Róki versek

Denn•  2024. március 12. 16:48

Minyonjaim /Rókivers/

Az én Minyonjaim szavak,

Egész nap csak zajonganak.

Ez a dolguk, s nem is kevés,

Na meg persze, a csínytevés.


Ha csend van, úgy tiltakoznak,

Alfelükkel jót pukiznak,

Szégyenérzet nincsen bennük,

Őket épp ezért szeretjük.


Van úgy, gyakran gonoszkodnak,

De ők tiszta szívből rosszak,

Emberszerű kis csínytevők,

Persze összerendezhetők.


De nehogy már pedáns sorba,

Abból vers csak komoly volna.

Szabályokat fel kell rúgni,

A fricskákat összegyúrni,


És akiken átgördülnek,

Komoly fejjel már nem ülnek,

Teszik dolguk így a szavak,

Ám az Idő közben szalad,


Minyonjaim várnak engem,

Sosem leszünk béna csendben,

Van nekünk egy „tolvajcselünk”,

A szívedből mosolyt csenünk,


S ha összejött most ez végre,

Nem hiába csaltunk lépre.

Versünknek majd vége szakad,

De ha mégis veled marad,


Minyonjaim nem hevernek,

Búbánattal ölre mennek,

Egy szó, mint száz, ünnepelnek,

S ha mozdony vagy, „sínre tesznek. ”

Denn•  2023. december 24. 20:15

Róki Karácsonyi üzenete

Boldog Karácsonyt Számodra,
Aki most ezt olvasod,
Néhány szó még az volna,
Legyen békés holnapod.

Denn•  2023. május 9. 16:52

A Csodavirág

Az Öröm és a Bánat,

Kéz a kézben jár,

S az ember szájat táthat...

Ó de furcsa pár.”


Itt sétálnak köztünk,

A kezdetektől fogva,

S tudom,régi tervünk,

Hogy egyikük nem volna,


De a másik lehet

Elbujdokolna,

S ezáltal az Élet,

Fakó virág volna.


Egy olyan színtelen,

Na meg illat nélküli,

S szegényt szüntelen

A Fény messze kerüli.


Így hát azt javaslom,

Hagyjuk békén őket,

Mert a domboldalon,

Nem kis birka béget,


Hanem arra sétál,

Az Öröm és a Bánat,

Mind a kettőt éld át,

S a virág el nem szárad.


Örökké fog nyílni,

Mivel ez a dolga,

Így hát csodavirág...

Mégis mi más volna?

Denn•  2023. május 1. 16:30

A ZORD PRIBÉK ÉS A RÍMCSIBÉK

Rámolom a rímeket újabb és újabb sorba,

De van,amelyik megrekedt,s az egységet feldúlja,

S volt úgy,hogy az Ihletem, mogorva,zord pribék,

Ám aztán úgy szétszaladt,mint a rímcsibék.


Én meg őket üldözöm, s ez biztos furcsa látvány,

Csak csordogál a rímözön, bár tudom, többet vártál.

Így hát nem pihenhetek, loholok utánuk,

De attól tartok így leszek, éppen a rémálmuk.


Agyaltam rajta mit tegyek, hogy legyek barátjuk,

Ha szívem dúlják fellegek,csak iszkol cseppnyi lábuk.

Leültem hát a zöld gyepen, s rámköszönt a gondolat,

Megírom-e verset neked,hogy enyhítsem gondodat.


S ha lesz akár egy félmosoly, mely átjárja lelkedet,

A Múló Idő tudja jól, már semmit sem tehet,

Mert ami így életre kel, sohasem múlik el,

S ha kérdeznéd, bár nem felel,de lágyan átölel.


S láss csodát, mindeközben öltünt a Zord Pribék,

S körém gyűltek szép csöndben mind a Rímcsibék.


Róki egy beszélő róka, ki bolygónk R dimonziójában él, további beszélő állatokkal. A blogban található verseket onnan küldi át nekem, hogy megosszam az emberekkel :)


RÓKI NOVELLÁKAT ITT OLVASHATSZ:

https://blog.poet.hu/roki

ITT PEDIG MEGISMERHETED RÓKI ÉS A TÖBBIEK TÖRTÉNETÉT

https://blog.poet.hu/nyuszmusz


Denn•  2023. április 15. 14:17

Ha a jövő száraz vekni

Ha a jövő lyukas zokni,

A jelenben kell megstoppolni,

Én megtenném, akár még ma,

De kell hozzá varázscérna.


Keressük meg, na de merre,

Gonosz manó elrejtette.

Csodatevő a sipkája,

S vezérli a kapzsisága.


Ha felteszi, köddé válik,

Fülebotja, az sem látszik.

Na de mégis meg kell lelni,

Mert ha jövőnk nem egy zokni,


Akkor bizony száraz vekni,

DE szeretnék még jókat enni.

Hogyha te is így vagy ezzel,

A keresést sose add fel,


Ám nagy sumák ez a manó,

Emberszívben található,

Így hát magát sokszorozza,

S a Jótündért meg felpofozza.


Persze van,ki ezt nem hagyja,

És lehull a varázssipka,

Így egy szép nap megláthattam,

S szívemből kiebrudaltam.


Megteheti majd ezt bárki,

Nem kell a csodára várni,.

Hisz csoda e földi élet,

Ha nem húzza ki majd a széket,


Magad alól önző éned,

S a gonosz manó visszatérhet.

Lyukas zokni, száraz vekni,

Van, kinek a jussa ennyi.


Sok manó él még közöttünk,

A sipkát kéne tűzre vetnünk,

De csak akkor leszünk nyerő,

Ha van hozzá lélekerő,


A manó magát majd nem hagyja,

S vezérelne tévutakra,

Mit érdemel, majd épp azt kapja,

Képletesen rúgjuk farba.


Róki egy beszélő róka, ki bolygónk R dimonziójában él, további beszélő állatokkal. A blogban található verseket onnan küldi át nekem, hogy megosszam az emberekkel :)

RÓKI NOVELLÁKAT ITT OLVASHATSZ:

https://blog.poet.hu/roki

ITT PEDIG MEGISMERHETED RÓKI ÉS A TÖBBIEK TÖRTÉNETÉT