Találkozás

rius•  2018. április 28. 22:41

...rekkenő hőségben araszoltam a dolgozóba. A kereszteződés, amelyben át kellett kellnem, tavaly nyáron igencsak megizzasztott. Pár perccel azután ahogy áthaladtam benne, négy autó futott egymásba. Megúsztam...Szóval, állok ott ama kereszteződésben...
Velem szemben egy csodafekete hajú lány. Láthatóan 
tanácstalan. Meg is szólít, hogy hol van a Gárdonyi Gábor utca. Gárdonyi Géza...mondom, olyan van. Azt keresi? lehet, mondja. Nem vagyok idevalósi. Én sem, felelem. És fogalmam sincs hol van az utca, de jöjjön, megkeressük a neten. Fáradt, melege van, és nagyon bizonytalan. A felkínált vizet nem kéri. Miközben a térképen keresek, kérdésemre elmondja, hogy honnan is jött. Atyaúristen, gondolom. És ebben az atyaúristenben benne van az iszonytató messzeség, s egy pillanatra a zsigereimben az érzés, hogy onnan..ahonnan nem kívánatos szavazók érkeztek legutóbb. De előttem egy fáradt, s az idegenségtől, az ismeretlentől megriadt ember ül, és teszek rá, hogy egy kormány próbál éket verni közénk. Nem mi tehetünk róla, bár tehetnénk ellene. Végre megvan az utca. Több kilométerre tőlünk. Busz nincs ebben az időszakban, hiába adnék rá pénzt. Így hát elmagyarázom, merre induljon. És egy darabon elkísérem, hogy el ne tévedjen. Elváláskor még egyszer elmagyarázom az utat. Halvány mosollyal mond köszönetet, és fáradtan nekiindul. Misi macska vár rám türelmetlenül, hogy enni adjak neki. Tudod, macska...mondom neki, ezek olyan számodra érthetetlen emberi dolgok. Meg számomra is, folytatom, ahogy kitöltöm neki a tejet...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

rius2018. július 5. 09:07

@M.J.Kata: Rég jártam itt..:-) Köszönöm a hozzászólásod.

M.J.Kata2018. április 30. 19:47

Valóban nehéz dolgok ezek... :(

rius2018. április 30. 00:14

@Törölt tag: :-)

Törölt tag2018. április 28. 23:20

Törölt hozzászólás.