Saját szonett

Oly üresnek érzem most magamat;

mint kiapadt folyó, porhanyós meder,

csillagmentes égbolton is csak teher,

vagy szűnni vágyó, haldokló akarat.

 

Kínoznak gondolatok, miért fáj lelkem;

megtört bennem valami, a vágy talán, 

az élni akarás már puszta magány, 

így boldognak lenni, nincs rá tervem.

 

Reménytelen napok egymás után,

csak állok és nézem magam sután,

így telnek el percek, szökkennek évek.

 

Ha majd megszűnnek a fojtó miértek,

ha tudni fogom végre mit is érek,

beváltom szavam, mit mások ígértek.