Átkozott ünnepek. 2017.04.18.

Két napja, hogy elköltöztél. Egy ennél sokkal szebb világba.
A tudat kiélezett késsel tör rám és mártja pengéjét mellkasomba.A tudat, hogy mikor az országot átautózva hazaérek, Te már nem hajtod fejed oda, ahol most nagyon fáj!
Soha nem kapaszodsz már vállamba fáradt karoddal.
Te, akitől a szeretetet és a megbecsülést sosem kellett kérni, vagy kiérdemelni.
Magadtól adtad.
Áradt belőled.
Mindig örömkönnyekkel fogadtál. Remegő hanggal köszöntöttél.
És nálad mindig otthon voltam.
Hát tudd, Te is otthon vagy!
Hazaértél!
Most ott foglalsz helyet az irgalmas Isten jobbján és a megsebzett szívemben.
Óvod, vigyázod minden léptem, ahogy eddig is tetted.
Tegnap, mikor "otrhonról tartottam haza", útközben elkapott az eső...
Néztem a szélvédőn szétgördülő cseppeket.
Az az érzés fogott el, mint mikor gyermekként csitítgattál, ha fájt a szívem valami miatt. Nyugtattál, hogy minden rendbe jön majd.
A cseppekre pillantva tudtam, hogy nem mások azok, mint a könnyeid, amiket a magas égből hullatsz alá, hogy elmosd hátrahagyottaid gyötrő fájdalmát.
Drága Mama!
Miattunk ne sírj!
Kérlek! Ezt a terhet hagyd már ránk!
Csak vigyázz ránk, ahogy mindig tetted.
Kérd a Napot, hogy mosolyod közvetítse, a virágillatú, finom szellővel simítsd arcomat s a víz csobogásával súgd a fülembe a régi szavakat: "Édes Kisfiam, minden rendben lesz!"
Ígérem, valamennyiszer visszamosolygok majd!
S bár most nehéz szívvel mondom, de hidd el!
Jó(l) leszek!
Nyugodj meg....
és nyugodj hát békében!!! <3