Élet

  Arra ébredtem, hogy egy dobozban fekszem, amit percenként ki-be húzogatnak, majd néha engem is megfognak, ledobnak egy jéghideg asztalra, majd vissza a dobozba, mert valamiért mindenki azt mondja ha meglát: az aprót nem kérem, megtarthatja. 

  Ezáltal rájöttem, hogy a nevem Apró és valószínüleg teljesen értelmetlen és fölösleges a létem. 

  Végre sikerült kijutnom a dobozból, és láttam a világot. Azt hittem egy pillanatig, hogy fontos vagyok, mert kézből kézbe, majd zsebből zsebbe jàrtam, de valami mégis hiányzott. 

  Majd meghallottam a hangod. Már akkor tudtam, hogy te vagy az. Finoman puha kezecskédbe ejtettél, és még meg is köszönted, hogy a tied lehetek. Ezután csak azt vettem észre, hogy a kezed melegét  a doboz ismerős, de mégis idegen szaga vette át. De ez mégis valamiért annyira más volt. Hallottam a nevetésed, ahogyan távolodsz, és nyugodtan húnytam le a szemeimet a négy fal között. Rád gondoltam. Rád gondolok.