s_game blogja

".. De hiszem, hogy mégsem lesz tiéd,
Halál! A végső győzelem.
Mert látom hogy harcod végtelen, ..."
(Dobos József: A halál arcai)


Egyszer mindnyájan elvesztünk egy darabot a lelkünkből mikor magukkal viszik elhunyt szeretteink.
Sosem feledjük őket, benne vannak éppúgy egy napsugárban, mint a csillagok ragyogásában, vagy mint egy sétában a parkon át, vagy akár egy kézmosásban.
Korábban Várkonyi László hegymászónak (Konyinak) ajánlottam következő írásom, aki életét vesztette a Himalájában, de mivel egy családba tartozik minden hegymászó, így most is ezzel szeretnék búcsúzni.:






Csend van. Mint záporeső a szomjas szavannákra, úgy hull rám a csend. Fáradt, s néma sötétség borul rám.

Világ, világ! 
Te gyáva s becstelen.
Hitegető pilláid álnok terveket szőnek, miközben sorra hullajtod el hófehér tejfogaid.
Értékeid mára már üres tettek porhüvelyei. Szánlak. 


Virágos utcák  ösvényeit szelem, lelkemben leplezetlen örömmel hogy nem tartozom hozzád.
Árnyékod hosszú fekete karjai, hiába is nyúlnak utánam, nem hederítek rád,
hátatfordítok, s fejem felszegve lépkedem tova, szívemben az egyetlen s igaz szerelem ládikájával.
Kulcsom elszakíthatatlan láncon függ nyakamban.
Nap nap után látom, mily elszántan igyekszel elhinteni halott magjaid, de lásd, rajtunk nem fog gonosz varázslatod. 
Szerelmünk erős hálóját a természet erőivel sem tépheted szét. 


Világ, világ!
Te szemérmetlen s hazug. 
Nézd mit teszel gyanútlan gyermekeiddel, kik észrevétlenül is rabszolgáid lesznek.
Hiába kiáltanék nekik:
"- Ti balgák, ti szegények, átvert lelkű embertestek! Szánalom és sajnálat öveznek titeket.
Vakok s tudattalanok vagytok. Máskülönben hogyan hagynátok oly sokszor lelketek teljét megsemmisülni mosolyok s álszavak által!
Egy ölelés és megnő bizalmatok, közben csak..." 
(Világ, te aljas, te teszel újabb szemfedőt szemükre!)
"...újabb szöget kaptok házaitok falába!"


Nem hallanák. Hangom ebből az ismeretlen messzeségből odáig már nem jutna el. 
Mily jó nekünk ó Uram. Hálás vagyok neked hogy lelkem másik felével átélhetem a teljesség harmóniáját, s így kettecskén méltósággal evezhetünk át kis szigetünkre.
Járó rózsák, futórózsák vagyunk. Szivárvány vagyunk. Az élet mi vagyunk.


Világ, világ!
Te álnok s galád.
Gondolnád mi lennénk, kiknek odavetnéd sajnálatod eszközeit, de te vagy, ki szánni való.
Keserítheted ördögtestekben ép lelkek napjait, bújhatsz álarc mögé s súghatod hogy vidámkodni nem bűn,
de ha nem bánod nem hallgatok rád s inkább magányos csendben meghúzódom s egyedül művelem kis kertünk ágyásait,
s az öröm szívemben egyedül lelkem másik felének felidézett mosolya. 


Világ, világ!
Te haszontalan. 
Ne kísérts.
Semmi sem lehet szebb annál mint mikor szívszerelmem láthatatlan lábnyomain lépkedem. Az ő ösvénye az enyém, s viszont.
Nyomdokában megtanulom, mi az mit érek, s eggyéforró érzelmeink ragyogó fehérszőrű unikornisként emelnek ki minket a vadlovak közül.
Neked mindened van, de semmid sincs. Nekem nincsen másom, csak a becsületem.És semmi nincs mi számít, csak a becsület.
Te vagy minden, de a miénk vagy, világ,
s én tükröd leszek, hogy lásd ki vagy.


Mert csak a becsület, mi számít, 
s én tükröd leszek, hogy lásd ki vagy.


(2012. augusztus 17.)