lingua volucrum
...én vagyok?
Ez is én vagyok.
Ne nézz rám!Szemeid tükrén már nem látom magamat szépnek, arcomat –melyen egykor a vágy rózsái égtek, most a Hold viaszosfátylába rejtem...
(...lassan megfagyok)
Ne érints!Csak gyenge parázs a testem, erőtlen izzás a szürkésfehérbe tűnő cigarettavégen.Ajkad forró körvonalát érzem...hamvadok...
(nem ezt ígérted)
Ne becézz!Mind lehullanak rólam a gyönyörű szavak, akár őszi levelek a szél tenyere alatt.Minden, mi elhagy – halott...a színevesztett valóságba fakulok...
(ez is én vagyok?)
Őrangyal
Az angyalomnak - bizony - most sok dolga van…
nem engedem őt csak úgy, létezni gondtalan,
bármilyen mélyre is zuhanok, ő az, aki lát -
fülembe suttog olyankor egy vigasztaló imát.
Ő az egyetlen, ki tudhatja… mi ég legbelül (?)
s hogy érezzem velem van, lelkemmel hegedül:
bizsereg és feltölt - nyugalma - feledteti a bajt…
nyomban el is illan minden, mi előtte zavart.
Ő az, aki ismer jól és dúdolja dallamom -
táncba hív, mert szeret - én boldogan hagyom,
átölel és felkap, s benn felragyog a Nap…
a legszebb, hogy ez nem ő… csak előcsalogat…
hogy felfedezzem újra - halljam a szavam,
s a tükörben végre (!) meglássam - önmagam…
a szó, a dal, a csend
csendül és bondul
mennyei harangjáték
a kiejtett szó
*
színes sziporkák
szállingóznak szerteszét -
szép szózuhatag
*
csigaházunkra
végtelen csendeket csen
a tűnő idő
*
karcsú nádszálon
dallamot komponál egy
suta zörrenés
*
szókavicsokból
szépséges verspalotát
épít a költő
*
ahol nagyothall
az ész és süket a szív
ott kár minden szó
*
a csendem és én
szívesen kergetőzünk
a hold udvarán
*
félszavakkal is
teljesen egyetértünk
mi - rokon lelkek
*
telómagányban
apró figyelmet koldul
az emberi szó
*
csendem meghitten
ölembe bújik - aztán
együtt hallgatunk
*
szóvirágaim
parázsló ajkaimon
lobbanó hamvak
*
a jó szó manna
a jó szó tiszta forrás
- lélektáplálék
Várlak...
Elálmosodtam...
leülök a kanapéra - várlak,
hangtalan suhannak a percek...
ahogy Te is, egy végtelenbe
tűnő sínpáron... éppen alszol,
s azt álmodod: szeretlek...
Várlak... tudom közeledsz -
sejtjeimben egyre érzem,
boldogságszirmok nyílnak
lélekzugaimban, akárcsak
abban a tündérmesében...
Várlak... lélegzetnyi sóhajom
elhal... lassacskán édes
madárdalra vált, ahogy
szállok... sietek én is feléd,
s hallgatom az öreg tölgy
vigasztaló szavát...
Várlak... pillám alá könny
fut - sós ízű, reszketeg,
tétova kis patak... a pillanat
rebben - míg pilleszárnya
karcolja hozzád tekergő,
pipacsszín érfalam...
Várlak... már oly közel a
távol, hogy újra... hogy
együtt... ölelve - Te meg én...
berobog a vonat, a peronon
állunk - összefonódva -
szívünk szép peremén...
Boldogságfellegek
Derengő fényem mellé
letérdelt a hajnal,
madárhangon dalolt,
hűs-édes arannyal
borította testemet....
Szellő járt a parton...
nem látta senki sem,
ahogy fölém hajolt:
féltőn és szelíden
sóhaja lebegett...
Halványan hallottam
szívzugaim neszét...
pillangók reppentek
belőlem szerteszét:
boldogságfellegek...