graffiti

november-cseppek az ablakon

jah én nem ott lakom

csak nézek kifelé a világra

agartha

itt benn az én-hajómban

a magam van

jó társaság elhiheted

persze én is hiszek neked

kölcsönös szimbiózis

á még nem szklerózis

csak szimpatizál magam magammal

aranyhaj

és sellőfarok

világot akarok

ott kinn az üvegen túl

a szívek aranyból

vannak

és dobognak

a fény fehér-özön

van hozzá közöm

hisz attól vagyok én

szerény

telen és talanságok

a mosolygások

visszatükrözik

épp amik

vagytok

ha nem emléxem rád nem-vagy

az idő rajtad túlballag

mert annyira maradsz meg

amennyit a zutókóór brekeg

rólad rólam és rólluk

ez az időlyuk

amibe eltűnik mindenki

és neki mindegy ki

ha nem emléxik nem vagy

rád a világ nem hat

se hét se semmise

rajtad nem segíthet szentmise

se semmi más rituálé

teljesen a halálé

vagy és mindörökkön

max a dns-ed ne törlődjön

korán reggel visz a nullafok

és beindul a hulla-hopp

pacalt kéne majd összerakni

levelem is van kinn annyi

hogy olvasni se bírom mindet

november ma fagyot hintett

csak leheletnyi de éppen elég

nézd őket ugye jajj-de-szép

messzire visznek a képzeletek

néhányuk úhh-de-beteg

ilyen látod ez a popszakma

néha elvinne leszboszra

nah ma tényleg voltam a temetőben

és vissza is tértem látszik

látod hiába hittem egy szeretőben

az ősz érzékeimmel játszik

de amúgy leng a szél és a levelek

hullanak ahogy kell

ez az ősz is egy szeretet

istenkehely

a temetők feltámadnak mi meghalunk mind

nyírkos szél sikít a sírok között

még bevillan egy gesztenyeárus snitt

de amúgy meg minden kötött

bőrdzsekim ölel s bágyadt virágok szaga

körülleng mint a gyertyaláng

egy hűvös fáradt október szava

ma is disszonáns

amúgy szeretem a temetőt összel is

körülöleli valami időtlen régmúlt

persze mondják álság hogy hamis

de mindenesetre elmúlt

régi jelenek töredékei

mosolyok könnyek kegyhelye

valamilyen manók tán erdei

tündérek ligete