roland.v blogja

Amerre én járok, hullajtom a könnyem

Idegenül, árván a járókelőknek.

Mert a bezárt magánykoporsókban csöndes-

Bús illatát érzem hervadó mezőknek.

Százfelé szakadt szívem gyászos` becézget,

De nem üzenek én-patakzó Tenéked,

Majd éjfélkor halkan, zokogásba tévedt

Keserv-gondolatban felkereslek Téged.

Nem vágyom már Tőled bánat-búcsúszóra,

Búcsúzóul ajkam halott búcsúcsókra.

Összetört a szívem s üres folyosója,

Téliesbe térő, pergő homokóra.

Könny-kimarta szemem kökény kínok kútja,

Kék ködfátylak végső, vérző keresztútja.

Élettelen lelkem nem lebeghet újra,

Benned élő énem tövis koszorúzza.

Sugárzó fényed már halványulni látszik,

Lidércálmaimon csak úgy áthullámzik.

Keresztfán kifeszített` mindenem fázik,

Ölelő pillantás oly nagyon hiányzik...

2019. november 30.

Barna-erdő szemedben nőttem.

Ne sírj szépséges édesanyám!

Könny-ringatva szemhéj-bölcsődben,

elcsuklom hangod alkonyatán...

Hogy nézhetnék síró szemedbe?

Hogy csillannék léted tükrébe?

Mit adhatnék bársony kezedbe?

hogy életed újra fehérbe...

Nem gondtalanul visel a sors,

szíved fakó gyöngyöket hímez,

igazuk fülemben visszakong,

keserv-öltésiddel átszínez...

Kifakult a féltő kék tintám,

de pillád bontom gyermekdeden,

s mosollyal próbálok nézni rád,

mert egy vagy, igaz s örök nekem...

2014. május 17.

Álmodtam az éjben,

kiskoromban, régen,

lent a kéklő égnek,

ringó bölcsőjében.

Nyíló virág álmom,

buborék utcákon,

szállt a messzi tájon,

hogy valóra váljon...

Szirom mosoly pirkad,

körbevesz, kacsintgat,

legelésző illat,

szemeim kinyitja.

Maradhattam volna,

lágyan átkarolva,

de a lét, dacolva,

álmaim borzolja.

Talán egyszer,majdan,

nekem is alkalmam,

lesz éber tudatban,

élni boldogabban.

2014. május 20.

Felnézek a szabad-lelkű égre,

hol szivárványfátyol hull a kékre,
megbotlik szemem fekete éje,
csillagot ébreszt a szívem fénye.

Langy szellő simogatja az arcom...
veled együtt könnyeden sóhajtom,
jelened az örök birodalom,
mert a kezed kezemben tarthatom.

Nyújtózik a hársvirág illata,
ajkaidon érződik zamata,
tükrödből kitekint szíved szava,
és csendre int a napnak sugara.

Hajad hullámokat ölt a légben,
pilláim bontják szerte az éjben.
S a pillanatokat ölelésben
őrzöm lelkem fehér felhőjében.

Ha majd időnk már elkezd befedni,
a vadvirágok fognak beszélni...
a nyár őszülő szívvel nevetni,
mert megtanultunk végleg - szeretni.

2014. június 15.