Riportok - Vincze Szabolcs (Knarazz)

jagosistvan•  2014. március 5. 18:01

- Néhány mondatban bemutatnád magad?


- A kérdés elhumorizálható, ám megígértem, hogy irodalmi komolysággal közelítek a riport felé. 1985. 10. 01-én születtem, Egerben, fiatal szülők nem tervezett, első gyermekeként. Gyermekkoromat, személyiségfejlődésemet erőteljesen meghatározta az, hogy a kórházból falusi környezetbe vittek haza, ám bölcsődébe, majd később iskolába is a szomszédos Egerbe járhattam, ahol azért nagyobb volt a nyüzsgés és a kulturális élet, mint itt, Andornaktályán.
1990-ben húgom születése felbolygatta addigi „egyeduralmamat”, édesanyám az andornaktályai óvodába íratott be, ahova nem akartam menni. Az óvónők nem is igazán foglalkoztak velünk, mindent szabad volt (fára mászni, bodzabogyót vagy homokot enni, verekedni, csipkedni a lányokat…stb.), de nekem ezekhez nem mindig volt kedvem, így, édesanyám segítségével 5 évesen már nyomtatott betűkkel írtam és folyékonyan olvastam.
Számolni a házszámok alapján tanultam meg, megkérdeztem mindig oviba menet, „Milyen szám az ott a falon?”
Iskolába tehát már úgy kerültem, hogy írtam, olvastam, összeadtam – kivontam, el tudtam számolni ezerig. Ott nem foglalkoztak velem kellően, el is ment a kedvem a tanulástól egy életre. Ettől függetlenül van három szakmám, a negyedik csak azért nem jött össze, mert orvosilag alkalmatlannak minősítettek pár héttel a vizsga előtt.
Egyébként egész életemre ez a jellemző: Mint a hullámvasút… Néha nagyon fent, de többnyire meglehetősen mélyen.
Eger környékén munkát találni protekció nélkül szinte lehetetlen, minden a kapcsolatokról és a politikáról szól, talán emiatt is vagyok évek óta munkanélküli.
Jelenleg édesanyám még megtűr a szülői házban, de anyagi helyzetem nem engedi meg, hogy érdemben is hozzá tudjak járulni a mindennapokhoz, ez pedig hosszú távon egyáltalán nem mondható szerencsés helyzetnek. De gondolom, nem kell bemutatni a magyar viszonyokat, mikor azon gondolkozik az ember, merjen-e 16 foknál melegebbet csinálni a lakásban, vagy inkább egyen (jó esetben pirítóst). Nekünk falun annyival könnyebb, hogy főként fával fűtünk, de azzal sem árt takarékoskodni.

- Mikor és miért kezdtél el verseket írni?


- Úgy érzem, az, aki verseket ír, nem én vagyok. Verset csak a költők tudnak írni, én pedig nem tartom annak magam. Első, rímpárokból álló alkotásomat 1992-ben, 6 évesen vetettem papírra, Okos tojás címmel. Hogy miért? Mert ekkoriban már sokat olvastam Weöres Sándortól, Romhányitól, Petőfitől, tetszett a rímek játékossága, és úgy véltem, „verset írni bárki tud”. Persze, mára megváltozott a véleményem erről, sőt, úgy érzem, manapság igazán jó verset senki sem tud írni. Tartom azt a véleményemet, miszerint az utolsó magyar költő az általam személyesen is ismert Faludy Gyuri bácsi volt.

- Kik voltak rád hatással az irodalom terén?


- Ahogy fentebb említettem is, eleinte Weöres Sándor, Petőfi, Romhányi, illetve, bármily hihetetlen is, mivel rengeteg zenét hallgattam kisgyermekként is, a dalszövegírók. Főként a 100 Folk Celsius, a Bojtorján, az Edda művek és a Piramis zenekarok.
Később Csokonai Vitéz Mihály gyakorolt rám hatalmas nyomást, neki is főképp szerelmi költészete. Ha Debrecenben járok, minden alkalommal meg kell látogatnom síremlékét a Dorottya utcában, sőt, bevallom, „Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz” című művének engedelmeskedve egyszer, ha nem is egy pint, de jó 3 decinyi egri vörösborral üdvözöltem emlékét. Napjainkban is a dalszövegírók nagyobb hatást gyakorolnak rám, mint a költők, de József Attila zsenialitása vitathatatlan. Meg kell említenem még a humor két nagyágyúját: Laár Andrást és Dolák-Saly Róbertet, akik szintén nagy hatással vannak rám. Kortárs „versfaragók” közül Hajdu Saci, Sárándi Szilvi, Radnó György, Elek Tamás és Ambrus József azok, akiktől szívesebben olvasok, mint másoktól, de ez inkább baráti okokra vezethető vissza. Nekik is vannak erősebb és gyengébb műveik is.
Ha tanulni szeretném az irodalmat, akkor nem kortársaktól, hanem klasszikusoktól fogok olvasni.
Zenék közül jelenleg főként a magyar punkzenekarok vannak rám hatással (Érdemes odafigyelni a dalszövegekre!) Meg kell említenem a Téveszme, a Szükségállapot, a Hatóságilag Tilos, az Aljas Kúszóbab, a C.A.F.B., a HétköznaPI CSAlódások és az Auróra zenekart, ugyanakkor cimborám, a fiatalabbak által csak Alvin néven ismert Pásztor István dalszövegírói munkája is figyelemre méltó. Számomra ez napjaink igazi lírai művészete.
Emellett természetesen néhány egyéb zenekart is megemlítenék, például Köteles Leander,  a Kispál és a Borz, a 30Y, az Exotic, a PUF, de oldalakon keresztül sorolhatnám.

- Olvasnak manapság verseket az emberek?


- Úgy veszem észre, hogy egyre kevesebben, egyre ritkábban. Részben azért, mert felgyorsult a világ, részben az érdektelenséget okolnám. Ugyanakkor meg kell említenem az oktatási rendszer hibáját is. Manapság könnyebb ráfogni egy gyermekre, hogy „dyslexiás- dysgraphiás”, mintsem megtanítani olvasni és írni. Könnyebb és gyorsabb egy videót megnézni, mint elolvasni bármilyen könyvet. Nagymamám például 6 osztályt végzett csak. Igaz, írni csak nyomtatott betűkkel tud, úgy sem helyesen, és az értő olvasása is akadozik, hangosan pedig egyáltalán nem tud olvasni, mégis több száz könyv vált rongyossá kezei alatt már. Persze, 78 éves korára nem mondom, hogy nem volt ideje rá. A versek manapság csak nagyon szűk réteget érdekelnek, ami azért meglepő, mert egyre többen érzik költőnek magukat. „Verset írni” manapság mindenki szeretne, mindenki „tud’, ám kíváncsi lennék, százból hány ember olvas klasszikusoktól, vagy akár kortársaktól. Félek, két kezemen meg tudnám számolni.

- A mai modern világban már elkerülhetetlen a számítógép használata. Te hogyan írsz? Szövegszerkesztővel vagy hagyományos módon tollal, papíron, esetleg diktafont használsz?


- Természetesen műveimet én is számítógépen tárolom, s többnyire kinyomtatom magamnak, így viszem különböző rendezvényeken színpadra.
Elárulom a nagy titkot: grafitceruzával szeretek leginkább írni, többnyire 9*9 cm-es fecnire. Két oldalán egy szonett éppen elfér. Ha nagyobb terjedelmű az alkotás, akkor értelemszerűen több fecnire van szükségem. Ezt követően a leírt alkotást begépelem és word dokumentumként lementem, a fecni pedig többnyire a kukában, vagy télidőben a kályhában végzi. Nem igazán szeretem a kézírásomat, olyannyira nem, hogy igyekszem elkerülni, hogy bármely szerzeményem kézirata fennmaradhasson az utókornak. Regényemet wordben kezdtem el írni, de magamat ismerve valószínű, hogy inkább vásárolok néhány spirálfüzetet, és azt is kézzel írom meg. Néha jól jönne a diktafon is, mivel az ihlet általában a fürdőkádban vagy a WC-n ülve tör rám, s, mire végzek, elfelejtem. Kész alkotáson lehetőleg nem módosítok, ám a keletkezés órájában előfordulhatnak apróbb csiszolások. Amit egyszer befejezettnek érzek, amire felkerült a dátum, az nálam úgy is marad.

- Az ember (költő) a mai világban képes eljutni odáig, hogy még életében elérje azt, amire vágyik?


- Erre a kérdésre így, 2014-ben, Magyarországon rendkívül nehéz választ adni. Szeretném azt mondani, hogy „Persze!”, de sajnos nem tehetem meg. Ahhoz, hogy saját kötetet adhasson ki, nem árt némi ismerettség, esetleg ismertség kortárs körökben, tagság különböző irodalmi portálokon, és persze napjaink leghatalmasabb „Istene”, a pénz. De, ha megnézzük, hogy verseskötetet 150 szerzemény alatt egyszerűen nem éri meg kiadni, és azt a 150 művet is meg kell írni publikálásra érdemes színvonalon… Na, ez rendkívül nehéz.
Ez az, ami manapság fekete lyukat gerjeszt. Aki jókat írna, annak nincs pénze kiadni, akinek pénze van, az pedig többnyire csak ontja magából a mocskot, sőt, sok esetben szemrebbenés nélkül plagizál. Persze, akadnak olyanok is, akik tényleg méltók arra, hogy saját kötetük legyen.
És, hogy én, mint lelkes amatőr mire vágynék? Elismertségre, megértésre első sorban. Persze, az is jól esne, ha az unokám már engem is érettségi tételként tanulhatna irodalomból, de ez talán túl nagy álom. Hogy ezt el tudom-e érni? Megélni a költészetből nem lehet, valljuk be őszintén. Tehát, azt hiszem, napjaink elismertebb művészei is (és itt nem csak az irodalom területén belül gondolkodom), hiába rendelkeznek különböző díjakkal, hiába nyernek különböző pályázatokat, igazi elismerésre csak posztumusz számíthatnak. Az élet túl rövid ahhoz, hogy egy művészt megismerjenek és elismerjenek, pláne a lírai szépirodalom terén. Regényekkel esetleg még lehet próbálkozni, de ahhoz nagyon jól kell tudni írni. 2-3 bestseller után talán nem lesznek anyagi problémái a szerzőnek. Tehetségesnek, kitartónak és lelkileg rendkívül erősnek kell lenni, ám egy költő ezekkel sem megy igazán sokra.
Ezen a területen is farkastörvények uralkodnak, ám a valódi erőt sok esetben nem a tehetség, hanem a politikai hovatartozás és a pénz jelképezi.
És, nem elég jól írni, hiszen úgy sem olvassa el igazán senki. A magam részéről büszke és elégedett lehetek, hogy kapok lehetőséget és esélyt évente legalább 15 alkalommal színpadra állni, és 40-50 fős közönség előtt előadni (felolvasni) saját szerzeményeimet. A felolvasás oka első sorban az, hogy én csak és kizárólag költők műveit vagyok hajlandó megtanulni, önmagamat pedig semmi esetre sem tartom annak. Emellett nem egyszer megkaptam többszörösen díjazott szavalóművész barátomtól, hogy én nem tudok jól szavalni. Természetesen elfogadom véleményét, azonban nem szent számomra minden szava. Ugyanő tanácsolta azt is, hogy tegyem le végleg a lantot. Bár díjat nem nyertem még sem alkotásaimmal, sem szavalásommal, nem is nagyon indultam olyan eseményen, ahol lehetett volna. Ettől függetlenül színpadi teljesítményemmel, saját szerzeményeimmel többször is szerepelek különböző rendezvényeken, Andornaktálya kulturális életének szerves részévé váltam, illetve megmutathattam magam a helyi és a regionális televízióban és rádióban is.

- Számodra mi a költészet?


- Számomra a költészet a lélek szabadsága, egyfajta megtisztulás, meztelenre vetkőzés, magamutogatás, persze az erkölcsös tisztaság keretein belül. Egy igazi költő (De nehéz ezt a szót úgy leírni, hogy szerintem olyan napjainkban nincs), szóval egy lírikus szerző saját lelkéből egy szeletet is beletesz szerzeményébe, megmutatja önmagát is olvasói számára.
Ez számomra olyan, mintha vadidegenek előtt, akik talán mást látnak, mint aki vagyok, teljes meztelenségemben feltárnám valódi énemet. Azt az énemet, aki nem a fizikális, hanem a pszichés én.
Klasszikusoktól olvasni pedig maga a nyugalom, válasz a kérdésekre, maga a bölcsesség, a tisztaság, egyfajta örök Élet forrása.

- Mit gondolsz a lírai én szuverenitásáról? Szerinted önálló tudat?


- Bevallom, utána kellett néznem ennek a fogalomnak, de nem tudtam meg többet róla, mint amit eddig is tudtam. A szuverenitás eléggé tág fogalom. Gondolom én, a lírai én különálló személyiségére, hatalmára gondolsz. Mit gondoljak róla? Véleményem szerint minden ember skizoid kissé, azaz legalább „ketten van”. Hogy melyik művésznél miképp alakul ez, hogy művészi énje különálló személyiség-e az adott testen belül, az kérdéses. Bennem semmi esetre sem, bár én magam is megosztott személyiségnek vélem magam. Aki költészettel foglalkozik, az én magam vagyok. Hogy a lírai én önálló tudat-e? Az én esetemben semmiképp sem az, bár én önálló tudattal rendelkezem. Érdekes kérdés… lehet, van, aki átél egyfajta „tudathasadásos állapotot” , amikor alkot, s nem is ő maga ír, hanem az az önálló tudat, aki ebben az állapotában átveszi az irányítást a test fölött. Gyanítom, hogy egyes művészek ezen okból alkoholizálnak vagy drogoznak.

- Egyszer elfnek vallottad magad egy internetes oldalon. Mit takar ez voltaképp?


- Erre a kérdésre a publikum előtt nem szeretnék választ adni. Hosszú és bonyolult történet, mely vallási nézeteimet erőteljesen feszegeti. Nemi identitásról, faji hovatartozásról és vallásról pedig egyszerűen nem illik kérdezni, ez mindenki magánügye szerintem.
Persze, ha valaki nyíltan kiteregeti a szennyest, az más tészta.
(Privátban elmondom szívesen, de itt, a riportban semmi esetre sem).

- A poet.hu közösségről mi a véleményed?


- A Poet közössége, akár ki akár mit is mond, egy nagy család. Maga az oldal olyan, mint egy privát homokozó, amelynek megvannak a szabályai. Ha elfogadod, akkor szeretnek, játszhatsz ott, ha nem, akkor vagy elmész magadtól, vagy duzzogsz a sarokban, vagy, ha nyíltan támadod a többieket, akkor elkergetnek köreikből. Sok olyan dolog van az oldalon, amivel nem tudok egyet érteni, ami nem tetszik, ilyen például a belső cenzúra, a napjaink társadalmi problémáit feszegető, vagy erotikusabb művek megosztásának tiltása, hisz véleményem szerint ez is a kortárs irodalom szerves része. Sőt, az erotika mindig is érdekes téma volt, a szerelem témakörről ellenben lassan képtelenség nem közhelyes alkotást írni. De elfogadtam (így, másodjára) a játékszabályokat és igyekszem maximálisan betartani őket. A Poeten, a versek közt van minden… A fórumban pláne. Kettős érzelmek kavarognak bennem, ugyanis anno, egy éve nem ezt az oldalt kellett elhagynom, hanem egy ennél sokkal színvonalasabbat, ugyanakkor jó ismét a régi ismerősök közt lenni, beszélgetni, publikálni és értelmetlen kérdésekről (Például, hogy van-e Isten) vitázni. Sajnálattal tapasztaltam, hogy rengeteg új név van, és rengetegen eltűntek, hogy a frissen felkerült alkotások közül, ha elolvasok 50-et, maximum 10-re tudom azt mondani, hogy „Na, ezért érdemes ide járni”.  Mindössze 20%… Az egyáltalán nem nevezhető jó aránynak. Többször elgondolkodtam már azon, hogy, bár úgy könyörögtetek vissza engem is az oldalra, végleg töröljem a regisztrációmat. A meghátrálással azonban csak gyengeségemet bizonyítanám. Folytatom korábbi politikámat, vitázom, támadok a fórumon, de már nem oly nyíltan, jóval higgadtabban és nem a Poet ellen, hanem a Poet mellett állok, mert megértettem, hogy nem mi vagyunk érte, hanem ő van értünk. Fáj, hogy, bár folyamatosan segíteném a moderátorok munkáját, van, hogy lehurrognak, majd leírják szóról szóra ugyan azt, amit én tanácsoltam az adott kérdést feltevő tagunknak. Egyszer szeretnék majd én is moderátor lenni az említett oldalon, rendbe szedni a fórumot és a többi alkotó művét lektorálni, ám ahhoz el kell nyernem ismét a bizalmat. Hónapok kérdése. Jelenleg ezen fáradozom, több-kevesebb sikerrel. Egyes tagokkal szemben vannak ellenérzéseim, ám ez az eltérő vallási nézet, a meg nem értettség, illetve ki merem jelenteni, az eltérő intelligenciaszint miatt van. Én sajnos nem tudok higgadtabb állapotomban bunkó lenni, ahhoz rendkívüli módon fel kell idegesíteni, ami nem egyszerű dolog, ám egyre többen engednek meg maguknak olyan hangnemet az oldalon, néhány esetben a moderátorok is, amiért egy éve engem tiltással fenyegettek meg, majd végül le is lettem tiltva. Most pedig, mintha ez lenne a természetes. Gyakori a fórumhozzászólásokban egymás „idiótának” vagy „hülyének”minősítése, a másik hitvilágának, vallási nézeteinek, vagy szexuális identitásának felhánytorgatása. Ez egyértelműen sértő, és emellett szabályzatellenes is. Ami a legjobban fáj, hogy a moderátorok az adott hozzászólások jelentése esetén sem tesznek semmit, tétlenek, esetleg hozzászólnak a beszélgetéshez, és ugyan úgy „lehülyézik” a másikat. Nincs példamutatás, és a szabályzatot sem tartják be ők maguk sem. Ja, hogy azt nekik lehet, mert a szabályzatban benne foglaltatik, hogy a moderátor szava szent és sérthetetlen? Szóval, meglehetősen problémás az oldal, ami mielőbbi orvoslást igényelne, ám, míg a „sima tag” szavára nem figyel senki, amíg minden javaslat, ötlet és panasz lehurrogásra kerül, addig ez a portál csak folyamatosan veszt a színvonalából. Hisz nem azok fogják elhagyni, akik nem értenek a költészethez, hanem azok, akik értéket képviselnek ott és részt vesznek a fórum életében is. Ezt az észrevételemet tervezem az oldal tulajdonosa, Kövesdy Márton Úr felé is jelezni, mihelyt betelik nálam is a képzeletbeli pohár. Néhány csepp azonban még hiányzik.
Tehát összességében: Jó a Poet, szeretem, de régen jobb volt és egy kis odafigyeléssel a jelenleginél sokkal többre lenne képes.

- Szerepelsz kötetekben? Önálló kötettel rendelkezel?


- Kötetekben eddig nem szerepeltem, ám most, ha minden igaz, 4 művem is meg fog jelenni egy antológiában. Szerintem nem rossz kezdés. Általános iskolás koromban ifjúsági magazinok, napilapok illetve iskolaújságok oldalain találkozhattak alkotásaimmal a figyelmes olvasók (Dörmögő Dömötör, Facsiga, Deák Diák, VDT Eger – az egri diákok lapja, Heves megyei Hírlap …stb.), mostanság nyomtatásban nem igazán publikálok, ám településem, Andornaktálya háromhavonta megjelenő hírmondójában immár másodízben jelent meg szerzeményem.
Önálló kötettel két okból nem rendelkezem. Az első ok nagyon prózai, egyszerűen nincs „kedvem” hozzá. Jelenleg havi 22500 Ft-ból élek, ami sokszor levegőt venni sem elég, nem is merek kötet kiadásra gondolni.
A másik ok az, hogy nem tartom magam költőnek, és nem érzem úgy, hogy eddigi szerzeményeim önálló kötetet érdemelnének. Majd, talán, egyszer, „ha nagy leszek” (Mondom ezt 28 évesen, 196 cm-es magassággal).

- Megosztanád velünk a legkedvesebb alkotásodat?


- Kedvenc verseim jelenleg: József Attila – Óda, illetve Csokonai Vitéz Mihály – A Reményhez című műve. Kedvenc regényem lassan 20 éve Szilvási Lajos: Egymás szemében című regénye, amely a szocialista ifjúsági irodalom talán legromantikusabb ponyvája.
Zenei téren igazán kedvencet nem tudok mondani, de a zene ugyan úgy életem része, mint az irodalom, szerintem a kettő egymás nélkül nem is létezhetne.
Önmagamtól nincs kedvencem, szerintem az nagyfokú egoizmusra vallana.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom