Hatalmas ég alatt

schmidtlivi•  2017. december 6. 23:34

Kimentem a csillagos éjszakába...

nem tudhatta senki, talán csak pár

műhold, néhány éji bogár - ennyi...

November fekete palástjába rejtve

vállamat - könnyesen, reszketve a

hatalmas ég alatt... neki... csak neki

súgtam meg, amit soha még másnak:

...hogy szeretlek örökké...

...hogy örökké várlak...

majd fagyos arcát tenyerembe vettem,

csak néztük egymást a dermesztő csendben...

és úgy fájt legbelül - fojtva torkomat -

üvöltött mélyen az az eltitkolt gondolat...

ki kellett, hogy mondjam - kikiabáljam -

bele a szemébe, ott - az éjszakában:

...hogy Téged szeretlek...

és hozzá a neved...

akkor úgy éreztem...


November eltemet...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

schmidtlivi2017. december 7. 21:31

@gabibaldi: jó-jó, ott vagyok... :)

gabibaldi2017. december 7. 21:24

@schmidtlivi:
az a másik élő kapcsolás, és varázslatos lesz :)

gabibaldi2017. december 7. 21:23

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

gabibaldi2017. december 7. 21:22

@schmidtlivi: gyere most át a másik mesébe :)

schmidtlivi2017. december 7. 21:17

@gabibaldi: és varázslatos...

gabibaldi2017. december 7. 21:05

@schmidtlivi: hatalmas és titkos...mint a mesében...

gabibaldi2017. december 7. 21:03

@skary: Kár volt belekárognod!
Hess!

schmidtlivi2017. december 7. 18:03

@skary: Nem tudok károgni... és nem is akarok...

schmidtlivi2017. december 7. 18:00

@gabibaldi: ...tükör...

schmidtlivi2017. december 7. 17:59

@dreaming58:
Köszönöm, aranyos vagy...
Ölellek én is... Lívi

skary2017. december 7. 17:53

@schmidtlivi: köszinekik .) add át :)

schmidtlivi2017. december 7. 17:51

Ezt a nevet: @skary: a varjaktól hallottam körülöttem... :)

skary2017. december 7. 17:44

azé né nagyon kiabáld az éjszakába, hogy skary :) me mögvernek az aludnivágyók :)

gabibaldi2017. december 7. 15:43

A Dunánál
Le kellett mennem a Dunához,
és belekiabálnom a ködbe,
hogy mindig szerettelek, 
és szeretni foglak örökre!...
Ki kellett kiabálnom magamból,
a nevedet is,
át a  túlsó partra,
a kopasz fáknak,
hogy senki meg ne hallja!
Hogy senki meg ne hallja,
hogy senki meg ne lássa, 
az én titkos szerelmem.
Sírályok sírása 
vigasztalt,
s varjak károgása
kísért haza,
s útközben csak úgy ömlöttek a szavak 
s a rímek belőlem,
mint elfojtott könnyeim
ebben az élő temetőben.

gabibaldi2017. december 7. 07:55

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

dreaming582017. december 7. 07:22

Olyan lélekig hatolókat írsz. Csodás!
Ölellek.