lingua volucrum
Az élet jó...
Hullanak a szirmok,
s mi benned szép,
úgy érzed velük hullik el...
pedig tudod te is az
egyszerű titkot, csak épp
kincseidben nem hiszel -
Tükörbe nézel: bizony,
sok-sok év elszaladt,
mégis te vagy az egyetlen,
ki - szabadíthatod önmagad -
Figyelj! - már zörren a
rozsdás kulcs a zárban...
Az élet jó... "Az élet szép...
Tenéked magyarázzam?"
"Az élet szép... Tenéked magyarázzam?" - Az idézett sor
Heltai Jenő: A néma levente című művéből származik.
Ezen a világon
Gyöngyharmatot iszom,
édes mannát eszem -
szívem: szerelem-szirom,
szemed tüze - lelkem…
ó, megvan… megvan…
a világon - mindenem…
A negyedik
Első - harmatgyöngy koszorú,
szirma-bontott derű, ború…
második - szép fűzfavessző,
lombja-vesztett őszi erdő…
harmadik - egy hosszú folyó,
medre-hagyott, álmodozó…
s a negyedik - ó, Istenem!
az - égrengető szerelem…
Reggel
Néztem az éjjel hűvösén meghízott
páragyöngyök futamát az ablakon,
előbb versenyre, majd egybekeltek -
opálos vízréteg borította az üveget,
mintha csak esne odakint…
De még így, fátyol-nászuk táncán át
is láthattam a nefelejcskék eget, pont
olyan szép volt, akár a lelkem,
egészen - mélyen belefeledkeztem…
A beszűrődő fény féltőn karolt át,
oly odaadóan, mint az anyai
szeretet… a csend puha öle
ringatott, míg az estéről itt maradt
édes szavaid simogatását éreztem
bőrömön, mely egyszerre volt
finom és érzéki - olyan jó volt élni!
Még az óra is úgy ketyegett, épp
abban a ritmusban, mint a szívem
odabent… és én azt gondoltam:
ez a tökéletes pillanat a boldogságra…
Ne engedj
Éreztem, hogy jössz:
súgták a madarak,
az ágas-bogas szél is
dúdolta dalodat...
Most gyengéden kel útra
minden hangjegy bennem,
úgy simulnak, táncolnak
izzó képzetemben...
Ébredő vágyból szőtt
mézédes gondolat:
kék madár szárnyain
ringatom magamat...
Lelkemet réges-rég
a tenyeredbe tettem -
jól vigyázz, ne engedj,
el ne veszíts engem!
Schmidt Lívia, Mezőberény, 2015. július 5.