graffiti

a fák fölött a fogyó hold

egy homályos gyenge folt

kisértetek járnak az éjbe

a többi letiltva télre

tavasz jő talán majd

valami vágy tán kihajt

az alvó mag csírázik

s a tél játszik

valami kattant zongorán

azt sem mondhatom csúnyán

csak olyan idegenen

vagy nekem van elegem

magamból belőled belőle

pedig fény süt a tetőre

és a szél fütyörész

nah hova mész

ja mondhatnám tönkre

ha nem futná többre

de minden út oda vezet

hol a kezed...

most sötét leng körül

s örül

hogy befelé látok

zsarátnok

a gondolat gondolhat

majd holnap

mindent magáról

magától

örök létezések

a tévedések

minden rezeg

s izeg

frekvenciák

a mák

a dér fölött hétvégi béke leng

majd a nap később feldereng

és piros-sárga színek öntik el

látod valahol ez az a hely

ahol még élni kéne

már vagy végre

ha a földhöz ragadtunk

s miattunk

forog a kerge minden

a szó csendben

sikolyok és suttogások

valók és látomások

érted élnek

a remények

napfény csillan a tócsákon

január van ugye jól látom

olyan gyenge e tél

és srég izén

egyszer tálán el is húz

s jön a tavasz blues

á nem kell aludnom csak 60-at

és a vágyakozásom alábbhagy

előbújnak majd a mellbimbók

a madárdallal olyan jók

hogy szinte nincs is szebb

pedig duó s nem kvartett

mentők vinnyognak az estébe

á a madarat se röptébe

csak úgy egy napos délután

itt ülök a gép előtt bután

írom a szokásos semmimet

nem tok örülni semminek

csak forog a kerék magától

tél van s egy vagány toll

persze az sincs semmi se

csak az író képzeletébe

mert á ugyan ki ír itt tollal

max egy pohár bor mollal

ami megvigasztal néha-néha

a képzeletem is ma léha

fekete hajadról álmodozom

látod képzelettel idehozom

de már régen elmúlt nincsen

ilyen a képzelet bilincsen