Róki világa

Denn•  2023. január 16. 14:02

Róki és a dühös nyuszik 01.

„R” DIMENZIÓ 2023. 05. 21.

 - ELÉG LEGYEN MÁR EBBŐL A HÜLYE HÁBORÚBÓL!! - csapott az asztalra NyuszDöme, a macsó nyúl, mivel bolygónk „R” dimenziójában az állatok emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, amibe az asztalcsapkodás is beletartozik. - Csomó lőszert megspórolhatnának, ha a két vezető lejátszaná egymás közt a dolgot. - folytatta már némileg visszafogottabban. - Például egy boksz meccsel, ami persze addig tartana, míg ki nem üti az egyik a másikat.

  • - Vagy a másik az egyiket. -tette hozzá NyuszNyufi a teljesség kedvéért, akinek volt egy roppant furcsa tulajdonsága, mely kapcsán még az emberek közt is egyedi példány lett volna. Sosem beszélt mellé, nem forgatta ki a dolgokat, nem csúsztatott, nem köntörfalazott,és persze nem kamuzott, mert mindig őszinte volt. Bizonyos emberek, akik munkakörükből adódóan nyilvánosan üldögélnek órák hosszat, példát vehetnének róla.

    - Ó, egy ilyen boksz meccs szupi lenn. - tapsikolt lelkesen a nyuszik szép, az-az NyuszMira, akinek agyi aktivitása csak bizonyos szőke nők értelmi színvonalával vetekedett.

    - Nézhetné a félvilág élőben a Neten.- tette hozzá tőle meglepő szintű gondolatként, de NyuszPszihó a fejét rázta.

    - Téves a számításod. Az emberi faj jelenkori unszuggesztív agyi intenditása arra utal a szubkultúrális invektorokat is figyelembe véve, hogy csak 37.6 százalék nézné. A többi nagy részt agyromboló sorozatot, vagy focit lesne árgus szemekkel. - adta elő szakvéleményét a baráti kör pszihológusaként, annak ellenére, hogy a szakszavaknak nagy részt ő maga sem ismerte a jelentését, de legalább jól hangzottak egy mondatba ágyazva.

    - Mégis milyen nyulak vagytok ti? - nézett végig vádló tekintettel a tapsifülesek főnöke, Nyúl Béla, a „népén”, kivéve Rókit, mert ő róka volt. - A saját fajotok érdekeivel nem is törődtök? Box meccs? Ugyan már! Ha ilyen idióták, hogy egymás ellen harcolnak, hát tegyék. Mi csak állatok vagyunk, mégse tesszük. Hadd fogyjon a létszámuk, és majd mikor megtalálva a dimenzió kaput, átmegyünk hozzájuk, már elég kevesen lesznek ahhoz, hogy nemet ne merjenek mondani követelésünkre. Miszerint a nyúlételeket örökre törölni kell az éttermek repertoárjából. Sőt törvénybe foglalniuk, hogy már a nyúltenyésztés is bűncselekménynek számít.

    - Én a csokinyúl evést is betiltatnám, elvégre mi sem eszünk csokiembereket. - rukkolt elő NyuszMira meglepően logikus ötlettel, aminek a nyulak főnöke hangot is adott.

    - Ez tetszik, és tőled zseniális ötletnek számít.

    - Élő állatokat formába mintázni és aztán megenni, már eleve kimeríti a pszihés determináltság szublimációs pátoszát. - jegyezte meg a pszihoanalitikus nyuszkó.

    - A Húsvétot is be kell tiltani. -vette vissza a szót Nyúl Béla. - De persze az első követelésünk az lesz, hogy a nyúltenyésztést azonnal függesszék fel.

    - Egy fára? - hozta most a formáját a nyuszik szépe de NyúszDöme nem tette szóvá, sőt.... A folytatásból kiderül a válasza, és Róki is szólásra emelkedik, s persze nem kispályás ötlettel áll elő.

Denn•  2022. december 25. 16:33

Karácsonyi tavasz

 - Most Karácsony van, vagy tavasz? - tette fel a kérdést mintegy magának is NyuszToni, miután látta a Neten, hogy milyen tavaszias idő van az emberek világában Karácsony másnapján.
- Karácsonyi tavasz. - vágta rá Róki. - Ugyanis annyira sok szeretet árad az emberek szívéből ezen a magasztos napon, hogy tavaszt varázsolt világukba.
- Ha ezt komolyan gondolod, a világ legnaivabb rókája vagy. - rázta a fejét a nyuszkó.
- Ó az tök jó! - lelkesedett be annak ellenére Róki, hogy a tapsifüles nem éppen egy észlénynek titulálta.. - Végre valamiben világbajnok lehetek, és persze igazam is van a Karácsinyi tavaszt illetően. Sok embernek fogalma sincs róla, hogy mennyire sok szeretet lappang benne, de a mai napon lehullt a lepel. Holnap lehet már nyári meleg lesz.
NyuszToninak a száján volt, hogy megcáfolja barátja szavait, de meggondolta magát. A teljes igazság lehet ripityára törné Róki hófehér lelkét. Hadd legyen legalább egy lény a világban, aki még őszintén hisz a szeretet erejében.
/Írói megjegyzés: Vagy tán az emberek közt is él ilyen néhány?/

Denn•  2022. december 24. 16:30

Róki első igazi Karácsonya

    - Ugye ma nem eszel meg? - kérdezte Karácsony napján NyuszToni reményteljes, tágra nyílt szemekkel Rókit, miután már érezte, hogy nincs esélye kereket oldani.

    A vörösbundás már csak egy szökkenésnyire volt a „fincsi ebédtől”, ám a kérdés béklyóval sújtotta testét-lelkét, mert életre kelt benne a Karácsony szelleme. Megpróbált csak simán átnézni rajta, de mindhiába. Ha ez a „szellem” megérinti a lelket, nincs mese, menthetetlenül hatása alá kerül az adott személy. Jelen esetben róka.
    - Engem nem szeret senki, így nem tartok Karácsonyt. - szipogta könnyeivel küszködve, s habár kis híján győzedelmeskedett felettük, de egy apró mégis előbukkant szeméből, s lassan, magányosan gördülni kezdett lefele.

    A NyuszToni persze rögtön kiszúrta, hogy nyerésre áll a róka éhkoppon maradását illetően, de azért rátett még egy lapáttal.
    - Ha nem eszel meg, lehet megkedvellek, sőt talán jövő Karácsonyra barátok leszünk. - keltette életre a Remény lángját a rókalélekben.
    - Ó az csudajó lenne! - vágta rá a Róki lelkendezve, tehát a nyuszi húsnál jobban vágyott a szeretetre.

    /Ezekkel a sorokkal veszi kezdetét a Bátortalan hősök című regény. Íme a történet receptje: Tegyük az irodalmi turmixgépbe a teljes emberiséget,aztán „ízesítsük” két–két kiskanálnyi filozófiával, drámával, és humorral,bár a humorból tehetünk hárommal is, aztán jól kutyuljuk össze őket. Ja, és még feltétlenül tegyünk bele pár csipetnyit a Szeretet nevű csodafűből is. Ha esetleg nem tudnád hol terem, legkésőbb a 230 oldalas történet végére megleled./

Denn•  2022. április 16. 15:17

A csodafegyver /interaktív rész/

- Evakuáljátok az Önzés, a Harag és a Gyűlölködés hadoszlopait lelketekből, és akkor jó eséllyel előrenyomulhat a Béke. - kérte Róki a teljes emberiségtől.

    - Róka létedre ez olyan szintű mondat volt, mintha én mondtam volna. - veregette vállon szavaival a vörösbundást, és önmagát is egyszerre Nyúl Béla, a tapsifülesek vezetője. Állítólag a demokrácia híve volt, ami azt jelentette nála, hogy az lesz, amit én mondok és punktum.

    - A roncstelepre az összes hülye fegyverrel, meg hadieszközzel. - szőtte tovább Róki gondolatát NyuszGizi, az amazonnyuszi, ki a női egyenjogúság élharcosa volt azáltal, hogy már párszor be mert szólni a vezetőjüknek.

    - Az kevés, mert mi van, ha az emberek sötét énje odalopakodik a roncstelepre, és elkezdi megjavítani a tankokat? - indult be NyuszZiziz fantáziája, mert olyan képzelőerővel bírt, amit még néha még saját maga sem tudott elképzelni.

    - Ha én leszek a biztonsági őr, kipofozom a fényre, amitől majd köddé válik. - keményített be NyuszDöme, bár úgyis felfogható, hogy csak végezte leendő munkáját. Ő inkább a szavak helyett a testi kontaktus híve volt, ha megakart győzni valakit a saját igazáról. Ám nem drasztikus módon, ahogy sajnos néhány ember szokása, csak nevelőcélzatú taslikiosztással.

    - Nyugi állatok, a megoldás egyszerű. - próbálta lehűteni a kedélyeket Róki egy kedves mosoly kíséretében. - Be kell olvasztani az összes fegyvert, harci járművet, és aztán Béke feliratú kitűzőket készíteni belőlük.

    - De legyen kék is, mert az megy a szemem színéhez. - kérte NyuszMira, a szépséges nyuszilány, ki igaz értelmileg közel sem volt a toppon, de legalább esztétikus látványt nyújtott.

    - Összegezve a dolgokat, az embereknek szankcionálni kell a diffenzív polaritásukat, különben off állapotba szublimálják a saját jövőjüket. - hozta a formáját NyuszPsziho, a szakzsargonok nagymestere. Bár jó eséllyel még saját maga sem értette gyakran, amit mondott, hát még a többiek.

    - A lényeg, hogy ne a kákán is csomót keressetek, mert akkor a Boldogság elérése Gordiuszi csomó lesz számotokra. - intézte Róki újfent a szavait közvetlenül az emberiséghez, mert ő már csak ilyen közvetlen róka volt. - Elárulok most számotokra egy világnyi titkot, amit adjatok tovább légyszi mindenkinek. - vált suttogóra a hangja. - A Szeretet csodafegyver a háború ellen, és egy filléretekbe sem kerül. Hát akkor mire vártok még?

    - Lehet, hogy tapsra? - kérdezett vissza NyuszGizi, és ekkor olyan történt, ami sem az ő világukban, sem az emberekében nem történt még soha. Annak ellenére, hogy köztük is voltak ellentétek, sőt nem is kevés, teljes egyetértésében mindannyian tapsolni kezdtek.


Vajon köztünk, emberek között, lesz egyetértés valaha?

A válaszolók között, egy hetes utazás lesz kisorsolva az R-dimenzióba :)



Na de ki is az a Róki?

Minden bizonnyal az első róka a világon, aki nyuszievésről átszokott a répára. Látszólag egy hebrencs, naiv, szeretetre éhes lény, de mint tudjuk, a látszat elég gyakran csal.

Világa, itt a Földön található az R-dimenzióban, ahol az állatok két lábon járnak, sőt vannak emberi tulajdonságaik, így persze beszélni is képesek. Mivel már nekik is be van vezetve az Internet, tisztában vannak vele, mi zajlik ideát, melyről nem szokásuk véka alá rejteni véleményüket.

Denn•  2022. április 7. 15:15

Világbíróság 02.-A vádlottak padján az emberiség

Az egész ötlete NyuszZizié volt, miután olvasta a Neten, hogy kitört a háború odaát. A ügyész Nyúl Béla lett természetesen, a védő Róki, a bíró pedig NyuszNyufi, hisz ő az igazság fedettpályás bajnoka. Ez esküdtek is nyuszik voltak, kik ez esetben hozzászólhattak a tárgyaláshoz, nem kellett kukán végigülniük, mint az emberek világban ilyen esetekben.

  • Mielőtt elkezdenénk, lenne némi mondandóm az emberiségnek. - emelkedett szólásra Róki, s aztán már hétmilliárd humanoidnak folytatta. - Mivel az itt elhangzottak jó eséllyel eljutnak a világotokba írásos formában, előre szeretnék elnézést kérni, ha valami sértő lesz benne.

    - Egy fészkes fenét! - csapott a levegőbe Nyúl Béla. - Nekem eszem ágában sincs elnézést kérni azért, ha majd keményen fogalmazok az igazság nevében.

  • Ezzel egyet kell értenem. - bólintott NyuszGizi, ki NyuszMirával ellentétben nem volt egy butuska naiva, inkább szabad szájú, modern kori harcias nyusziamazon.

    - Annak semmi értelme sincs, hogy óvatosan fogalmazva kicsit megdorgáljuk őket azért, amit jelenleg is tesznek odaát, a másik dimenzióban. - tette hozzá.

    - Jól beszélsz béby. - kontrázott NyuszDöme. - Keményen helyre tesszük őket és...

    - Jól hallom, hogy lebébyztél? - döbben közbe az amazon nyuszi.

    - Igen jól, nincs semmi baja a hallásodnak. - bólintott a „bíró”, annak ellenére, hogy ez nem kapcsolódott a tárgyaláshoz.

    - Tudom, csak költői kérdés volt. - felelte a nyuszkó, aztán a macsó nyúl felé fordult. - Ha még egyszer kiejted ezt a szót irányomba, a tapsifülednél fogva rángatlak ki az Italozoo elé, hogy odakint elégtételt vegyek.

    - Nyugi már, bé... Szóval nyugi, nőkkel nem verekszek. - voksolt a békére NyuszDöme.

    - Jó, akkor csak én verlek. - mosolyodott el NyuszGizi, ami kimondottan jót tett a nőiességének,így a macsó nyúl rögtön reagált is rá.

    - Különben is csak azért mondtam azt a bizonyos szót, mert csíplek.

    - Szerintem virágnak és bombonnak jobban örült volna. - adott szerelmi tanácsot kedves mosollyal Róki.

    -Ez így van. - nevetett az amazon nyuszi, de aztán rögtön elkomorodott, mikor visszafordult a „bébiző” felé. - Persze tőle a világ összes kincséért sem fogadnám el. Na jó, az összesért a virágot elfogadnám. - enyhült meg némileg.

    - Kiüríttetem a termet,ha a továbbiakban eltér valaki a tárgyalás témájától. - emelte meg a hangját Nyúl Béla, de úgy tűnik összekeverte a pozíciókat.

    - Ez az én jogköröm. - jegyezte meg NyuszNyufi bírói mivolta ellenére eléggé visszafogottan. - De igazat kell, hogy adjak a hozzászólónak. - tette hozzá már összekapva magát. - Így hát mivel az igazság áll mindenek felett, lehet a bíró ember, vagy nyúl, halljam a vádbeszédet. - vett fel mondandója végére már rizsporos parókát, de mivel az hiánycikk volt világukban, csak képletesen szólva.

    - Már hogy lehetne akár egy ember is bíró, ha a vádlottak padján ül az összes humanoid? - furcsállotta NyuszZizi.

    - Jó szorosan kell ülniük, hogy mindannyian elférjenek rajta. - tette hozzá NyuszMira.

    - Tehát, ha itt jogerős ítélet születik, odaát megszűnik a bíróság? - hagyta figyelmen kívül NyuszToni a paddal kapcsolatos megjegyzést.

    - Igen! - csapott az Italozoo asztalára a nyulak vezére. - Fellebbezésnek helye nincs! - villant tekintete metsző éllel Emberre, ki eddig csendben, arcán apró mosollyal figyelte az eseményeket. De most megszólalt.

    - Az első kérdés az, hogy az emberiség majd elismeri e ennek a bíróságnak a jogkörét?

    - Ha nem, amikor átjutunk, móresre tanítom őket. - keménykedett NyuszDöme a státuszához híven.

    - Mi az a móres? - hozta a formáját NyuszMira is.

    - Ö..ö..ö.. Pontosan én sem tudom, de bizonyára a pofonok sűrű kiosztásával kapcsolatos.

    - Nem értek ezzel egyet. - rázta a fejét a pszihonyúl. - A testi fenyítésnél hatásosabb a pszihigenetikus szimbiózis.

    - Szerintem is pontosan így van. - helyeselt Róki, mire NyuszPsziho meglepetten fordult felé.

    - Értetted a szakszavaim?

    - Nem, de érzem, hogy a szóbeli meggyőzésre utaltál velük, aminek én is a híve vagyok.