graffiti

lassan menni kéne ki olaszba délre

megnézni milyen a fénynek fészke

és a napot hazahozni szatyórba

nem itt ülni a spórba

gubbasztok s nyomom az igét

és szidom a nemtom mijét

de mit tehetnék ha csírus van

csak annyit hogy tam-tam-tam

adni a zárkának valami ütemet

max falba verhetem a fejedet

de akkor is csak itt a medencébe

léphetek színes falevélre

má nem érdekel még a flörtöd sem

önkielégít a traffic-jam

és köhögöm fel a tegnapot

nah sziasztok avagy jónapot

most a lét bújik a sötétben el

ez egy örök kehely

melybe isten vére volt valaha

és tudod ott a sehova

ahová mi is megyünk szépen

ki hokedlin ki hintaszéken

semmi sem marad majd soha

s ez lehet a jutalma

mindenkinek mindegy kinek

és az is hogy minek

mert az örökké virágzó virág

csak szórja porát

olívazöld és fenn a kék

othelló kinn maradt még

édes akár az ősz most

a fürtökön fény dong

épp napozom délután

2-3 kor nincs korán

ha nem dolgozom

akkor fogom

magam és fürdök

ugyanúgy ahogy a fürtök

mosolygok mint a vadalma

sárgán a földön halma

kupacok itt-ott erre-arra

így vagyok büszke a magyarra

akár az őszre és rád

látod az idő lebbenti fátylát

ha a pirkadat eljő

piros felett felhő

kandikál a reggel

álmon túli mencshely

én is írom a mát

á nem fogok ceruzát

se tollat se madarat

az ujj billentyűket kap

a változó ritmus ütemet

benne találni helyemet

nem túl egyszerű feladat

de ez a nap

is mint az összes többi

élet mégha csöppnyi

is illúziók sora

jah duma

fecsegések a felszínen

persze mindet elhiszem

hit nélkül nincs élet

és itt béget

a mindennapi pillanat

s elragad

színes díszkáposzták

de milyen nyúl legyek

az ősz vágyott rád

s arra hogy ott leszek

még zöld a zöld

s leheletnyi barnák

tarkítják a föld

mérsékelt parkját

bennem van ősz

mélyen belül

látom legyőz

s lelkemre ül

persze van mosoly

fellengzős szavak

de a lélek komor

és az is marad

s ahogy az est leszáll

színek tünnek el

az óra megáll

nincs számomra hely