Riportok

jagosistvan•  2014. március 5. 18:01

Riportok - Vincze Szabolcs (Knarazz)

- Néhány mondatban bemutatnád magad?


- A kérdés elhumorizálható, ám megígértem, hogy irodalmi komolysággal közelítek a riport felé. 1985. 10. 01-én születtem, Egerben, fiatal szülők nem tervezett, első gyermekeként. Gyermekkoromat, személyiségfejlődésemet erőteljesen meghatározta az, hogy a kórházból falusi környezetbe vittek haza, ám bölcsődébe, majd később iskolába is a szomszédos Egerbe járhattam, ahol azért nagyobb volt a nyüzsgés és a kulturális élet, mint itt, Andornaktályán.
1990-ben húgom születése felbolygatta addigi „egyeduralmamat”, édesanyám az andornaktályai óvodába íratott be, ahova nem akartam menni. Az óvónők nem is igazán foglalkoztak velünk, mindent szabad volt (fára mászni, bodzabogyót vagy homokot enni, verekedni, csipkedni a lányokat…stb.), de nekem ezekhez nem mindig volt kedvem, így, édesanyám segítségével 5 évesen már nyomtatott betűkkel írtam és folyékonyan olvastam.
Számolni a házszámok alapján tanultam meg, megkérdeztem mindig oviba menet, „Milyen szám az ott a falon?”
Iskolába tehát már úgy kerültem, hogy írtam, olvastam, összeadtam – kivontam, el tudtam számolni ezerig. Ott nem foglalkoztak velem kellően, el is ment a kedvem a tanulástól egy életre. Ettől függetlenül van három szakmám, a negyedik csak azért nem jött össze, mert orvosilag alkalmatlannak minősítettek pár héttel a vizsga előtt.
Egyébként egész életemre ez a jellemző: Mint a hullámvasút… Néha nagyon fent, de többnyire meglehetősen mélyen.
Eger környékén munkát találni protekció nélkül szinte lehetetlen, minden a kapcsolatokról és a politikáról szól, talán emiatt is vagyok évek óta munkanélküli.
Jelenleg édesanyám még megtűr a szülői házban, de anyagi helyzetem nem engedi meg, hogy érdemben is hozzá tudjak járulni a mindennapokhoz, ez pedig hosszú távon egyáltalán nem mondható szerencsés helyzetnek. De gondolom, nem kell bemutatni a magyar viszonyokat, mikor azon gondolkozik az ember, merjen-e 16 foknál melegebbet csinálni a lakásban, vagy inkább egyen (jó esetben pirítóst). Nekünk falun annyival könnyebb, hogy főként fával fűtünk, de azzal sem árt takarékoskodni.

- Mikor és miért kezdtél el verseket írni?


- Úgy érzem, az, aki verseket ír, nem én vagyok. Verset csak a költők tudnak írni, én pedig nem tartom annak magam. Első, rímpárokból álló alkotásomat 1992-ben, 6 évesen vetettem papírra, Okos tojás címmel. Hogy miért? Mert ekkoriban már sokat olvastam Weöres Sándortól, Romhányitól, Petőfitől, tetszett a rímek játékossága, és úgy véltem, „verset írni bárki tud”. Persze, mára megváltozott a véleményem erről, sőt, úgy érzem, manapság igazán jó verset senki sem tud írni. Tartom azt a véleményemet, miszerint az utolsó magyar költő az általam személyesen is ismert Faludy Gyuri bácsi volt.

- Kik voltak rád hatással az irodalom terén?


- Ahogy fentebb említettem is, eleinte Weöres Sándor, Petőfi, Romhányi, illetve, bármily hihetetlen is, mivel rengeteg zenét hallgattam kisgyermekként is, a dalszövegírók. Főként a 100 Folk Celsius, a Bojtorján, az Edda művek és a Piramis zenekarok.
Később Csokonai Vitéz Mihály gyakorolt rám hatalmas nyomást, neki is főképp szerelmi költészete. Ha Debrecenben járok, minden alkalommal meg kell látogatnom síremlékét a Dorottya utcában, sőt, bevallom, „Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz” című művének engedelmeskedve egyszer, ha nem is egy pint, de jó 3 decinyi egri vörösborral üdvözöltem emlékét. Napjainkban is a dalszövegírók nagyobb hatást gyakorolnak rám, mint a költők, de József Attila zsenialitása vitathatatlan. Meg kell említenem még a humor két nagyágyúját: Laár Andrást és Dolák-Saly Róbertet, akik szintén nagy hatással vannak rám. Kortárs „versfaragók” közül Hajdu Saci, Sárándi Szilvi, Radnó György, Elek Tamás és Ambrus József azok, akiktől szívesebben olvasok, mint másoktól, de ez inkább baráti okokra vezethető vissza. Nekik is vannak erősebb és gyengébb műveik is.
Ha tanulni szeretném az irodalmat, akkor nem kortársaktól, hanem klasszikusoktól fogok olvasni.
Zenék közül jelenleg főként a magyar punkzenekarok vannak rám hatással (Érdemes odafigyelni a dalszövegekre!) Meg kell említenem a Téveszme, a Szükségállapot, a Hatóságilag Tilos, az Aljas Kúszóbab, a C.A.F.B., a HétköznaPI CSAlódások és az Auróra zenekart, ugyanakkor cimborám, a fiatalabbak által csak Alvin néven ismert Pásztor István dalszövegírói munkája is figyelemre méltó. Számomra ez napjaink igazi lírai művészete.
Emellett természetesen néhány egyéb zenekart is megemlítenék, például Köteles Leander,  a Kispál és a Borz, a 30Y, az Exotic, a PUF, de oldalakon keresztül sorolhatnám.

- Olvasnak manapság verseket az emberek?


- Úgy veszem észre, hogy egyre kevesebben, egyre ritkábban. Részben azért, mert felgyorsult a világ, részben az érdektelenséget okolnám. Ugyanakkor meg kell említenem az oktatási rendszer hibáját is. Manapság könnyebb ráfogni egy gyermekre, hogy „dyslexiás- dysgraphiás”, mintsem megtanítani olvasni és írni. Könnyebb és gyorsabb egy videót megnézni, mint elolvasni bármilyen könyvet. Nagymamám például 6 osztályt végzett csak. Igaz, írni csak nyomtatott betűkkel tud, úgy sem helyesen, és az értő olvasása is akadozik, hangosan pedig egyáltalán nem tud olvasni, mégis több száz könyv vált rongyossá kezei alatt már. Persze, 78 éves korára nem mondom, hogy nem volt ideje rá. A versek manapság csak nagyon szűk réteget érdekelnek, ami azért meglepő, mert egyre többen érzik költőnek magukat. „Verset írni” manapság mindenki szeretne, mindenki „tud’, ám kíváncsi lennék, százból hány ember olvas klasszikusoktól, vagy akár kortársaktól. Félek, két kezemen meg tudnám számolni.

- A mai modern világban már elkerülhetetlen a számítógép használata. Te hogyan írsz? Szövegszerkesztővel vagy hagyományos módon tollal, papíron, esetleg diktafont használsz?


- Természetesen műveimet én is számítógépen tárolom, s többnyire kinyomtatom magamnak, így viszem különböző rendezvényeken színpadra.
Elárulom a nagy titkot: grafitceruzával szeretek leginkább írni, többnyire 9*9 cm-es fecnire. Két oldalán egy szonett éppen elfér. Ha nagyobb terjedelmű az alkotás, akkor értelemszerűen több fecnire van szükségem. Ezt követően a leírt alkotást begépelem és word dokumentumként lementem, a fecni pedig többnyire a kukában, vagy télidőben a kályhában végzi. Nem igazán szeretem a kézírásomat, olyannyira nem, hogy igyekszem elkerülni, hogy bármely szerzeményem kézirata fennmaradhasson az utókornak. Regényemet wordben kezdtem el írni, de magamat ismerve valószínű, hogy inkább vásárolok néhány spirálfüzetet, és azt is kézzel írom meg. Néha jól jönne a diktafon is, mivel az ihlet általában a fürdőkádban vagy a WC-n ülve tör rám, s, mire végzek, elfelejtem. Kész alkotáson lehetőleg nem módosítok, ám a keletkezés órájában előfordulhatnak apróbb csiszolások. Amit egyszer befejezettnek érzek, amire felkerült a dátum, az nálam úgy is marad.

- Az ember (költő) a mai világban képes eljutni odáig, hogy még életében elérje azt, amire vágyik?


- Erre a kérdésre így, 2014-ben, Magyarországon rendkívül nehéz választ adni. Szeretném azt mondani, hogy „Persze!”, de sajnos nem tehetem meg. Ahhoz, hogy saját kötetet adhasson ki, nem árt némi ismerettség, esetleg ismertség kortárs körökben, tagság különböző irodalmi portálokon, és persze napjaink leghatalmasabb „Istene”, a pénz. De, ha megnézzük, hogy verseskötetet 150 szerzemény alatt egyszerűen nem éri meg kiadni, és azt a 150 művet is meg kell írni publikálásra érdemes színvonalon… Na, ez rendkívül nehéz.
Ez az, ami manapság fekete lyukat gerjeszt. Aki jókat írna, annak nincs pénze kiadni, akinek pénze van, az pedig többnyire csak ontja magából a mocskot, sőt, sok esetben szemrebbenés nélkül plagizál. Persze, akadnak olyanok is, akik tényleg méltók arra, hogy saját kötetük legyen.
És, hogy én, mint lelkes amatőr mire vágynék? Elismertségre, megértésre első sorban. Persze, az is jól esne, ha az unokám már engem is érettségi tételként tanulhatna irodalomból, de ez talán túl nagy álom. Hogy ezt el tudom-e érni? Megélni a költészetből nem lehet, valljuk be őszintén. Tehát, azt hiszem, napjaink elismertebb művészei is (és itt nem csak az irodalom területén belül gondolkodom), hiába rendelkeznek különböző díjakkal, hiába nyernek különböző pályázatokat, igazi elismerésre csak posztumusz számíthatnak. Az élet túl rövid ahhoz, hogy egy művészt megismerjenek és elismerjenek, pláne a lírai szépirodalom terén. Regényekkel esetleg még lehet próbálkozni, de ahhoz nagyon jól kell tudni írni. 2-3 bestseller után talán nem lesznek anyagi problémái a szerzőnek. Tehetségesnek, kitartónak és lelkileg rendkívül erősnek kell lenni, ám egy költő ezekkel sem megy igazán sokra.
Ezen a területen is farkastörvények uralkodnak, ám a valódi erőt sok esetben nem a tehetség, hanem a politikai hovatartozás és a pénz jelképezi.
És, nem elég jól írni, hiszen úgy sem olvassa el igazán senki. A magam részéről büszke és elégedett lehetek, hogy kapok lehetőséget és esélyt évente legalább 15 alkalommal színpadra állni, és 40-50 fős közönség előtt előadni (felolvasni) saját szerzeményeimet. A felolvasás oka első sorban az, hogy én csak és kizárólag költők műveit vagyok hajlandó megtanulni, önmagamat pedig semmi esetre sem tartom annak. Emellett nem egyszer megkaptam többszörösen díjazott szavalóművész barátomtól, hogy én nem tudok jól szavalni. Természetesen elfogadom véleményét, azonban nem szent számomra minden szava. Ugyanő tanácsolta azt is, hogy tegyem le végleg a lantot. Bár díjat nem nyertem még sem alkotásaimmal, sem szavalásommal, nem is nagyon indultam olyan eseményen, ahol lehetett volna. Ettől függetlenül színpadi teljesítményemmel, saját szerzeményeimmel többször is szerepelek különböző rendezvényeken, Andornaktálya kulturális életének szerves részévé váltam, illetve megmutathattam magam a helyi és a regionális televízióban és rádióban is.

- Számodra mi a költészet?


- Számomra a költészet a lélek szabadsága, egyfajta megtisztulás, meztelenre vetkőzés, magamutogatás, persze az erkölcsös tisztaság keretein belül. Egy igazi költő (De nehéz ezt a szót úgy leírni, hogy szerintem olyan napjainkban nincs), szóval egy lírikus szerző saját lelkéből egy szeletet is beletesz szerzeményébe, megmutatja önmagát is olvasói számára.
Ez számomra olyan, mintha vadidegenek előtt, akik talán mást látnak, mint aki vagyok, teljes meztelenségemben feltárnám valódi énemet. Azt az énemet, aki nem a fizikális, hanem a pszichés én.
Klasszikusoktól olvasni pedig maga a nyugalom, válasz a kérdésekre, maga a bölcsesség, a tisztaság, egyfajta örök Élet forrása.

- Mit gondolsz a lírai én szuverenitásáról? Szerinted önálló tudat?


- Bevallom, utána kellett néznem ennek a fogalomnak, de nem tudtam meg többet róla, mint amit eddig is tudtam. A szuverenitás eléggé tág fogalom. Gondolom én, a lírai én különálló személyiségére, hatalmára gondolsz. Mit gondoljak róla? Véleményem szerint minden ember skizoid kissé, azaz legalább „ketten van”. Hogy melyik művésznél miképp alakul ez, hogy művészi énje különálló személyiség-e az adott testen belül, az kérdéses. Bennem semmi esetre sem, bár én magam is megosztott személyiségnek vélem magam. Aki költészettel foglalkozik, az én magam vagyok. Hogy a lírai én önálló tudat-e? Az én esetemben semmiképp sem az, bár én önálló tudattal rendelkezem. Érdekes kérdés… lehet, van, aki átél egyfajta „tudathasadásos állapotot” , amikor alkot, s nem is ő maga ír, hanem az az önálló tudat, aki ebben az állapotában átveszi az irányítást a test fölött. Gyanítom, hogy egyes művészek ezen okból alkoholizálnak vagy drogoznak.

- Egyszer elfnek vallottad magad egy internetes oldalon. Mit takar ez voltaképp?


- Erre a kérdésre a publikum előtt nem szeretnék választ adni. Hosszú és bonyolult történet, mely vallási nézeteimet erőteljesen feszegeti. Nemi identitásról, faji hovatartozásról és vallásról pedig egyszerűen nem illik kérdezni, ez mindenki magánügye szerintem.
Persze, ha valaki nyíltan kiteregeti a szennyest, az más tészta.
(Privátban elmondom szívesen, de itt, a riportban semmi esetre sem).

- A poet.hu közösségről mi a véleményed?


- A Poet közössége, akár ki akár mit is mond, egy nagy család. Maga az oldal olyan, mint egy privát homokozó, amelynek megvannak a szabályai. Ha elfogadod, akkor szeretnek, játszhatsz ott, ha nem, akkor vagy elmész magadtól, vagy duzzogsz a sarokban, vagy, ha nyíltan támadod a többieket, akkor elkergetnek köreikből. Sok olyan dolog van az oldalon, amivel nem tudok egyet érteni, ami nem tetszik, ilyen például a belső cenzúra, a napjaink társadalmi problémáit feszegető, vagy erotikusabb művek megosztásának tiltása, hisz véleményem szerint ez is a kortárs irodalom szerves része. Sőt, az erotika mindig is érdekes téma volt, a szerelem témakörről ellenben lassan képtelenség nem közhelyes alkotást írni. De elfogadtam (így, másodjára) a játékszabályokat és igyekszem maximálisan betartani őket. A Poeten, a versek közt van minden… A fórumban pláne. Kettős érzelmek kavarognak bennem, ugyanis anno, egy éve nem ezt az oldalt kellett elhagynom, hanem egy ennél sokkal színvonalasabbat, ugyanakkor jó ismét a régi ismerősök közt lenni, beszélgetni, publikálni és értelmetlen kérdésekről (Például, hogy van-e Isten) vitázni. Sajnálattal tapasztaltam, hogy rengeteg új név van, és rengetegen eltűntek, hogy a frissen felkerült alkotások közül, ha elolvasok 50-et, maximum 10-re tudom azt mondani, hogy „Na, ezért érdemes ide járni”.  Mindössze 20%… Az egyáltalán nem nevezhető jó aránynak. Többször elgondolkodtam már azon, hogy, bár úgy könyörögtetek vissza engem is az oldalra, végleg töröljem a regisztrációmat. A meghátrálással azonban csak gyengeségemet bizonyítanám. Folytatom korábbi politikámat, vitázom, támadok a fórumon, de már nem oly nyíltan, jóval higgadtabban és nem a Poet ellen, hanem a Poet mellett állok, mert megértettem, hogy nem mi vagyunk érte, hanem ő van értünk. Fáj, hogy, bár folyamatosan segíteném a moderátorok munkáját, van, hogy lehurrognak, majd leírják szóról szóra ugyan azt, amit én tanácsoltam az adott kérdést feltevő tagunknak. Egyszer szeretnék majd én is moderátor lenni az említett oldalon, rendbe szedni a fórumot és a többi alkotó művét lektorálni, ám ahhoz el kell nyernem ismét a bizalmat. Hónapok kérdése. Jelenleg ezen fáradozom, több-kevesebb sikerrel. Egyes tagokkal szemben vannak ellenérzéseim, ám ez az eltérő vallási nézet, a meg nem értettség, illetve ki merem jelenteni, az eltérő intelligenciaszint miatt van. Én sajnos nem tudok higgadtabb állapotomban bunkó lenni, ahhoz rendkívüli módon fel kell idegesíteni, ami nem egyszerű dolog, ám egyre többen engednek meg maguknak olyan hangnemet az oldalon, néhány esetben a moderátorok is, amiért egy éve engem tiltással fenyegettek meg, majd végül le is lettem tiltva. Most pedig, mintha ez lenne a természetes. Gyakori a fórumhozzászólásokban egymás „idiótának” vagy „hülyének”minősítése, a másik hitvilágának, vallási nézeteinek, vagy szexuális identitásának felhánytorgatása. Ez egyértelműen sértő, és emellett szabályzatellenes is. Ami a legjobban fáj, hogy a moderátorok az adott hozzászólások jelentése esetén sem tesznek semmit, tétlenek, esetleg hozzászólnak a beszélgetéshez, és ugyan úgy „lehülyézik” a másikat. Nincs példamutatás, és a szabályzatot sem tartják be ők maguk sem. Ja, hogy azt nekik lehet, mert a szabályzatban benne foglaltatik, hogy a moderátor szava szent és sérthetetlen? Szóval, meglehetősen problémás az oldal, ami mielőbbi orvoslást igényelne, ám, míg a „sima tag” szavára nem figyel senki, amíg minden javaslat, ötlet és panasz lehurrogásra kerül, addig ez a portál csak folyamatosan veszt a színvonalából. Hisz nem azok fogják elhagyni, akik nem értenek a költészethez, hanem azok, akik értéket képviselnek ott és részt vesznek a fórum életében is. Ezt az észrevételemet tervezem az oldal tulajdonosa, Kövesdy Márton Úr felé is jelezni, mihelyt betelik nálam is a képzeletbeli pohár. Néhány csepp azonban még hiányzik.
Tehát összességében: Jó a Poet, szeretem, de régen jobb volt és egy kis odafigyeléssel a jelenleginél sokkal többre lenne képes.

- Szerepelsz kötetekben? Önálló kötettel rendelkezel?


- Kötetekben eddig nem szerepeltem, ám most, ha minden igaz, 4 művem is meg fog jelenni egy antológiában. Szerintem nem rossz kezdés. Általános iskolás koromban ifjúsági magazinok, napilapok illetve iskolaújságok oldalain találkozhattak alkotásaimmal a figyelmes olvasók (Dörmögő Dömötör, Facsiga, Deák Diák, VDT Eger – az egri diákok lapja, Heves megyei Hírlap …stb.), mostanság nyomtatásban nem igazán publikálok, ám településem, Andornaktálya háromhavonta megjelenő hírmondójában immár másodízben jelent meg szerzeményem.
Önálló kötettel két okból nem rendelkezem. Az első ok nagyon prózai, egyszerűen nincs „kedvem” hozzá. Jelenleg havi 22500 Ft-ból élek, ami sokszor levegőt venni sem elég, nem is merek kötet kiadásra gondolni.
A másik ok az, hogy nem tartom magam költőnek, és nem érzem úgy, hogy eddigi szerzeményeim önálló kötetet érdemelnének. Majd, talán, egyszer, „ha nagy leszek” (Mondom ezt 28 évesen, 196 cm-es magassággal).

- Megosztanád velünk a legkedvesebb alkotásodat?


- Kedvenc verseim jelenleg: József Attila – Óda, illetve Csokonai Vitéz Mihály – A Reményhez című műve. Kedvenc regényem lassan 20 éve Szilvási Lajos: Egymás szemében című regénye, amely a szocialista ifjúsági irodalom talán legromantikusabb ponyvája.
Zenei téren igazán kedvencet nem tudok mondani, de a zene ugyan úgy életem része, mint az irodalom, szerintem a kettő egymás nélkül nem is létezhetne.
Önmagamtól nincs kedvencem, szerintem az nagyfokú egoizmusra vallana.

jagosistvan•  2013. június 5. 15:31

Riportok - Molnár Jolán

Néhány mondatban bemutatnád magad? 

Az életem kész regény. (Még egyszer megírom talán, na, nem, csak riogatás volt :-)). 1960-ban születtem. A Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolát 79-ben végeztem textil szakon. Bő húsz évig textil-tervező rajzoló voltam, míg meg nem szűnt a textilipar (is) kis hazánkban. A költészet iránt mérsékelt érdeklődést mutattam addig, bár olvasni mindig szerettem, sőt faltam a könyveket, de inkább prózát. Néhány hanyagolható gyerekkori versem nekem is volt, mint bárki másnak. A szójátékokatmár gyerekkorban imádtam, sőt általános iskolában rébuszokat, keresztrejtvényeket is gyártottunk osztálytársammal.

 

Mikor és miért kezdtél el verseket írni? 

Verseket csak körülbelül 10 éve írok, előtte a szokásos háziasszonyi szerepkörben „léptem föl”. Miért? Hm…valahogy jött, és az első komolyabb szárnypróbálgatás után egyre inkább belesodródtam. Eleinte csak a fióknak írtam, aztán föltettem a netre párat, és ismerőseimtől is jó visszajelzéseket kaptam.

 

Kik voltak rád hatással az irodalom terén?

Rengetegen. Akik hirtelen eszembe jutnak: Poe, Karinthy, Orwell, Ajtmatov, József Attila, Ady, Radnóti, Faludy, Nagy László, Dsida Jenő, Gérecz Attila, a maiak közül Döbrentei, Ágh István, Varró Dániel, Kiss Tibor, Budai Zolka, Simon Ilona, Balogh-Köblös Zoltán. Annyira nem vagyok jártas irodalmi berkekben, így sok remek költőt nem is ismerek nyilván.

 

Olvasnak manapság verseket az emberek? 

Nem jellemző. Azon viszont megdöbbentem, hogy mennyien írnak mégis.

Ez olyan, mint Karinthy Szabolcska Mihályos paródiája: „nem olvastam, ’isz nem tudok olvasni, csak írni.” :-)  

 

A mai modern világban már elkerülhetetlen a számítógép használata. Te hogyan írsz? Szövegszerkesztővel vagy hagyományos módon tollal, papíron, esetleg diktafont használsz? 

Kezdetben papírra firkáltam, de közben agyon javítgatom, átrendezem a sorokat, a szórendet, rímeket cserélek, hogy erre a papír elég alkalmatlan. Mostmár szinte kizárólag számítógéppel írok, mert pillanat alatt át lehet szerkeszteni. Ha rögtönzök, azt utólag általában átírom. Ha festészetből venném a példát, nem akvarellista vagyok, aki leteszi a képet, és úgy hagyja, inkább olajfestő, aki még pár ecsetvonást javít a kész képen is. Lehet, hogy ilyenkor rontom el. :-) 

 

Az ember (költő) a mai világban képes eljutni odáig, hogy még életében elérje azt, amire vágyik?

Ki igen, ki nem. Nem vágyok babérokra, sose voltam karrierista, a céltudatosság sem az erényem.

 

Számodra mi a költészet? 

A versírás gyönyörű játék, hajlékony, plasztikus kifejező eszköz. A magyar nyelv erre tökéletesen alkalmas, már ezért is imádom. Köszönöm a sorsnak, hogy magyarnak születtem.


Szerepelsz kötetekben? Önálló kötettel rendelkezel?

Nem szerepelek, nincs saját kötetem. Egy Ausztriában élő ismerősöm, aki nagyon lelkesedett a verseimért, néhány éve beküldött párat a Bécsi Naplónak ott megjelent egy rövid versem, azt is utólag tudtam meg. Ennyi.

 

Megosztanád velünk a legkedvesebb alkotásodat? 

Nincs legkedvesebb, minden „gyerekem” az enyém, bár lehet, kicsi is, csúnya is, szőrös is, mint a viccben. :-) 

Köszönöm az interjút!

Én köszönöm kedves Joli. 

jagosistvan•  2013. január 20. 19:52

Riport Ágival és velem

Nem sok az olyan emberpár, akiket a legszebb emberi érzések kötelékén túl a múzsák is kedvelnek. Hirtelenében Nagy László, Szécsi Margit és a Weöres Sándor, Károlyi Amy házaspár jutnak eszembe. Viszont, nyilván a Héttorony, e naponta böngészhető irodalmi portál, de a személyes ismeretség okán, Ági és Jagi esetében nekem ez természetes. Adott az ötlet: kettősük együtt szerepeljen a riportban… Itt a Toronyban meg, ugye, nincs tollforgatós-pár?

 Szegeden találkoztunk először, 2009 augusztusában. Látni lehetett róluk: együvé tartoznak, soha nem is akarják elhagyni egymást.

 Egy presszóban kötöttünk ki a „lakótársakkal”; Jagiék közelében találtam helyet. Mivel még nem ismertem őket, megkérdeztem, István pedig felírta a saját nevét és Ágiét egy papírlapra, nem éppen szokványos kézírással és — úgy hogy  azóta se volt szerencsém olyan jó nagy írott betűkhöz — nyilván, hogy jobban halljam…

 Az azóta eltelt időben lassan szivárogtak felőlük hírek. Versek Jagitól, Ági a Héttoronyban, prózák, versek immár kettejüktől. Eljegyzés. Jagi irodalmi csoportot szervez. Megjelent első verseskötete. Sikeres könyvbemutató. Az első, papíron túli gyönyörű közös „költemény”: Jagos Lél Barnabás… Ágnes első, Jagi második verseskötete…

 De próbáljunk sorjában menni.

  

— Számos gratulációból, jókívánságokból érezhettétek, veletek örülünk a szép kisfiúnak. Tudjuk, nagy boldogság, de gond is a trónörökös nevelése. Hol tart a fejlődésben? 

Ági: Amint az a dolgok rendje, Barnusnak egyre nyilvánvalóbbá válik az akarata, így a négy hónap elteltével. A kezdeti hat-hét órás alvások jelentősen lerövidültek, viszonylag hamar le is lombozott a jelenség, van szerencsém újra átélni a minimum másfél évig nem-alvást. Számomra most ez a legnehezebb időszak, mert rendes körülmények között igazi hétalvó vagyok, aki élvezettel tud durmolni a nap bármely szakában, gyakorlatilag bármennyit, ha teheti.

Ettől eltekintve természetesen a világtörténelem kilencedik csodájának tartom Barnust, merthogy Dávid a nyolcadik, a nagyfiam. Különösebben nem szokott foglalkoztatni a korom, de mindenképp ajándéknak tartom, hogy ilyen idősen megkaptam még őt a sorstól. Az pedig külön öröm, hogy láthatom, István nagyfia, Gergő és Dávid mennyire szeretik és milyen büszkék rá. A nagyok az évek alatt szépen összecsiszolódtak, kialakult a ragaszkodásuk egymás iránt  pedig tűz és víz , de ahogy István fogalmazott: Barnabással egy újabb kötelék szövődött kettejük között.

Elmondom, mert általában rá szoktak tőlem kérdezni a névadásra: úgy egyeztünk meg annak idején, hogy mindketten választunk nevet, István egy ősi magyart, én pedig egy bibliai eredetűt, hogy a családi egyensúly ily módon is kifejeződjön. Így lett Lél Barnabás, a vigasztalás fia.  

Jagi: Nagyon szépen köszönjük Barnus nevében is. Mostanában már hasra fordul és igen jól megtanult folyékonyan büfizni. Ma épp a számba.   

— A ti gyermekkorotokról, családotokról, a környezetről, ahol nevelkedtetek, mit lehet tudni? 

Ági: Szerencsés vagyok. Egy tipikus közép-európai multikulturális családba születtem, sok érdekes, mondjuk ki: bogaras ember közé. Megtanulhattam nemcsak elviselni, de értékelni a sokszínűséget, a különbözőséget. Mindannyiuk sorsa-története bennem él, és persze az írásaimban, azoké is, akiket személyesen már csak alig, vagy egyáltalán nem ismerhettem. Sokszor teher, de nagy muníció is. A családom kb. kétharmada a mai Szerbia különféle tájairól származik, sokféle vallási, etnikai háttérrel, s útjaik részben a Trianon utáni, részben a második világháború utáni Szegeden fonódtak össze  így lettem én kitéphetetlenül délvidéki, szegedi és teszem hozzá, belvárosi lány.  

Jagi: Úgy gondolom teljesen eltérő gyökérzetről származunk. Ami az én esetemet illeti, a „szokásos hátrányos helyzet”. Eleinte iszákos édesanya, eltűnt édesapa, majd az anyai nagyszüleim lettek gyámjaim. Később rövid ideig állami gondozás, abból kitörve utca és még több utca, közben gyerekkori szerelem. Ahogy mifelénk a nagykönyvben meg van írva. Azt hiszem akkoriban szedtem fel „nyersességem” legjavát, de azt is hogy keménynek kell lenni és nem csak fizikálisan.  

— Iskolában milyen tantárgyakat szerettetek, és akadt, olyan, ami nem volt kimondott kedvencetek? Milyen tanulók voltatok? 

Ági: Izé... most jön a kínos rész... annyit mondanék csak, az érettségi bizonyítványom elég furcsán néz ki: minden ötös, a matek kettes. De a négy év alatt egyszer voltam ötös matekból, abban az évben, amikor geometriát tanultunk. Nem volt elég. 

Jagi: Az általános első felében igencsak jól ment még, de ezt később a haverok megelégedésére elég szépen lerontottam. A nyolcadikat 2,8-as átlaggal végeztem. Már ez is nagy eredménynek számított, ha azt vesszük figyelembe, hogy alig jártam akkoriban iskolába. A középsulit már be sem fejeztem. Többre tartottam az utcát. Azért később letettem két szakmai vizsgát, mikor már úgy éreztem, hogy érdekel. Amikor épp bejártam, akkor a magyar és a történelem tantárgyak voltak azok, amelyek a padban is tudtak tartani, annak ellenére, hogy nem voltak anno még érdekfeszítő előadásokat tartó tanáraim. Később ez megváltozott Ági személyével.  

— Ha jól sejtem: Ági nem olyan régen, míg Jagi egészen fiatalon kezdett írni. Mi késztetett benneteket tollat ragadni? Milyen hatásokra indultatok el a literatúra rögös útján? 

Ági: Jól sejted, Sanyi. Bár álltak előttem családi példák, azok inkább riasztók, mintsem ösztönzők voltak. Több kötetre való kéziratát őrzöm az egyik dédnagymamámnak, aki mozgalmas / Sztambultól az idős, ámde annál gazdagabb háztulajdonos társadalmilag megbecsült felesége vagyok pozícióig ívelő / élete alkonyán a vallási extázisban talált megnyugvást, amennyiben ez annak nevezhető. Az ő világa és versei nem voltak vonzóak számomra, gondolom, érthető. A másik író ember a családban az egyik nagyapám volt, aki műveltsége és szellemessége ellenére rettenetes alkalmi versekkel bombázott minket minden nőnap, születésnap, karácsony stb. ürügyén. Máig nem értem, hogy az ő kvalitásaival, ez hogy volt lehetséges. És most nagyon nem szeretnék a jövőbe látni, és ugyanezt olvasni magamról, valamelyik unokám által. Szóval, ilyen előzmények után eszembe sem jutott, hogy én is beálljak ebbe a kissé dicstelen sorba. Majd, hogy rövidre zárjam, István volt az, aki addig rágta a fülem, amíg belevágtam. Ezt is neki köszönhetem. És persze, rákaptam az ízére. Nagy Horváth Ilona pedig, akkori szerkesztőként, nem küldött el első próbálkozásaimmal melegebb éghajlatra, még csak nem is kötött belém, hanem azt mondta: felőle jöhetnek. Olyan is volt, amelyet a naplóból bányászott ki, hogy ez igenis jó és tessem beküldeni a főoldalra. Az a vers már nincs meg, sokszoros hisztérikus ön-törléseim áldozata lett, de sosem felejtem el Neki.  

Jagi: Igen Sándor, jól sejted. Egészen korán, tizenöt évesen kezdtem versféléket írogatni. Versnek nem mondanám őket, de akkor annak idején kielégített. Éveken át az asztalfióknak írtam. Azoknak a spirálfüzeteknek egy része mára megsemmisült, de elárulom, hogy néhány darab pár száz verssel, 2011-ben visszakerült hozzám, legnagyobb örömömre. Azt hiszem az ezredfordulón már nem írtam. Kiégtem testileg és lelkileg is. Aztán 2007-ben történt egy lélektörés. Onnantól eredeztethető a második korszakom, ami ma is töretlen. Kezdetben nem voltak klasszikus irodalmi hatások. Nem ismertem költőket, se verseket, könyvekből, folyóiratokból. Viszont hallgattam Hobót. Általa József Attilát, Jim Morrisont. Később természetesen ezt is pótoltam. Sok jó költő van. Ady Endrét emelném ki elsősorban, mert az ő lelkülete az, ami legközelebb áll hozzám. Többször volt már rá példa, hogy őt említették verseim olvasása, hallgatása közben. Nem utánzom és nem is szeretném utánozni. Belőle csak egy van. Ugyanakkor jó pár versem hangulata őt idézi fel. Nem a korát, a lelkét. Legalábbis remélem.    

— Milyen elhatározásból szántátok magatokat a verseskötet, ill. kötetek kiadására? Címül miért az Enteriőrt, ill. Made in az idők hajnalán és a Félresértett szavakat választottátok? A kötetek sikerét hogy ítélitek meg? 

Ági: Nekem volt már egy Enteriőr című kötetem, szó szerint egyetlen egy kis könyvecske, amelyet Istvántól kaptam születésnapi meglepetésként. A vásárhelyi könyvtárban bőrbe köttette az akkor általa összegyűjtött írásaimat, novellákat is, és az ő ötlete a cím is. Adta magát, hogy ennek az „igazinak” is ez legyen a címe. Nyilván nem nehéz kitalálni, hogy a belső világra, annak intimitására utal a kötetcím. Milyen elhatározásból? Számomra: egy korszak lezárása.  

Jagi: Nekem egyik legfőbb célom, hogy nyomot hagyjak. Nem magam miatt, hanem a gyermekeim miatt, hogy büszkék legyenek az apjukra és ne járjanak úgy, mint én, hogy elcsaptam a fejem, ha apámat megláttam nagy ritkán az utcán. Nem a szégyen miatt. Harag és sértettség volt az ok, azt hiszem. Az első kötetem csak úgy jött. Megkerestek, hogy kiadnának egy kötetemet. Én meg mondtam, hogy jó, legyen. Szinte találomra elküldtem Bencze Attilának egy rahedli verset, és ennyi. Volt az írások között egy, ami megfogta Attilát és annak a címe lett végül is a kötet címe is. Tehát a borítót és a kötet címét is lényegében neki köszönhetem.
      A Félresértett szavak már egészen más tészta volt. Az tudatos kötet lett. Sőt, nagyon tudatos. Aki eddig olvasta, mind azt mondja, hogy sokkal jobb lett, mint az előző. Lényegében három hónap alatt íródtak azok a versek. A legmélyebb bugyrokból felszakadó lélekgennyek. Fájós könyv lett, de a vége azért happy end.

— Vannak költők, aki azt vallják: a kutya se olvas verseket, mégis csinálni kell, ki tudja milyen benső parancsra. Mi erről a véleményetek, immár kötet, kötetek birtokában? 

Ági: Meg akarjuk magunkat mutatni, hogy látva lássanak. És, hogy mi is meglássuk magunkat. Az erős, ha azt mondom, hogy aki azt állítja, csak saját magának ír, az hazudik? Ismerek olyat, aki a fióknak ír. Nem jó neki. Szeretném hinni, hogy meggyógyulna, ha megmutatná mindenkinek.  

Jagi: Akik ezt vallják azoknak az írás szolgálat vagy nyomot akarnak hagyni. A kettő nem zárja ki egymást. Eszembe jutott két sorom, erről a kérdésről:
„Írok, mert írni kell, muszáj.
E folyamat a lélektisztulás  kereszt a vállamon.” 

— Hogyan tervezitek tovább? Tágabb terű közlések, folyóiratok meghódítása, újabb kötetek? 

Ági: A közelebbi jövőben szeretnék majd egy novelláskötetet is, de ahhoz még dolgozni kell sokat. A prózaírás másfajta elmélyülést, felkészülést, hosszadalmasabb koncentrációt igényel. Erre most még kevés időm van. Engem per pillanat maximálisan kielégítenek a netes publikálási lehetőségek, újabb, ettől eltérő utakat egyelőre nem keresek. Zárójelben: nem is mindig tetszik az, amit látok az offline irodalmi életben. Zárójel bezárva. 

Jagi: Majd ahogy alakul. Az a baj, hogy nagyon lusta ember vagyok. Legutóbb a Tiszatáj lett volna kíváncsi néhány versemre, de még nem küldtem nekik semmit. Azt hiszem, az Agriában és a Fövenyben jelentek meg nyomtatott írásaim, de online talán több helyen is. A KUPÉ-ban biztosan. Ebben az évben mások kötetére és antológiákra koncentrálok inkább. Ugyanis kötetek kiadásával is foglakozunk a párommal. Viszont a következő évre rágyúrok. Jövőre leszek negyven éves, és ezt mindenképp emlékezetessé szeretném tenni, egy összefoglaló kötettel.  

— A DéeMKáról kicsit bővebben, ha lehet. Mi célból alakult? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket? 

Ági: A Dél-Alföldi Művészeti Kör István álma volt. Megvalósult. Gondolom, ő is úgy érzi, ez az, amit akart. Köteteket adunk ki, felolvasóestjeink vannak. Működünk. Az eredeti célkitűzés az, hogy többféle művészeti ág mutassa meg magát a DéeMKá segítségével. Úgy érzem, ezzel elmaradtunk kicsit. A zene és a képzőművészet a háttérbe szorult, ebben van még mit fejlődni.

Jagi: Na, erről Ági tud olyan szép hivatalos választ adni. Ő írta anno a Dél-Alföldi Művészeti Kör (DéeMKá) bemutatkozó oldalát. Az én verzióm egyszerűbb. Össze akartam fogni a környék amatőr művészeit. Hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában, hogy otthont teremtsek nekik és magamnak is. Hogy az egymástól kapott ihletekkel egyre feljebb szálljunk. Hogy ebben a nagycsaládban mindenki megtalálja önnönmagát. Mondjuk azt, akit még gyermekként félretolt valamiért.  

— Mit jelent nektek a Héttorony? 

Ági: Egyrészt olyan embereket, akiket ismerve, vagy félig ismeretlenül megszerettem. Mindig tartalmas olvasnivalót, nem kis részben Pulai Éva jóvoltából. Értő olvasókat. Ha ide írok valamit, mindig bízhatom abban, nem fognak furcsa madárként méregetni. Vagy ha igen, legalább nem mondják!  

Jagi: Jó kis pihenőhely. A Poet után a második virtuális zug, ahol jól érzem magam. Ha viszont azt kérdeznéd, mi jut először eszembe, akkor azt válaszolnám: nevek. Ilcsi a kuzinkám, Zitácska, a Hajnim és a Taránysanyi, Dudás Sanyi, Pulai Éva, a Petz Gyuri, Fecske Panna, Vandra Attila, Bátai Tibor barátom, Tiva, Rácsai Robi, Avi és még sorolhatnám. Na meg a Serfőző Attila! Voltak ellentéteink, de ez már nem az az idő. Részemről már nincs harag. 

— Van-e olyan kérdés, kérés, amire nem tértem ki, de szeretnétek megosztani velünk? 

Jagi: Egy kérdésem lenne. Ha legközelebb találkozunk, megiszunk egy pofa sört?


 


 


 


 

Dudás Sándor

 

 

jagosistvan•  2010. november 18. 12:24

Riportok - Csécsei János

- Néhány mondatban bemutatnád magad?

Először is: nagyon fontos és egyre fontosabb számomra az otthon és a család! Több megközelítésem is van. Ott a melós, aki a hétköznapokban szolgálja a nagyvállalat érdekeit. Keményen és kitartóan végzi a munkáját, néha a végkimerülésig, de figyel rá, hogy emberséget is csempésszen a rideg mindennapokba. Van a vezető, aki igyekszik óráról órára példát mutatni másoknak és összetartani az érdekkülönbségek okozta nyomás miatt széthulló csoportokat. Aztán ott van az érzékeny lelkületű ember, aki az estéin és a hajnalain mondja, csak mondja a panaszait, legtöbbször a papírnak. Az elmúlt 1-1,5 évben erősen eltolódtam a munka irányába, részint kézenfekvő, másrészt számomra is érthetetlen okokból Rocker vagyok és fradista!

- Mikor és miért kezdtél el verseket írni?

Be kellett vallanom magamnak, hogy mindig is írtam. Formáltam a valóságot és egyben elmenekültem sötét és hűvös zugokba előle. Így volt évtizedekig és néha még le is írtam néhány gondolatomat, de nem találtam az igazi utam, mármint sehogy sem volt jó, mert pl francnak volt kedve egy naplót írni. Ez így ment egészen 2006-ig, amikor olyan nehézségek elé állított az élet, amit nem tudtam és mai napig sem tudok leküzdeni. Akkor kezdtem rendszeresen írni, gondolatokat, először csak magamnak. Őszintén szólva kellett ehhez Pilinszky is, azt szoktam mondani (ha kérdezik), hogy Ő rúgott se*gbe.

- Olvasnak manapság verseket az emberek?

Kevesen. Az irodalmi portálokon kívüli ismeretségi körömet tekintve 100-ból csak néhány ember.

- Kik voltak rád hatással az irodalom terén.

Pilinszky, Nagy László, Ady, József Attila, Radnóti, Poe. Később, az Internetes véráramba bekapcsolódva, pedig sokan a ma alkotók közül. Ösztönösen írok, de sokan hatással voltak, vannak rám.

- A mai modern világban már elkerülhetetlen a számítógép használata. te hogy írsz? Szövegszerkesztővel, vagy hagyományos módon tollal, papíron, esetleg diktafont használsz?

A diktafon kivételével bármi előfordul. Fejben is sokat, van, hogy álmomban is, felébredek és mormolok pár sort, amit valahonnan mélyről hoztam. Ha távol vagyok az otthonomtól, akkor mindig papírra írok, otthon pedig váltózó.

- Az ember (költő) a mai világban képes eljutni odáig hogy még életében elérje azt amire vágyik?

Igen!

- Számodra mi a költészet?

Milliónyi dolgot mondanék ide… Olyan csodálatos dolog, amire minden ember vágyik az életében, egy olyan hely, ahová tartunk és megtisztulva léphetünk be. Azért általánosítok, mert minden embernek megvannak az ilyen csodái és helyei, nekem a költészet az. Ha úgy istenesen írni kezdek, akkor megszűnik minden más, én is megszűnök, mindegy, hogy éppen a kocsiban, egy sötét szobában, egy hegytetőn, vagy egy tenger parton vagyok-e. És a végeredmény katartikus élmény. Az önismerésem útja, a belső tükröm, a kiindulási és a végpontom…

- Szerepelsz kötetekben? Önálló kötettel rendelkezel?

Önálló kötetem nincs, antológiákban és évkönyvekben szerepelek és havi rendszerességgel küldök verseket a lakóközösségem önkormányzata által szerkesztett és kiadott újságba. Ha lesz is önálló kötetem, akkor az csak a szeretteim polcaira készül majd.

- Megosztanád velünk a legkedvesebb alkotásodat?

Ezt nem tudom megtenni, mind kedves, mind fontos nekem. Most az a legkedvesebb, amit éppen írok, még csak meg sem született!

Köszönöm a lehetőséget!

János

- Én köszönöm kedves János hogy megosztottad velem/velünk gondolataid.

 

http://www.poet.hu/user/Soultribe
jagosistvan•  2010. november 5. 18:34

Riportok - Kedveslypont

Néhány mondatban bemutatnád magad?

Szerencsére élhetek azzal a lehetőséggel, hogy visszaolvassam ötletszerzés szempontjából az elhangzottakat (ctrl-c ctrl-v és kész is)
Magamról? Naiv embernek tartom magam, aki próbál hinni a szép dolgokban, és mindennap rácsodálkozik a valóságra. Egyébként tanulmányival végzett majdnem diplomás. A jelenről nem sokat szeretnék, remélem hamar túljutok rajta! Hogy többet? Ha nem gond, megőrizném inkognitómat.

- Mikor és miért kezdtél el verseket írni?

2003 végén írtam az első verseimet (csak én csodálkozom, hogy 2 éve verselők népes rajongó tábort szedtek össze?)
Azóta sokat változott a hozzáállástól kezdve minden, nem mondom, hogy azok milyen kezdetleges rosszak voltak, néha engem is meglep, hogy egész szépek sikeredtek akkortájt (is).

Az ihlető: szerelem. Én sem vagyok rá büszke, de Dóra, a továbbiakban (D) ezt hozta ki belőlem.

- Olvasnak manapság verseket az emberek?

Szerintem nem. Vagyis nem és nem! Magamon is azt veszem észre, hogy a versek olvasása többet jelent egy egyszerű regénynél, átszellemülés szükséges hozzá, és erre nehéz alkalmat találni a szürke életben!

- Kik voltak rád hatással az irodalom terén.

Charles Baudelair elsőként, találtam életünkben egy közös vonást, aminek köszönhetően átolvastam a számomra felsejlő életművét, és bizony sokat jelentett nekem. (Ha valami irodalmi kérdést tennék fel, akkor arra a válasz Baudelair, vagy Baudelaier egyik verse lesz a válasz)
Másik jelentős irodalmárunk Csáth Géza volt, aki nekem mindig segített műveivel, ha magam alatt voltam. Lidérces, és kegyetlen novellái mellett rengeteg olyat is lehet találni, mely gyönyörű, könnyfakasztó képekkel van telis-teli. Még régről Arany János ragadta meg piciny lelkem, a balladái ma is mély hatással vannak rám.

Jelenleg Dosztojevszkij előtt hajtom kalapom, de az ő eszmeisége még nem juttatott el a verselésig.
(Igen, jól látod, lassan elérek az e betűig is, és halálom napján még Zola regényeit is átforgatom majd.)


- A mai modern világban már elkerülhetetlen a számítógép használata. te hogy írsz? Szövegszerkesztővel, vagy hagyományos módon tollal, papíron, esetleg diktafont használsz?

Valaki diktafont használ? Ő már biztosan tud valamit. Én a mindenesetre a minden estére írok pár sort naplószerűen emberek csoportjába tartozom, néha versnek titulálom ezeket, néha nem, kisebb pszichoanalízis, olyan öngyónás. Még régen ceruzával tettem ezt, aztán kénytelen voltam az egészet digitalizálni az idő múlása ellen. (Gyerekek, maradandót papírra csak tollal írjatok!) De ma leginkább toll a fegyver, és néha szövegszerkesztő segít a tökéletesít(get)ésben.

- Az ember (költő) a mai világban képes eljutni odáig hogy még életében elérje azt amire vágyik?

Attól függ, mire vágyik, nem árt elérhető célokat létrehozni. Nem 6 kilométert futunk elsőre, csak midig a következő fáig. Amit eltudunk érni azt életcélnak hívjuk, ha valami messzi ködös valaminek, akkor álomnak. A cél, hogy az álmunkat tűzzük ki célul.

- Számodra mi a költészet?

Őszinteség. Szabad gondolatok, melyeket nem kell a világ elvárásai szerint szépíteni. Őszinteség, mivel csak azt tudom leírni, miben hiszek, amit igaznak gondolok.

- Szerepelsz kötetekben? Önálló kötettel rendelkezel?


Nem, de szeretnék mindenképp. 2003-ban fiatalka voltam nagyon, és ezt akkor valami oknál fogva célként tűztem ki magamnak.

- Megosztanád velünk a legkedvesebb alkotásodat?

Most talán tudnék is mondani egy kedvencet, de holnapra elmúlna. A nagy kedvence(i)m még nem szerepelnek az oldalon. (Jelenleg egy megjósolt szakításról szóló borít romokba nap mint nap de igazán már az is vesztett aktualitásából.) Röviden annyit tudnék mondani, hogy változó, hangulat függő, hogy mi is a kedvencem.

Köszönöm szépen hogy megtiszteltél.

 

http://www.poet.hu/user/kedveslypont

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom