a tegnapi lány

A tegnapi lány

Hűvös volt a hajnal. A nap épp kibuggyant a házak között, de a szokottnál bágyadtabb volt az ébredése. A tegnapi fülledt melegnek nyoma sem volt. A hajnali pára rátelepedett az utcákra. Nyálkás, nyúlós volt a reggel. Mintha nem is nyár lenne, olyan ősziesen szomorkás volt ez a nap. A kórház felé igyekvő férfi sietősre fogta lépteit. Más alig volt még az utcán. Az ügyeletes kocsi sofőrje álmosan intett a portásnak, aki nyitotta a sorompót. A férfival egyszerre értek be. A sofőr biccentett felé, majd leparkolt. Csendes éjszaka lehetett. A férfi az alagsor felé vette az irányt. Nehezen lépett, lélegzése fújtató volt. A fáradtság, a párás levegő köhögésre ingerelte. Gyomrában a tegnapi éjszaka keveréke igyekezett felfelé, de elfojtotta. Megtámaszkodott egy betonoszlopnál és mélyeket szívott a hűvös hajnali levegőből. Tudta hamarosan rendben lesz, de már egyre kevésbé bírta az effajta görbe éjszakákat. A tegnapi a szokottnál is hosszabbra sikerült. Csodás nyári este, jó volt a zene és az a tegnapi lány is nagyon szép volt.
 A boncteremben már égtek a lámpák. A fertőtlenítő szaga újabb émelygő rohamot váltott ki nála, de csak enyhén megszédült, kissé izzadt, de már egész jól érezte magát. Az erős neontól résnyire nyitott szemmel sétált, szinte már tapogatózva kereste az ajtót. Odabent még erősebb volt a jól ismert szag. A lengőajtó majdnem hátba vágta. Érezte, hogy mozdulatai még eléggé darabosak.
- Jó reggelt, doki – csengett Éva hangja. – Mit szólnál egy jó erős kávéhoz?
- Életmentő lenne – morogta a férfi.
A nő már megszokta, ezeket a hétfő reggeleket. Azt is tudta mit kell tennie, hogy a nap többi része gördülékenyebb legyen. A kávé, csak az első volt, a kitűnő reggeli, úgy tíz óra tájban pedig a második felvonása annak, hogy aznap újra istennőként ünnepelhesse magát.
- Mi van mára? – kérdezte kávéját szürcsölgetve a férfi.
- Van egy nyolcvankét éves férfi. A családja kéri a boncolást. Otthon halt meg.
- Nyilván a kora miatt – bökött közbe az orvos.
- Van még egy negyvennyolc éves férfi. Előzetes diagnózis: infarktus – sorolta a nő.
- Csupa izgalom mára, ahogy látom. Csendes lehetett ez a hétvége. Sehol egy késelés, lövöldözés, családi dráma – szólt unottan a férfi.
- Van még egy fiatal lány. Az imént hozták. Valami narkós. Még alig néztem bele a papírokba – dugta a férfi orra alá Éva, a lány anyagát.
Huszonegy éves, fehér nő…olvasta a férfi a papíron. Egy szórakozóhely teraszán találták hajnalban. Pont ahol Ő is töltötte az éjszakát. Barátokkal mentek, de aztán mindenki hamar lelépett. Neki hosszú hete volt és amúgy sem nagyon tudta volna kivel tölteni az estét. Gyakran volt ez így. Ezeknek a hétvégi elhajlásoknak, ha éppen nem volt ügyeletben, szinte mindig valamelyik söröző, vagy valamiféle szórakozóhely adott otthont. Érezte, hogy így negyven után már valami mással kéne időt tölteni, de mostanában nem mentek túl jól a dolgok. Mártával öt év után szakítottak. Lehet már hat is volt. Azóta valahogy olyan üresek voltak a napok. Nem szerette már a nőt, de még is nehezen talált magára. Más ilyenkor családot alapít, vagy már van legalább két gyereke, Ő meg még mindig diszkókba jár, és kiscsajokat szed fel. A lány. A tegnapi lány. Gondolatai hirtelen riadót fújtak. Meg kell néznie ki az a lány.
- Hol van? – kérdezte hirtelen.
- Ki?
- Akit hajnalban behoztak.
- Nem azzal kezdünk. Az öreget már előkészítettem.
A férfi nem törődött a nővel. Odalépett a testekhez. Lassan és remegő kézzel nyúlt a letakart karcsú test felé. Pontosan tudta, hogy a tegnapi lány lesz alatta. Valahogy megérezte. Pedig tegnap még olyan egészséges volt. Olyan szép és fiatal. Nem nézett ki drogosnak. Legalább is ott a kocsma fényében nem. Emlékezett a tekintetére is. Szép tiszta, kék szeme volt. Olyan tanult, értelmes lány volt. Kicsit talán ki is lógott a sorból. Jólöltözött volt, kellemes hangú és modorú. Volt benne valami légies, valami éteri, vagy inkább előkelőséget sugárzott. Bár az is lehet, hogy a sok konyak hatására látta ilyennek.  Öltözéke sem volt kihívó, inkább olyan diszkréten szexi. Nem is gondolta, hogy oda ül mellé, csak hirtelen ott termett az italával. Olyan jó szaga volt. Nem nyomta el a parfüm és a kocsma bűze se, testének őrjítő illatát.
Most először gondolt arra is, hogy akár a saját lánya is lehetne. Ha minden másképp alakul, most akár lehetne egy ilyen korú lánya. Rémisztő volt a gondolat is és már reménykedett, hogy megérzése megcsalta. Nem a tegnapi lány fekszik ott. Annyi lány volt még ott. De tudta, hogy nem téved. Keze lassan felemelte a test fejénél a lepedőt. A lány még most is gyönyörű volt. Fehér, vértelen bőrén még jobban látszottak az apró kis szeplők. Orra körül volt csak néhány. A festék alig mázoldott szét a szemén. Szempillái sűrűn és mereven takarták tengerkék szemét.
- Ismered? – kérdezte Éva.
A férfi nem felelt rögtön. Belenézett a papírokba és a lány nevét kereste.
- Tegnap este vele voltam…Evelin – nyögte a férfi. – Azt sem tudtam mi a neve…valójában semmit sem tudtam róla.
- Nálad volt?
- Nem. Otthagytam a bárban. Azt mondta még vár valakit. Egyedül mentem haza. Pár órát aludtam csak és jöttem. Addigra már józanodtam. Taxit akartam hívni
neki. Késő volt. Maradni akart. Szólnom kéne a zsaruknak – szólt bizonytalanul a férfi.
- Minek keverednél bele? Egy pár ital miatt nem kéne.
- Nem csak pár ital volt…együtt voltunk…akkor éjjel – nyögött fel a férfi.
- Megdugtad ezt a kis csitrit – csattant fel a nő hangja. – Hihetetlen vagy! Hol? Egy motelban, vagy ott a bárban?
A férfi nem szólt. A telefon után kutatott a zsebében. Érdeklődni akart a lány után. Homloka gyöngyözött az izzadtságtól, bele csorgott a szemébe. Csípte és homályossá tette a kijelzőt.
- Nem látom ezeket az istenverte számokat – dobta arrébb a telefont.
- Hozzak valami hideget? Van egy kis narancslé a hűtőben. Jót fog tenni. Ami pedig a rendőrséget illeti, szerintem tudják a dolgukat. A lány nem ment veled. A drogot nyilván ott vette. Az, hogy előtte hol ivott, meg kivel nem hiszem, hogy érdekes. Főleg, ha akkor még tiszta volt. Az volt?
- Igen – válaszolt a férfi. – Egész biztos. Nem tudom utána is mit tolhatott, de nem látszott akkor rajta semmi. Láttam a szemét…a viselkedése sem…semmi nem utalt erre. Lehet nem is narkós…csak talán ott adtak neki valamit.
Akkor a nő hirtelen felrántotta a lepedőt és a lány alkarját nézegette. A férfi követte a mozdulatát és a meglepetéstől kitágult szemekkel meredt a hófehér karokra. A lány bőre tűszúrásoktól elkékülten feszült az inas húson. Vékonyka keze tele volt még hegekkel. Ott viselte csuklója a már többszöri öngyilkossági kísérletek minden nyomát.
- Szerintem ez nem a Te dolgod. Te egyszerűen csak nem vagy normális – szólt élesen a nő. – Álljunk neki dolgozni.
A munka rutinból ment. Nem kellett nagyon figyelni. Az öreg valóban öreg volt és a másik férfi sem tartogatott meglepetéseket. A két eset után szünetet tartottak. Éva kellemes és könnyű ételt készített ezekre a nehezen induló hétfőkre. A férfi alig csipegetett valamit kedvenc salátájából, de érezte szüksége van rá, mert émelygő gyomra sírva kiállt érte. Az ásványvíz megnyugtatta és felélénkítette kissé. Kívánt még egy kávét, de nem mozdult érte. Keze mereven feküdt az asztalon. A pihenő szobából átlátott a résnyire nyitva hagyott ajtón a boncterem bejáratához. Jól öltözött negyvenes nő és egy ötvenes őszes férfi várakozott a lengőajtó előtt. Évát várták. Azonosítaniuk kellett a lányukat. Egy rendőr kísérte be őket, míg a másik az ajtó előtt várakozott. Az őszes férfibe szorosan belekarolt a nő. Nem sírt kifelé menet sem. Határozott léptekkel ment a folyosón végig a kijárat felé. A lányukat nem most vesztették el. Valamikor sokkal régebben. Talán évekkel ezelőtt. Most már csak az emlékét kell őrizniük.
         Éva visszaért. Megcsinálta a soron következő kávét és a férfi elé tette.
- Meddig akarod ezt csinálni? – szólt a nő egész halkan.
- Nem tudom. Nem tudom! Nem tudom! – ordított a férfi és székét hátralökve, az asztalra borította a kávét.
- Akarod, hogy szóljak valakinek…aki esetleg megcsinálja helyetted?
A férfi már lecsillapodva, lassan rázta a fejét. Újabb kávét keresett, de már kifogyott a kiöntőből. A nő lassan kivette a kezéből, elöblítette és feltett egy újabb adagot. Nem szólt, csak csendesen tette a dolgát. Nem akart több kérdést feltenni. Felesleges lett volna. Nagyjából tisztában volt mindazzal, ami most a férfi fejében kavargott.
A kávé tökéletes volt. Forró és fekete. A férfi lassan kortyolgatta. Nehezen szólt. Hangja rekedt és fáradt volt.
- Bocs az előbbiért,…nem is tudom…vacak ez a nap…
- Megcsináljuk és minden rendben lesz. A toxikológia majd megmutatja mi volt a lányban…bár már mindegy azt hiszem…
- Lehetett volna akár a lányom is – bukott ki a férfiból.
A nő meglepetten nézett rá. Ez fel sem merült benne. Az orvos már benne járt a negyvenben, de csak az elején. Egy fiatalon kötött házassággal, majd egy gyors válással, majd újabb félre sikerült kapcsolatokkal „büszkélkedhetett”. Úgy tűnt mindegyiket lezárta és már lepergette magáról. Gyereket sosem tervezett, vagyis Évának sosem beszélt róla. Talán valami pánik lehet a pasiknál is és ilyenkor efféle dolgok jutnak az eszükbe. Rémlett a nőnek, hogy a házasságából, mintha majdnem született volna egy gyerek, de egész korán elhalt a magzat. Akkor még a férfi is rendben találta így, de most talán sajnálja, vagy talán most újra jó így.
Éva nézte az orvost. Nem szánakozva, csak kissé olyan anyáskodón. Úgy, hogy az észre se vegye. Ne lásson soha a szemében semmit. Jó volt ez így évek óta. Úgy érezte mindegy is mit gondol, vagy mit érez, a férfi sosem lát benne semmit. Sem a szemében, sem a mozdulataiban. Jó ez így. Jó ez így… Közben összepakolt és visszament a boncterembe. Tudta, hogy a férfi hamarosan követi majd és elvégzi a dolgát.
        Az orvos még üldögélt kicsit az asztalnál. Lassan iszogatta a már kihűlt kávé utolsó kortyait. Hosszan nézett a nő után. Talán egy tízessel, ha fiatalabb nála. Mégis olyan ruganyos, lányos alakja volt még mindig. Munkamániás, törtető kis szukának tartotta, de már rég rájött, hogy több ennél. Néha szépnek is látta. Legalább is az együtt eltöltött évek alatt, valahogy előnyére változott. Vagy csak megszokta vonásait. Már vagy nyolc éve együtt dolgoztak. Mindig frissen, vasaltan és olyan lendülettel jött be dolgozni. Sosem volt fáradt. Akkor sem, mikor a vizsgáira készülve éjszakánként tanult. Szerette, amit csinál. Igen. Érdekelte és szerette. Van ilyen. Minden munkát lehet szeretni. Jól is csinálta. Precíz volt és okos. Nagyon okos. Talán ez volt az egyedüli, ami felróható neki. Kevés férfi szereti az okos nőket. De ő intelligensen volt, okos. Valahogy úgy csinálta, hogy ezt ne vegye mindig mindenki észre. Mellette inkább asszony volt. Nő. A haja volt a legszebb benne. Valami különleges fénye volt. Barna színű, de volt benne valami gesztenyés-vörös csillogás. A halántékán elszabadult apró tincsek, pedig már majdnem izgatóak voltak. Mégis valahogy túl szűzies volt. Sosem kínálta magát. Olyan egyértelműen volt jelen és lehetett volna az övé és mégis valahogy ez sosem merült fel. Pedig ma is, ahogy a kávét készítette. Meztelen alkarja hozzáért, csak mert túl közel állt. A kibomlott haja az arcát érintette. A sampon illata ott lengett körötte. De mindez olyan természetes és olyan mindennapos volt. 
        Az orvos érezte, hogy ideje menni, mert túl messzire ment az elmélkedésbe. Csosszanó, tétova léptekkel ment a lány megmerevedett teste felé. Most is szép volt. Órák teltek el, de még most is gyönyörű volt. Elméje nem kapcsolt más üzemmódba. Nőként látta Őt megint. A tegnapi lányként. Tenyerében még ott izzott a lány selymes és puha bőre. Ott érezte orrában az illatát és testében a tegnapi vágy minden pillanatát. A sikátorban lezavart gyors menettől még most is megrezzent a lába és rogyadozott a térde. Közben pedig gumikesztyűbe bújtatott teste gépiesen végezte a dolgát. Néha megcsörrentek a fémtálak, egymáshoz értek az eszközök, de csend volt.
Szépen varrta össze a lányt. Egyszerűen, csak nem akarta megtörni ezt a csodásan megalkotott, márványosan sima, hófehér bőrt. Még most sem látszott rajta, hogy halott. Csak kicsit vértelenebb volt a szája.
- Az Ő lelke hová kerül? – kérdezte Éva.
A férfi megbénulva nézett rá. Azt sem tudta, hogy egyáltalán hisz e, az efféle dolgokba. Azt sem tudta ezek után az övé vajon hová kerül.
- Ahová a többi – válaszolta kurtán.
- Szerintem az övé lebeg itt még egy darabig. Rengeteg elintézetlen dolga lehet – mondta halkan a nő.
A papírmunkával mindig Éva bajlódott. A férfi néha, udvariasságból felajánlotta, hogy segít, de valójában utálta. A nő rutinosan intézte ezt is. Most sem kérte, hogy maradjon. Felesleges is lett volna. Kurtán búcsúztak. Késő volt. Lassabban haladt ma minden, de az idő meg elszaladt mellettük.
        A férfi feljebb húzta a vékony kabátján a cipzárt. A közelgő hidegfront szele vadul tépte a fákat. A távolban már morajlott az ég. Évára gondolt. A nő nem szerette a vihart. Nem félt, de nem szerette. Remélte, hogy nem lesz semmi gond. Ilyenkor néha elmegy az áram. Néhány percre csupán, de imbolyognak a fények. A neon olyan furcsán, megadóan kapcsolódik fel újra.
Az ügyeletes kocsi sofőrje biccentett felé. Valamiért megint csak Ő volt szolgálatba.
Ha hazaért majd felhívja Évát.