Emlékek I. - Bemutatkozás

robe•  2021. január 10. 20:58  •  olvasva: 223

Gyerekkoromban a kedvenc helyem a konyha volt. Annak is az az oldala, ahol a sparhelt ontotta magából a meleget. Mellette egy kosárban frissen hasogatott száraz fahasábok sorakoztak, nagyság szerint szétválogatva. A vékonyabbak kellettek gyújtósnak, a vastagabbak pedig lassan égtek el, tartották sokáig magukat a tűzben. Egy vas tartóban néhány szem szén várakozott a sorsára, de ezeket ritkábban használtuk, mert drága volt.

A fehér kis tűzhely sütőrészében mindíg volt valami kis meglepetés, valami ropogtatnivaló. Kenyér, kalács vagy egyéb finomság. Felül a teteje nagyon érdekes volt a gyerekszemnek. Koromfekete forró síma focipályán -mert olyan volt mint egy kis focipálya-, nagymama tologatta erre arra az edényeket. Ütött kopott piros fazekak, lábosok, kisebb-nagyobb változatban cseréltek helyet egymással, attól függően, hogy éppen melyik melegítésére volt szükség. De volt a jobb hátsó sarkában még vasaló is rajta, hogy kéznél legyen ha kell.

A finom illatok mellett, a kellemes meleg ami engem  a konyhába vonzott. Ilyenkor, mint egy kiskutyának, mindig került valami finomság innen-onnan elő, amit hamarjában el tudtam fogyasztani. Leginkább nagyanyó volt az akinek olyan csodaköténye volt, hogy szerintem abban teremtek a gyümölcsök, a cukorkák, a nyalókák. Mintha mindig tudta volna hogy éppen mit szeretnék.

Igazából az ő kis sámlijára szerettem bevackolni magam. Ezen szokott ülni, amikor zöldséget pucolt, hagymát, répát. Ölében egy nagy tállal, abba adagolta a levesnekvalót. Ilyenkor igyekeztem a konyha másik szegletében helyet találni, mert az én szemem a hagyma mindig kibirhatatlanul csípte. Hogy ő hogyan bírta könnyezés nélkül örök titok marad. És közben szünet nélkül mesélt olyan dolgokról, hogy mi volt a szomszédban régen, kik hol laktak és mikor költöztek a mostani házba, hogy kinek merre kószált el a tehene, hogy ki milyen gyakran megy a kocsmába, melyik szomszéd milyen volt fiatalon, csupa fontos és érdekes dologról.

A sparhelt mellett, a meleg közelében volt egy sezlony, de arra gyerek csak nagy ritkán fekhetett. Az a hely nagypapi helye volt. Amikor kintről, a hidegből jött befelé, hallottuk hogy az ajtó mellé odakészített söprüvel lesöpri csizmájáról a havat. Egyet kettőt dobbant és benyit. Csizmáját papucsra cseréli, körbenéz és megy melegedni a sparhelt mellé. A hidegtől vörös arca hamar felmelegedett. Még a lábak is felengedtek egy kicsit, aztán vissza az udvarra. Nagyanyó tudta hogy az ebédet jött kikémlelni, vajon mikor lesz kész, de mivel nem kérdezte, ő nem mondta.
Mindig volt dolga a hatalmas kertben, a sufniban és az állatok körül. Tyúkok, kacsák és még malacok és nyuszik is voltak amiket nagyon szerettem nézegetni.
A szomszédban tehén is volt. Na az egy csudajószág. Hatalmas termet, szarva is van, de nagyon szelíd, senkit sem bánt. Mondjuk én nem merészkedtem nagyon közel hozzá.
A szomszéd minden este hozott frissen fejt tejet. Nagyanyó egy kendőn átszűrte, lehűtötte és akkor nagyon finom volt a frissen sült kaláccsal.

Ebéd előtt én is ki szoktam menni egy kicsit játszani a kutyával, segíteni nagypapinak. Persze nem nagyon tudtam, de türelmes volt és mindig kitalált nekem valami apró kis feladatot. Most is volt mit tenni-venni, mert másnap nagy esemény volt, disznóvágásra készültünk.
Amikor a kistemplom harangja elütötte a delet, nagyanyó is megjelent az ajtóban jelezvén hogy kész az ebéd. Tudtuk, hogy nem csak hogy kész, de már meg is van terítve és csak ránk vár. Gőzölgött a forró leves, a tetején sárga zsír foltok és zöldség zöldje tekergőztek és olyan illata volt, ami évtizedek után is élénken él bennem.

A disznóvágás

A disznóvágásban két rossz dolog van. Az egyik az hogy nagyon korán kell kelni, a másik pedig az hogy nagyon hideg van még.
Pizsamában nézelődtem az ablakból amikor már jöttek a komák, szomszédok segíteni a munkában. Nagypapi poharakkal várta őket, amiket aztán meg is töltött azzal a pálinkával, amiről olyan rengeteget tudtak beszélgetni utána. Jöttek asszonyok is, némelyikük hozott magával óriási fazekat. Nagyanyó sürgött forgott, rendezkedett, ő volt a karmester. Mondta is:
- Édes Pistám ne sajnáld a pálinkát, töltsél a komáknak, ne álldogáljanak üres pohárral!
Nagypapi meg töltögetett szótfogadóan. A sorban érkezőknek is folyamatosan, persze nem felejtette ki a saját poharát sem ilyenkor. Nagyanyó a szeme sarkából figyelte hogy mennyi az annyi, nem akarta hogy túlzásba essen nagypapi. Bár őt még soha senki nem látta úgy, hogy meglátszott volna rajta az ital. A szeme talán élénkebben csillogott, de ennél több semmi. Faggatták is, hogy mi a trükkje, hogy csinálja hogy amikor mindenki kidőlt, ő még iszik egyet, és mintha semmi sem történt volna, megy a dolgára.
- Nincs semmi trükk ebben. - Mondogatta ilyenkor és halványan elmosolyodott a bajsza alatt.
Büszke is volt rá nagyanyó és most is a komákat féltette inkább, mert végtére is most munka van, majd utána jön a mulatozás.
- No ha már elég bátrak kendtek, meg kéne nézni azt a malacot! - Szólt oda biztatóan, mire nagypapi átvette a parancsnokságot.
- Sanyi, Józsi gyertek, hárman elegek leszünk.
- Lacibátyám hozza késeit, mi elkapjuk a malacot addig.
Innentől már ment a dolog, mert összeszokott kis csapat volt ez. Nagypapi egyedül kivezette a malacot, akinek persze nem akaródzott kijönni, érezte szegény a vesztét. De nagypapinak nem okozott gondot, egyedül is megbirkózott vele, kiegyengette a többiek elé, akik szokás szerint, ki elől, ki hátul keresett fogást.
A böllér -mert Lacibácsi az volt-, nagyon értette a dolgát. Egy pillanat alatt elhallgattatta a malacot... örökre.

Innentől beindult a nyüzsgés, ezt szerettem nézni, ahogy mindenki tudta mi a dolga. Nem volt olyan aki egy helyben állt, mint egy kis hangyaboj, nyüzsgött az udvar. az asszonyok a malacot mosták, a férfiak a nagy asztalt állították a helyére. Már melegedett a víz a nagy fazekakban. Amikor a malac tiszta volt, következett a pörzsölés. Aranybarna és kemény ropogós lett a malac bőre. A leperzselt szőr és a megperzselt bőr illata, csak fokozta a disznóvágás hangulatát. Régebben szalmával rakták körbe a malacot és azt meggyújtva ment a pörzsölés, de most már volt gázpalackja nagypapinak amivel sokkal gyorsabban ment a munka. Nagyon értett hozzá és azt amikor valaki ügyesen dolgozik azt nézni is jó. Körbe is állták a komák és nézték, közben:
- Pista még a lábát, a körmét!
- Még hátul a farkát feketére pörköld!
- A fülét, jó ropogósra csináld!
Nagypapi fölnézett:
- Ejnye no, de okosak lettetek hirtelen! - de persze nem haragudott, szerette csinálni a dolgát és szívesen ment a szomszédokhoz segíteni is, ők pedig gyakran hívták.
Amikor késznek érezte, megint az asszonyok következtek. Erős kefékkel és vízzel letisztították a bőrt, előkészítették a feldolgozásra.
A férfiak rágörgették a malacot a mellette lévő asztallapra, majd azzal felemelték és visszatették az asztallapot a lábaira.
Nagypapi élezte a kését, amit nagy becsben tartott, másra nem is használta csakis a hús darabolására.
A fejet választotta el elsőnek a testtől, amit pár vágással fel is dolgozott:
- Fülek, orr megy kocsonyának, az archús bepaprikázva lesz a legjobb - adta az iránymutatást, mire a többiek ennek megfelelően tették a porciókkal a dolgukat.
A két első láb következett:
- Ezt a csülköt nézdd meg Sanyi - tartotta a koma elé.
- Hát ez már nem táncol az az egy biztos - bölcselkedett Sanyikoma.
Jött a két hátsóláb, nagy kerek sonkákat kanyarított nagypapi.
- Ezek mennek a füstre, igaz Angyalom? - fordult nagymami felé, aki helyeselt és gyors mozdulatokkal tette a dolgát.
Főzte amit kellett, sütötte amit kellett.
A frissen sűlt hús ínycsiklandó illatára összefutott a nyál a számban nekem is. Tudtam, hogy nagymami a legjobb szakácsnő. Sorban álltunk a finom sülthusiért. Előtte természetesem megint megteltek a pálinkáspoharak.
- Töltsd tele a fiatalembernek is - viccelődött Sanyikoma.
- Gyerek az még, de majd ha felnő... - nézett rám nagypapi és még kacsintott is hozzá.
Jártak a kések a férfiak kezében. Vágtak, szeleteltek, porcióztak, és húst daráltak. A darálthús fűszerezése nagypapi dolga volt. Külön keverte a csípőset, külön a simát, és volt egy tálban félretéve, amivel még várni kellett.
Nem sokat kellett várni, mert megérkezett a falu vadásza Gyuri bácsi. Hozott magával egy kis vaddisznóhúst. No erre várt nagypapi. Ezzel keverte össze a félretett darálthúst. És ahogy mondta:
- A férfi már csak így szereti. Kicsit megbolondítva.
Nagyanyó ezen mosolygott magában és közben a többi asszonyal mosták a beleket, amikbe beletöltik a már kész tölteléket.
Szerettem nézni ahogy a hozzáértő kezek alatt kanyarogtak készre a kolbászok.
Nagyanyó és a többi asszony összegyúrta. A hurkánakvalót is, főtt rizs, áztatott zsömle. Mindig készült májas is és véres is.

Már állt a füstölő mire mindenkészen lett. Nagypapi akasztgatta be a kolbászokat. Azok csillogtak, csepegtek még, hű de nagyon szépre sikerültek.
Készült disznósajt is. Teletömte nagypapi, és egy nagy, lapos és nehéz követ tett rá, arra még a vas üllőt is hogy jól kipréselődjön. Milyen finom lesz az majd egy friss szelet kenyérrel...

Délutánra már készen is voltak, a takarítás utolsó részét végezték. A férfiak már pihentek, volt aki még a sülthusiból falatozott, volt akik már csak nagypapi saját készítésű borát kóstolgatták.
Hecceleték is vele:
- Na mondd csak Pista, úgy igazán, mennyi cukor kellett bele hogy ilyen édes legyen?
- Nincs abban több, nint amennyi kell. - mondta nagypapi tudományosan.
De azért még csipkelődve hozzátette:
- Persze nem árt ha az ember ért a szőlőhöz és a borcsináláshoz egy cseppet.
Persze mosolygott mindenki. Általában nem volt szokás más borát dícsérni, mindenkinek a sajátja volt a legfinomabb, amihez mindenkinek meg volt a saját titkos receptje.

Késő estig ment a beszélgetés, borozgatás amikor aztán elkezdtek búcsúzkodni. Nagymami mindenkitől elköszönt egy kisebb csomaggal:
- Csak egy kis kóstoló az asszonynak.
- Egy kis sütemény a lányodnak.
-Tudom hogy szeretitek, nektek külön csomagoltam ezt azt.
Szerette is mindenki nagyanyót, olyan volt mintha mindenki nagyanyója lett volna. Én mindenkitől kaptam egy fejborzolást elköszönésképpen
Amikor már üres lett az udvar nagypapi még elrendezgette amit kellett, hogy rend legyen.
- No Angyalom, jól sikerült ez a nap. Tele lesz a spejz hamarosan.
Álmos szemekkel pislogtam, mintha most vette volna észre nagyanyó:
- Ej a teringettét, ez a gyerek meg még nem alszik. Mars az ágyba gyorsan, holnap nem alszunk egész nap!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!