem hagyott ki egyetlen kis zugot sem, ami vonzotta tekintetét. Ajkai nem hagytak pihenőt Lisa szájának, a csók elképzelhető minden változatát igyekezett élvezni vele. Lassan puhán puszilgatta, majd hirtelen szenvedélyesen hatolt be nyelvével a fogak szabta gáton.

Egyikőjük sem vette észre, hogy ruhájuk sem szab határt szenvedélyes ölelkezésüknek, így ott csókolták és érintették a másik testét, ahol nem szégyellték, és érzéseik palettáján ez sehol sem szerepelt. Rátaláltak a másik legérzékenyebb s legérzékibb pontjaira is, amit nagy hévvel igyekeztek birtokba venni. Lisa ügyes mozdulatokkal, szája segítségével varázsolta fel az óvszert, ami még izgató is volt a férfinak. Ruben nyelvével izgatta a szenvedélytől harmatos forró barlangot, amitől a lányt a kéj hullámai maguk alá temették, félő volt, hogy teste nem bírja tovább az élvezet ilyen magas fokát. A legutolsó pillanatban érezte a belsejét teljesen kitöltő lüktető forróságot, mely minden egyes lökéssel egyre magasabbra lökte őt a szenvedély hintáján. Ruben vágya is beteljesedni készült, próbálta a legtovább húzni a végső pillanat eljövetelét. Mozdulatai lassultak, de a lány keze követelőzően szorította magához, míg ő sem bírta tovább. A gyönyör pillanatában fürödtek együtt, lelkük egyszerre robbant szét, s az érzékeiket fogságban tartó tűz szikráira hullott szét. Vágytól elszorult torkukból egy utolsó nyögéssel szakadt fel örömüket adó társuk neve.

-         Ruben!

-         Óh, Carol!

A nyugodni térő nap narancsos lepellel vonta be a távoli homokbuckákat. Elképesztően szép látvány volt a naplemente utolsó pillanata, amikor a nap sugarai még küzdve kapaszkodnak a horizontba, de a következő pillanatban már teljes a sötétség. A nappali forróság helyét a hideg, majdhogynem fagyos levegő uralma követte. Az itt élők tudták ezt, így igyekeztek fedett helyre jutni még a naplemente előtt. Hasonlóan tett Ruben is, hiszen emlékezett még, hogyan felelt az apja, mikor gyermekként rákérdezett mi az oka a hidegnek a sivatagban. A sivatag kietlensége adja meg a kérdésedre a válasz, fiam. Mivel nincs növényzet, nincsenek nagy fák, és felhőtlen az ég, semmi sem fogja fel a meleget, és a sivatag lehűl. Amíg nappal rekkenő hőség van, addig éjjel akár fagypont körüli, vagy még annál is alacsonyabb a levegő hőmérséklete. – ritka pillanat volt ez kettejük között, mikor jól el tudtak beszélgetni valamin. Ruben éhezett apja figyelmére és büszkeségére, így igyekezett minél több dolgot megjegyezni abból, amit apja mondott. Emlékeibe merülve már szinte elnyomta az álom, egész nap a hőségben dolgozott. Magának sem ismerte volna be, de nagyon kimerítő számára ez a féle tevékenység, hiszen nem éppen olyan ez, mint az előadóteremben mesélni arról, hogyan zajlik egy ásatás. Itt saját magán tapasztalta meg milyen is valójában. Felriadt, mintha valami zajt hallott volna, de nem tudta mi volt az, felült az ágyán, majd ismét hallotta a halk kopogást az ajtaján. Ki lehet az ilyen későn? Kérdésére hamarosan meg is tudta a választ, mikor a résnyire nyitódó ajtóból egy szőke fej bukkant elő.

- Liza, mit keresel te itt? – kérdezte meglepődve. Igaz hogy ittlétük alatt közvetlen viszonyba került a nővel, de most még sem tudta mire vélni késői látogatását.

- Ne haragudj rám Ruben, de nagyon megijedtem. Azt hiszem, egy kígyó van a szobámban, és nem akartam az egész szállót felverni. Azt reméltem te majd segítesz. – jött a remegő hangú válasz.

Ezen a környéken erre számítani lehet, hiszen sok a kígyó errefelé, több mérges fajta is van köztük. Ruben gondolkodott egy ideig, mérlegelte a lehetséges megoldásokat.

- Sajnálom Liza, de óvatosnak kell lennünk, és én sem értek a kígyókhoz. Talán meg kellene várnunk a reggelt, akkor lehet, hogy a kis barátunk magától távozik. Szerintem a hideg elől keresett menedéket. Viszont mindenki keményen dolgozott, így nem szeretnék felébreszteni senkit, mint ahogy te sem. Van egy ötletem. – mosolygott.

- Igen? És mi lenne az? – kérdezte Liza már kissé megnyugodva.

- Az, hogy itt maradhatnál nálam, amíg megvirrad. Természetesen én majd a földön alszom.

- Nem Ruben, azt nem engedhetem. Én vagyok az, aki betolakodott ide. Az a legkevesebb, ha én alszom a földön. – tiltakozott hevesen a lány.

- Rendben. Legyen, ahogy akarod. – mondta Ruben, de sejtette, hogy végül hova fognak kilyukadni. Előre látta, hogy erre mit fog a nő válaszolni, és ha sejtése beigazolódik, akkor egy nagyon kellemes éjszakának néznek elébe.

- Hát mégsem hiszem, hogy ez jó ötlet, a padló nagyon hideg. Azonban mindketten felnőtt emberek vagyunk, akik tudnak racionális döntéseket hozni. Az ágyad elég széles két embernek is, így ha neked is megfelel, alhatnánk egymás mellett is. Majdcsak kibírjuk valahogy reggelig, igyekszem nem sokat mocorogni, hogy ne zavarjalak. Mit szólsz? – feszülten várta a választ, hiszen az egész erre ment ki, hogy közel kerülhessen Rubenhez. Az elmúlt két hónap alatt nagyon megkedvelte a férfit, és elhatározta, hogy megszerzi magának. Ruben azonban nem volt az a fajta férfi, mint a többi, aki kapva kap minden adandó alkalmon. Magának kellett hát átvennie a kezdeményezést, de ügyesen kellett csinálnia, hogy a férfi ne jöjjön rá, hogy igazából ő lesz az, aki elcsábítja a férfit, és nem fordítva. Ha a terve sikerül, akkor már egyenes út vezet ahhoz, hogy egy kellemes éjszakával kezdődjön el románcuk.

- Igazad van Liza, felnőtt emberek vagyunk. Szerintem is okos ötlet, amit mondtál. Akkor gyere nyugodtan. – húzódott az ágy szélére, hogy helyet adjon a nőnek. Sajnos azonban csak egy párnám van, így meg kell osztoznunk rajta.

- Semmi baj. Megoldjuk. – közelített az ágy felé Liza, és a hátára fordulva lefeküdt a férfi mellé. Akkor jó éjt, Ruben, és köszönöm!

- Jó éjt! Mindig öröm számomra, ha bajbajutott nőkön segíthetek… - nevetett.

 

 

A fejében úgy cikáztak a gondolatok, mint tavaszi égen a fecskemadarak. Próbálta magával elhitetni, hogy az előtte ülő nő nem normális, és igencsak élénk fantáziával van megáldva. Ésszerű magyarázatokat keresett a hányingere okára és most is arra a tál tojásos galuskára gondolt. Kutatta elméjének leghátsó zugaiban, hogy vajon kihagyott e a menzesze az előző hónapban. Emlékezett rá, hogy pont azon a napon ázott bőrig, és még a főnöke is kiabált vele. Az egy nagyon stresszes nap volt. Ez a gondolat kezdte volna megnyugtatni feszült idegeit, mikor hirtelen feltört benne egy másik. Az a nap után nem is vérzett, de ezt akkor a feszült idegeinek tudta be, nem lepődött meg rajta, hiszen máskor is előfordult vele ilyen. Most azonban más oldaláról látta a dolgokat. Az a pár sötét folt a fehérneműjén nem volt meghatározó jelentőségű. Kezdett kétségbeesni. Gyors fejszámolást végzett, és az eredmény nem volt épp megnyugtató. Még ha egy hetet késett volna a ciklusa, akkor is megjött volna már ebben a hónapban is. Elméje újabb jobbhorgot vitt be, mikor egy név fészkelte bele magát a tudatába. Ruben Morgan. Az a szenvedélyes éjszaka emléke, most is kísértette? Egy pillanatig nem értette, hogy miért is jött elő most ez az emlék, de a következő másodpercben kitisztult tudata. Elfelejtettek védekezni! Na, már csak ez hiányzott! Nem engedhette meg magának, hogy agyát teljesen befolyásolja annak ténye, hogy esetlegesen teherbe eshetett, így magára erőltetett egy mosolyt. Feltette a következő kérdést és kényszerítette magát, hogy még fél órán át az interjúra koncentráljon.

- Igazán örültem, hogy elfogadta a felkérésemet, Mrs. Carrington, akarom mondani Samantha. – mosolygott a rendezőnőre.
- Nem tesz semmit, kedvesem. Nagyszerűen szórakoztam… - tette hozzá sokatmondóan mosolyogva, majd amilyen elegánsan érkezett, úgy is távozott.

 

Carol az interjú utolsó tíz percében fejfájással küszködött, ami mostanra már az elviselhetetlenségig fokozódott. Kutatni kezdett túlméretezett táskájában, s mint rendszerint lenni szokott, most sem találta meg, amit keresett, pedig szüksége volt egy fájdalomcsillapítóra. Gyors fizetés után az étterem előtt beült egy taxiba és hívta a főnökét.

-         Halló Ted! Igen, nagyon jól sikerült a találkozó. Nem. .. Nem kell újabb hetet várnod, mire kész lesz. Ted! Van egy kis gondom, a nő nem kímélte a pénztárcámat. Kérlek… Ok, köszönöm! Most hazamegyek és elkezdem a cikket, holnapra az asztalodon lesz.

Elégedetten tette le a telefont. Ted a szokottnál szívélyesebb és nagylelkűbb volt vele. Nem akarta eljátszani a jóindulatát, így mindenképpen meg kell írnia holnapra a cikk vázlatát. Volt azonban egy másik dolog, ami nem várhatott holnapig. Újra tárcsázott és a nőgyógyászával megbeszélt egy időpontot egy órával későbbre. A taxit megállította a rendelő közelében lévő parknál, kiszállt és lassan egy árnyékban lévő padhoz sétált. Egy kis nyugalmat akart, hogy felkészüljön a vizsgálatra. Újra keresett egy tablettát, és ezúttal talált is. Remélte, hogy hatni fog. Próbált volna lazítani, elterelni nyugtalanító gondolatait, de minduntalan csak arra tudott koncentrálni, hogy felelőtlen volt. Jobban kellett volna ügyelnie magára, figyelnie kellett volna a védekezésre. Ilyen még soha nem fordult elő vele. Voltak kalandjai, de mindig megfontoltan ment bele egy szexuális együttlétbe. Az a pasi azonban elvette az eszét. Ezen a tényen nem tudott napirendre térni. Azon az éjszakán kivetkőzött önmagából és ennek lehet, hogy egy baba lesz az eredménye. Nem volt semmi baja a gyerekekkel, de ez egészen más dolog. Nem tudta, hogy fel van e készülve egy gyermek érkezésére, hiszen egyedül kellene felnevelnie. Az anyagiak nem jelentenének gondot, az újságírásból egészen jól meg tudott élni, és elvégre otthon is írhatna majd, ha már nem tudna bemenni a laphoz. Az a tény azonban nyugtalanította, hogy a gyerekének mindent meg akar majd adni, és ebbe a mindenbe egy apa is beletartozott. Egy apa, de nem akármilyen apa, hanem a baba vérszerinti apja! Ruben Morgan! A férfi nevének gondolatától is jóleső bizsergés járta át, majd hirtelen megborzongott. Te jó ég, ha tényleg terhes, meg kell keresnie a férfit, és meg kell mondania neki…

2001. augusztus. 14. , New Orleans

 

 

Álmosan ébredt fel, és ült fel az ágyában, de hirtelen nem tudta, hogy mi volt az oka. Az ébresztőóra még csak 6.45-öt mutatott, még alhatott volna negyed órát. Sóhajtva feküdt volna vissza, amikor újra érezni kezdte az émelygést, ami a gyomrából egyre gyorsabban kúszott fel a torkáig. Nem gondolkodott, gyorsan kiugrott az ágyból és rohant a fürdőszoba felé. Éppen idejében ért oda, hogy ne a padló szép barackrózsaszín csempéjére adja ki az előző esti vacsorát. Megmosta az arcát és fogmosás után szinte megrémült attól a nőtől, aki a tükörből nézett vissza rá. Halálsápadt arc, beesett és erősen karikás szemek, amiből hiányzott minden ragyogás, a haja csapzottan lógott a vállára. Borzalmasan nézett ki, állapította meg magáról, majd egyből ezután szitkozódni kezdett.

-         A fene esett volna bele abba a tál tojásos galuskába! Pedig mondtam maminak, hogy ne rakja oda a maradékot. Biztosan megromlott már, én meg olyan éhes voltam tegnap, hogy észre sem vettem, úgy befaltam az egészet.

 

Amint ezeket a mondatokat kimondta, már el is felejtette a dolgot. Megpróbált elfogadható külsőt kicsikarni magából, ami egyenlő volt egy varázslattal, a silány látványra való tekintettel. Bebuszozott a Baton Posthoz, és a rázkódástól cseppet sem érezte jobban magát, amikor a munkaidő kezdete előtt pontosan fél órával belépett a tágas előtérbe. Mélyet szippantott az ismerős „klímalevegőből”, és úgy érezte máris jobban lett tőle. Jókedve azonban nem tartott sokáig. Eszébe jutott, hogy mára volt megbeszélve egy interjú a nem éppen közeli Silver étterembe. Ezt nem hagyhatta ki, ha most lemondja a megbeszélt találkozót, soha nem kap új időpontot ettől az embertől. Az interjúalany egy méltán híres filmrendezőnő volt, aki nem áldozott akárkire időt. Összeszorította a fogát és elindult a megbeszélt helyre. Nem akart újra buszra szállni, így hívott egy taxit magának.

Az utak zsúfolásig teltek a munkahelyükre igyekvő autósokkal, de a lépésben haladó sor ellenére is időben ért az étteremhez. A pincér azonnal az asztalához kísérte, amit már egy héttel ezelőtt lefoglalt. Természetesen nem a saját ötlete volt pont ezen a drága helyen reggelizni, de a rendezőnő külön ezt kérte. A jó story érdekében kénytelen volt meghozni ezt az ’áldozatot”.

Pár perces késéssel be is libbent az ajtón egy nagyon elegánsan felöltözött, az évei számából egy tízest letagadható nő. Egyből elindult Carol felé, majd méltóságteljesen helyet foglalt a kihúzott székre, amit a pincér készségesen alá is segített. Nem vesztegette az időt, egyből leadta a rendelést, aminek hallatán Carol eldöntötte, hogy ha jól sikerül az interjú, benyújtja a számlát a főnökének. Ő csak két szelet pirítóst kért eperlekvárral és egy bögre Earl Grey-t. Amíg az ételre várakoztak kedélyesen elcsevegtek egymással. A nő meglepően közvetlenül és bőbeszédűen válaszolt a feltett kérdésekre. Carol nem erre számított, így nagyon meg volt elégedve az eredménnyel, de szeretett volna még több információt összegyűjteni. Sorra halmozta el asztaltársát jól megválogatott kérdéseivel, míg végül roskadásig megtelt tálaló kocsin megérkezett a fejedelmi reggeli. A frissen facsart narancslé édes illata keveredett a kávé keserű aromájával, amit felismerhetetlen illatok kavalkádja tett egésszé. A rendezőnő láthatóan éhesen látott neki az előtte sorakozó étkeknek. Carol pedig kényszeredetten harapott bele pirítósába, ami meg kell vallani, azért ízletes volt és jól is esett üres gyomrának. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem érezte a ’Benedict Eggs’ illatát. Már a tojás gondolatától is újra elővette az émelygés, érezte, hogy torkában már ott van az előbb lenyelt falat. Kezét a szájára szorítva kereste a mellékhelyiséget, és már rohant is. Nem egészen tíz perc múlva érkezett vissza az asztalhoz, megkönnyebbülve látta, hogy a nő már befejezte a reggelit és éppen a kávéját kortyolgatja. Újra helyet foglalt, és elnézést mormolt az orra alatt, restellte az iménti dolgot. Azt várta, hogy ezzel elásta magát a nő előtt, de egyáltalán nem ezt a választ várta.

-         Én is hasonlóan voltam, mint maga, amikor az én kicsikémet vártam. Megmondhatom, hogy elég rosszul viseltem a sok émelygést egészen a terhesség utolsó pár hetéig. Mondja kedves Carol, maga hányadik hétben van?

Carol arcából, ha lehet még jobban kifutott a vér, és riadt tekintettel nézett az előtte ülő nőre, mint, aki kísértetet lát, majd agyába hasított a felismerés. Ez nem, ez nem lehet igaz!