Hiperkamra

MrMojoRisin•  2015. november 24. 02:31

  Egy őszi verőfényes nap alatt, feleségül vettem egy őrült asztronauta lányt. Tiszta szívből szerettük egymást. Nászútunk alatt, körbe utaztunk egy pár planétát.

     Házasságunk egy-két hetében minden jól telt, de az ő szíve egyszer csak egyik napról a másikra hirtelen háborogni kezdett, mert annyira szeretett, hogy féltett tűztől-víztől engemet. Én értem teljes egészében megveszett. Mondjuk igaz ami igaz én is hasonlóképpen éreztem iránta. Másképpen fogalmazva. Aggódott értem minden körülményben. Ezért hát épített számomra egy olyan épületet, amelyet örök időkre védelmezhet. Így hát rabja lettem egészen, de nem csak a saját szívében. Romantikus, regénybe illő körülmények között ismerkedtünk meg, ezért hát soha többé el nem eresztett. Szívének bíborvörösen csillogó vére pecsétjével zárta le eme szerelem kalitkát, hogy soha el ne hagyjam bájos kedvű arcát. Jól érezte magát velem, ezért magához láncolt egészen. Mily csodás helyen is vagyok, szerelmem érző-vérző szívében így örökre benne ragadok. 

     Bezárt tehát egy hiperkamrába, hogy vele lehessek minden szerelemtől izzó pillanatába.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

MrMojoRisin2016. május 23. 23:30

@Zsuzsa0302: Biztosan.Attól még lehet szabad.

Zsuzsa03022016. május 23. 06:17

@MrMojoRisin: Nem! :)

MrMojoRisin2016. május 23. 01:24

@Zsuzsa0302: Ennek örülök. Te bezárnál valakit?

Zsuzsa03022016. május 22. 08:42

De jó! Ez gyönyörű!!! Nagyon tetszett :)