Science fiction történetek-novellák

Életmód
MrMojoRisin•  2014. december 10. 19:30

A seprű harca

Még az elemi osztályban egy irodalom órán az volt a feladat, hogy történetet írjunk melynek főszereplői a tísztaság és a piszokság. Én speciel személy szerint tudományos fikció formába írtam meg, mível már akkor is nagyon szerettem az ilyen és az ehez hasonló történeteket vagy novellákat.Remélem tetszeni fog nektek édes, kedves poetesek.Ime


2000.11.21

        Volt egyszer egy seprűbolt, benne sok hórihorgas, apró-cseprő új seprű. A takarításba az új seprű a legfontosabb szereplő.

        Az őszi nagytakarításnak még nem érkezett el az ideje, ezért a lakás tele volt porral, a sarkokban hajszálnál finomabb pokháló csillan. A porszemek  haditervet készítettek, a jelszó az volt hogy vesszen a tísztaság és vele az új seprű, a piszok pedig sokáig éljen. A seprű csak figyelt, semmi nem kerülte el a figyelmét, szövetséget kötött a tűzzel, a vödörrel, a surlókefével, a szappannal, a portörlők és a felmosórongyok hadával. Reggel rézkürt helyett az ébresztőóra fújta a riadót. A seprű hatalmas pusztitást vitt végbe a por, a szemét, a kosz és a pokhálók soraiban. A poroló, a forró vízzel telt vödör, a surlókefék, a szappan és a mosópor diadalmasan és diadalittasan  befejezték a csatát. A csatatér újra ragyogott.

        Az őszi nagytakarításnak vége. Öröm volt nézni ahogy az új seprű elfoglalta régi helyét a sarokban. Ott áll és őrködik, nincs pihenése, ám de nyugta se, mindig talpon van, amig piszok, por és szemét található a világon.