Emberek

...a férfiak, a rég ott dolgozók félrevonultak, elfoglalták az udvaron álló fa árnyékát. Ebédszünet. Komótosan bontogatták otthonról hozott csomagjaikat, s mint a gyerekek az iskolában cserélgették egymás közt az ennivalót. Mohón faltak, tele szájjal nehéz a beszélgetés, így hát csak szemeikkel beszélgettek. A két fiút figyelték. Az újat, akit vagy befogadnak maguk közé, vagy nem. Attól függ, mennyire áll be csicskásnak. Mert minden újnál ez volt a mérce. Az új fiú erős, izmos volt - röhögték is, hogy majd dolgozik helyettük -, udvarias, de zárkózott. Válaszolt minden kérdésükre, de magától nem közeledett. Így hát egyelőre nem tudtak mit kezdeni vele. Vizesnyócas, mondta rá a legöregebb szaki, és jót röhögött saját elméncségén. A többi vele röhögött, nem mintha értették volna a vizesnyócas jelentését, de hát így illett, ha a legöregebb mondott valamit. Amin röhögött. A másik csak egyszerűen "a hülye " volt. Pontosan, precízen dolgozott, de lassan, s ha néha szóra bírták, dadogva indult nyelve a szavak útján. Otromba tréfák örökös célpontja volt. Szelíden tűrte, csak nagyon ráfigyelő ember vehette volna észre a szemében egyre gyakrabban fellobbanó villanást, amiben nem volt semmi fenyegetés. Tán csak egy éhező kérés, hogy én is ember vagyok. De itt nem voltak nagyon odafigyelő emberek. Szellő sem rezdült, a Nap kibontotta reggel még szolídan befont melegét, és már-már elviselhetetlen hőséget lehelt. Az új és a hülye a tobbiektől távol telepedett le, de egymáshoz sem közel. Öreg, megfáradt sovány macska ólálkodott a két kuka körül, valami étel után reménykedve. A két kuka egyikébe az ipari, másikba a kommunális hulladékot kellett dobni. De a régiek nem törődtek ezzel, összevissza dobálták a hulladékot, ahogy éppen kezük ügyébe került. Így hát szegény macska megindult az emberek felé. Remélve valami kis ételt, amivel napok, vagy tán hetek óta tartó éhségét akarta csillapítani. Törődöttsége ellenére is méltóságteljesen kecsesen lépkedett. Hirtelen kavicszápor zúdult sovány hátára, ezt követte a férfiak rekedt röhögése. Félelmében az új fiúba szaladt, aki hirtelen, de óvó mozdulattal elkapta. Percekig símogatta, halkan beszélt hozzá, majd megosztotta vele ételét. Az állat bizalmatlanul, félve nézte az eléje tett darab húst, aztán egy gyors mozdulattal eliramodott azzal. Na, még egy hülye, harsant az öreg hangja. Ja, vizesnyócas...felelt rá a másik, és az otromba röhögés sem maradt el. Karcsú, szép lány haladt át az udvaron, mindenki rajta felejtette a szemét. A két fiatal tán hosszabban, mire az öreg megeresztett egy kérdést...Fiúk, dugtatok már? " A hülye" elpirult, és zavartan félrenézett. Az új meg egyenesen bele az öreg szemébe, és a hetyke, no mi van? kérdésre, kérdéssel válaszolt...Volt magának édesanyja? Kívüle tán senki sem értette kérdését, pontosabban annak okát, de az öreg felhörkent...és egy anyád sziszegéssel a fiú felé indult... Akkor felharsant a főnök hangja, munkára küldte őket. Otthagyták hát helyüket, csak a készülő viszály izzadt szaga maradt a Nap aranyló fényében. Ebben a ki nem mondott, el nem játszott kétes emberi játszmában telt a nap további része. Meg a gyűlölt, únt munkával, ami olyan keveset hozott a konyhára. Már az utolsó negyed órában voltak, amikor a főnök káromkodása felharsant az udvaron. Hogy csinálnák meg a jó édes anyjukat, nem megmondtam, hogy melyik kukába milyyen szemetet dobjanak? És indulatos mozdulattal összeöntötte az udvar földjén a két edény tartalmát. Megtörölte izzadt homlokát, amin koszos nyomokat hagyott koszos keze...és körülnézett az ácsorgó embereken. Te ! csattant a hangja és "a hülye" felé fordult. Munkaidő végéig válogasd szét a szemetet! Megint felcsapott a röhögés, és nem is igazán csitult,miközben " a hülye" lassan hajolt a kupac fölé, és fáradt mozdulatokkal válogatni kezdte. Csak nagyon ráfigyelő szem vehette volna észre, hogy egy csepp könny csapódott kézfejére. De hát itt nem voltak nagyon odafigyelő, ráfigyelő szemek...A nevetést most már biztatás is tarkította. Túrjad, csak túrjad...Akkor az új fiú lassú, de határozott léptekkel odasétált, és beállt mellé válogatni. Lassan halt el a rőhőgés. Helyét néma csönd foglalta el, aztán az emberek nem nézve egymás szemébe, ki erre, ki arra tűnt el. Munka idő után az új fiú kopogott a főnőki iroda ajtaján...Felmondok, ennyit szólt, és kifordult az ajtón. A Nap ismét szelíd ágakba fonta sugarait, így követte a hazafelé tartó fiú lépteit. A fiú után pár méterrel a macska ballagott...