remember blogja

remember•  2014. augusztus 17. 08:32

A catalaunumi csata

1 rész.



A táltos  jóslata

 

 

A tüzet nézte, mely, pírt festett arcára,

hosszasan hallgatott, parazsat turkálva.

Majd megszólalt hangja kissé megremegett;

- Királyom, nagy csapás éri seregedet!

 

- Látom vérvörösen izzani az alkonyt,

nyilaitok hangját koppanni a pajzson!

- Ellenségeidnek az egyik királya,

földre hull lováról, szívében egy dárda!

 

- Győzni fogtok, igaz, Isteni örököd,

de ebben most nem lesz, mámoros örömöd!

- Százezer jó hunod fizeti az árát,

sok szerelmes asszony veszíti el párját!

 

- Számtalan csecsemő, süldő legény, s lányka,

imádkozva kéri Napkirályt hiába,

- Mind magasba törnek, tűzből szökkenének!

- Izzó lángok által hozzá visszatérnek!

 

- Mert oly gyermekek ők, Nap az édesatyjuk,

csak a Szent szabadság lehet szülőanyjuk!

- Még Isten ostora csattogja az ellent,

ég ösvényén követ, majd ki érted elment.

 

Attila dühödten homlokát ráncolta;

- Badarság, dörren, a táltosra rászólva!

- Mert te magad mondtad hittel bátorítva,

Róma a kapuját előttünk megnyitja!

 

- Mérhetetlen kincse, gazdagsága tenger,

s lábam elé borul, egy síros öregember,

- Városának kulcsát, bársony párnán hozza,

könyörög, otthonuk ne taszítsam romba!

 

- Táltos te is tudod, nálunk rabság nincsen!

- Egyformán osztozunk javakon és kincsen!

- Hunnak született, vagy hozzánk csatlakozott,

örök rabszolgaként,  nem lesz kiátkozott!

 

 

 

Attila serege

 

 

 

Egyre nőtt a sereg és amerre haladt,

ketté szelt népeket, s ellenséges hadat.

Így a Gótok népe ezen sorsra jutott,

ám az egyik fele csalárdan elfutott!

 

A másik csatlakozott, Attilát választva,

az osztrogót sereg mellette kész harcra.

Szemben Theodorik Vizigót királlyal,

szikrázó indulat, pusztító viszállyal.

 

Az ellenségekből egyszer lehet barát,

de testvér testvérnek, soha meg nem bocsát!

Nem szégyen egy csatát emelt fővel bukni,

gyalázatos viszont, szót szegve elfutni!

 

Káin fegyvere lőn, a legborzalmasabb,

egymással küzdenek, gót a gótba harap!.

Ugyan ez a sors vár az alán seregre,

szintén alán készül szemben, átellenben.

 

Középen derékhad, fehér hunok árja,

lehet kétszázezer, harcosaik száma.

Félelmet nem ismer, csupa szálfa termet,

eddig minden csatát fölényesen nyertek.

 

Lassan betöltötték már a csatateret,

mindenki kijelölt helyére érkezett.

Elöl vezéreik, királyaik álltak,

"Isten ostorára" Attilára vártak.

 

Színes forgatag és kápráztató látvány,

ahogy harcra készen csatatéren állván.

Szinte pattanásig feszült indulattal,

parancsszót figyelnek, szikrázó haraggal.

 

Kifestett gelonok, horgas orrú svábok,

herul lovassereg, szilaj roxolánok.

Szarmata gyalogság özön mint a tenger,

szoknyaszerű vértben, csupa farkasember.

 

Óriás nyilakkal cserzet bőrű kvádok,

számtalan sokaság, baszternnek, és jászok.

Gepida, turciling, s szélen Magyarokkal,

kivont kardot szorít mind - mind vasmarokkal!



  

Attila szól

 

 

 

A mezőn harci ménjén végig ballagott,

kardját felemelte, és büszkén baktatott.

Még szem elláthatott a végtelen mezőn,

napfény csillogott az özön embererdőn.

 

Akár a sakktáblán, rendezett keretben,

úgy állt fel a két had, egymással pont szemben.

Királyok, népek, kik hunhoz csatlakoztak.

Lerázzuk az igát, bőszen fogadkoztak!

 

Elszánt harcosaik sok - sok nemzedékből,

tarka köntösükben világmindenségből,

A nagy ütközetre most felsorakozott,

Attilát köszöntve zeng - zúgott, harsogott!

 

Miként támadt moraj, oly hirtelen lett csend,

szoborrá meredve rápillant minden szem!

Hangja nagyot dörren, harsog égzengésként,

szeli a levegőt szikráz acél késként.

 

Kardját előrántja díszes hüvelyéből,

Huj - huj! szól a visszhang komor seregéből!

Nyergéből feláll, és, lábait kinyújtva,

szóra emelkedik hatalmasat sújtva!

 

- Derék jó Hunjaim túl ott velünk szemben,

nézzétek, betölti, harcteret az ellen!

- Rengetegen vannak, se szerük se számuk,

gyáva, hitvány lelkek Róma a hazájuk!

 

- Nyilatoktól félve pajzs mögé búj, retten,

mint akiket a bűn, félelem tart egyben!

- Az ostor kibontva, lesújtunk reájuk,

mert Hitet csúfolja gyáva szolgaságuk!

 

- Földi csodát épít, vérből gyalázatból,

milliók könnye hull, a rabszolgaságtól!

- Atyánk arra kérne, velük levet szűrjünk?

Azért küldte kardját, egy percig se tűrjük!

 

- Ki Hunnak született, közénk csatlakozott,

nem kérdezzük tőle, téged mi szél hozott

- Szabadon jár- kelhet, széles e hazába,

egyetlen az Isten, és csak őt szolgálja!

 

- Készüljetek harcra, mutassuk meg nékik,

sosem volt az övék, hiába is féltik!

- Mit a fél világból össze harácsoltak,

nemzeteket dúlva, fosztottak, raboltak!

 

- Húzzuk nótájukat, had járják a táncot,

verjük szét az igát, szaggassuk a láncot!

- Feszüljön az ideg, nyílvessző suhogjon,

Égiek haragja reájuk zuhogjon!

 

- Győzzünk, hozzuk el az örök kiváltságot,

Róma ebből soha ne húzhasson sápot!

- Vérből szenvedésből, épült föl hatalma,

Pusztítsuk el a bűnt, jó fiaim, rajta!

remember•  2014. augusztus 17. 08:29

A catalaunumi csata

2. rész.

 



A csata elkezdődik

 

 

Megmozdult a harctér, hangosat morajlott,

Atilla magasba emelte a kardot.

Széles félkör ívben suhogott a penge,

az utolsó szót, a Gótok felé zengte!

 

Olyan volt a hangja, mintha ég dörögne,

Elindul a sereg, kígyóz dübörögve!

Vakító porfelhőt csíkként húznak szántva,

hogy kardját a fivér, atyafiba mártsa!

 

A többi nem mozdul, döbbenettel nézi,

sátáni indulat dolgát miként végzi!

Tömött hosszú sorban, egymásnak rohannak,

döngenek a pajzsok, miként összecsapnak!

 

Lelkek dideregnek, szívek elszorulnak,

mindkét oldal feszült, figyel, nem mozdulnak!

Vérgőzös mámorban, vak, megszállott vággyal,

össze gabalyodva, birkóznak egymással!

 

Ha egy összeesik, holtan porba hullik,

helyére azonnal, szinte három ugrik!

Az lőn az erősebb, ki, mint tenger árja,

annyi harcost pótol, se szeri,  se száma!  

 

Vitéz az Osztrogót, de nem bírja szusszal,

borul az egyensúly, vész, az ősi jussal,

Lankadnak a karok, és hátrálnak lassan,

de Attila hangja sisteregve csattan!



 

A fehér hunok harcba indulnak

 

 


- Napnak gyermekei, hunjaim, csatába,

pokolba a góttal, tiporjátok vágva!

- Lássátok az ellen felétek iramlik,

kilőtt nyilatoktól meghőköl, bicsaklik!

 

- Ragadjatok vesszőt, elő hát az íjjal,

sziszegjen vércseként, halált osztó víjjal!

Az ég elsötétül s ostorként suhognak,

Vérteken kopogva, pajzsokon zuhognak!

 

Kétszázezer harcos kilőtt nyila jelzi,

Indul a derékhad, a küzdelmet kezdi!

A délcegen díszes római légió,

tépázott, meglepett, tántorgó sündisznó.

 

Eszmélni próbál, s a sorait rendezve,

bőréből tövisként tüskét meredezve!

Zárt hadrendet alkot, dobszó ütemére,

vonulni kezd immár, tettek mezejére.

 

Léptük ütemére rengeni kezd a föld,

alakzatuk teknősbéka formát felölt.

Vérben fekve marad fegyverét markolva,

kit nyílzápor elért, s szinte letarolta!

 

Mire ocsúdni kezd, Róma büszkesége,

s a napfényben csillan, vértek szürkesége,

Élen  centúriók, fedve díszes pajzzsal,

vonulnak légiók, gyalog, lovas, haddal.

 

Attila előbb ér, mivel előbb indult,

mert a  szárnyakon, a sereg egyre ritkult!

Időben érkezett, száguldva, robogva,

döngtek csapásaik, hatalmasat kongva!

 

Győztes gót sereget oldalába kapják

Ütik vágják őket, bőszen kaszabolják.

Teodorik király földre lehanyatlik,

mellkasában dárda, halódik, vonaglik!

 

A Vizigót sereg vezér nélkül marad,

felbomlik a hadrend, fejvesztve fut szalad!

Így lett igazsága a kimondott szónak,

és beteljesedett a táltosi jóslat!

 

 

 

A győzelem ára

 

 


Bomlik az egyensúly most mintha borulna,

a hadi szerencse ellenük fordulna?

Sok - sok elszánt harcos tüzes ördög, vágtat,

dübörög az ellen, indulnak a szárnyak!

 

Sötét foltként kúszik harctér közepére,

erős lovassággal Róma szemefénye!

Támad két oldalról iszonyú nyomással

tizedelve a Hunt sűrű kardcsapással!

 

Nincs már pihent csapat, akit  harcba hívjon,

ezért Attila hogy helyzetén javítson,

Nyergében felállva üvölti;  állj, vissza!

Fordul a bősz sereg, sorát igazítja.

 

Majd megiramlanak sebesen száguldva,

szinte füstölni kezd, zúg, porzik a puszta!

Mámoros az ellen, vezérük kiált, szól ;

- Kergessük ki őket, ebből a világból!  

 

Diadalmámorban vágtatnak kacagva,

lesújt a barbárra most Róma haragja!

Megtanulják végre, hol szorít a kengyel!

Ha szembe szállsz azzal mit a császár rendel!  

 

Lelassulni látszik, hirtelen fordulva,

miként visszapislant, és íját felhúzza,

idegen a vesszőt hegyéig feszíti,

hátra nézve céloz, s nyilait repíti!

 

Vércseként sivítoz, majd kong, döng duhogva,

nyílzivatar tombol vérteket paskolva,

Lovak ágaskodnak forgolódnak körbe,

szügyükbe acélhegy holtak közé dőlve!

 

Apokaliptikus fejetlen zűrzavar

immár fordul a hun, mindent összekavar

Kik elhitték hogy a csata meg van nyerve,

hüddve támolyognak sorokat rendezve.

 

Oly erővel zúdul ki az imént futott,

szinte az acélfal közepéig jutott.

Melyet oltalmazván maga elé emelt,

kit "zuhogó" áldás csaknem porig levert!

  

Aetius  római seregek vezére,

a kuszált sorokat rendezgeti végre.

Egymást ütik vágják össze gabalyodva,

hullnak az emberek, holtan le a porba!

 

Vérében hempereg hun, és a római,

halálhörgést nyögést lehet csak hallani!

Öblös garatnyílás mely elnyelve darál,

benne tombol lüktet, és arat a halál.

 

Mire az alkony az ég alját vörösli,

sötét palástját az éjszaka felölti,

Elül a harci zaj lassan csendesedve,

örök titok marad, ki lett a győztese.

 

Pihenőre térni vonulnak a hadak,

sok sebesült, halott, csatatéren marad.

Attila szól; - véretek,  dicsőségetek,

ti vagytok a világon legbátrabb sereg!

 

 

 

Napkirály gyermekei hazatérnek!

 

 


Újra ébred a nap, csend honol mindenütt,

aranysárgán izzik a táj, hová lesüt.

Mélán ténferegve egyre fentebb kúszik,

kristályként csillogva  harmatködben úszik.

 

Harcra kész a sereg, kémleli az ellent,

nem találja sehol, mert az éjjel elment.

Attila hangja zeng, Mennydörgésként hangzik,

mozdul  harci szekér csikorog, hallatszik.

 

- Induljatok nyomban, elevent és holtat,

kik a győzelmünkért mellettünk harcoltak!

Sebekkel borítva, vérükben hevernek,

és kinek lehet még, annak segítsetek!

 

- Hős hun gyermekeink mind összeszedjétek,

ne maradjon egy sem, a hollóknak étek!

- A másik fél iránt legyen irgalmatok,

aki ellenség volt, már csak bajtársatok!

 

- Senki ne kérdezze, mikor, miért hol járt?

- Harcolt küzdött ő, csak rossz oldalon szolgált!

- Földi életüknek mi lészen az ára?

- Eldönteni azt, az Isten kiváltsága!

 

- Elhullott lovaknak, nyergét behordjátok,

a sátorom előtt halomba rakjátok!

- Hegyként tornyosuljon égig emelkedjen,

sok halott vitézem mind rajta heverjen.

 

- Suhogjon szikrázva, lobogjon a máglya,

felhőket csókolja égbe nyúló lángja!

Hol fény gyermekei Napba visszatérnek,

Mennyei harcosok soraiba lépnek.

 

Hadak útját járva csillagösvényeken

felülkerekednek a földi életen.

Újra velünk lesznek, ha eljön a holnap,

érettünk küzdenek, s mellettünk harcolnak. 

 

 

 

 

remember•  2013. július 27. 05:18

A Mennyei sereg

Tettem egy fogadalmat. Más oldalon publikált írásomat, nem jelentetek meg. Néhány balladámat, versemet, ha nem is teszek fel a POET.hu-ra, Itt leközlöm, megosztom a tisztelt olvasóimmal. Fogadjátok szeretettel. Egy jelenségről írtam e balladát, a valóság keveredik az álmok világával. Az a része igaz a történetnek, amikor az édesanyám elhunyt, valóban sétáltam, céltalan kóboroltam. Akkor találtam, út közbem, az említett kis hölgy figurát, azóta itt áll az asztalomon, s vigyáz rám. Meggyőződésem, nem találtam, VALAKI küldte! Erről szól, ez a kis történet.


ballada


Szólnom kell, szólnom, már nem hallgathatok,

mert a némaságtól rögtön meghalok!

Kimondva létezés, s megváltás a szó,

az élet óceánt átszelő hajó.

Bensőm sóhajától vitorla feszül,

dagadt szürke vászna, napfénytől hevül.

Ólomszín felhőit, görgeti a szél,

könnyeső függönybe vész a messzeség.


 

Viharától görbül, villámától zeng,

vonaglik vergődve, imbolyog a test!

Fültépően dörren, recsegve hasad,

égnek szablyájától százfelé szakad!

Látomás tüzében, csupaszon mered,

árbocot dárdaként, magasba szegez!

Haragos hullám, sötéten háborog,

hited, a szilárd, részegként támolyog.


 

Szólnom kell, szólnom, mert valami megfolyt,

ha ott bent maradna, tüdőmön a folt.

Mint aki tüsszentve, krákogva hörög,

vékony selyempapír, mely légben pörög.

Vulkán gejzírként, tör föl az indulat,

kopársággá forráz, szikla ormokat.

Képmásod tükrén, látod ábrázatát,

alkony hinti rá, lepel katarzisát.


 

Komor makacsságod sosem alkuszik,

felhőkig szórja parittya köveit!

Dühtől megkövült, a bőszen hajigált,

talajba döngölve, hullik vissza rád!

Lábad zsibbadt, béna, nem lép már csak vársz,

lidérces rémálom, játékává válsz!

Malomkőnek vélt, az irdatlan halom,

Iszonyatost döngve, súlyt a hátadon!


 

Erős széles vállad, véres, roskatag,

a küzdelem eldőlt, s maradtál magad.

Utoljára lobban, benned büszkeség,

s te nem tagadod, tiéd a veszteség.

De lám, Érkezik, a „Mennynek serege!”

Körül vesz, takar, óvó szeretete.

Ahogy rád borulnak, érzed melegét,

áldással ápolják, szíved mély sebét.


 

Földig hajladozva, akár karcsú nád,

fogják föl pajzsként, csapások záporát.

Érzed, hogy lök, lódít, sírva taszigál,

Nem, nem maradhatsz itt, téged, van ki vár!

Nézd, nézd, ott távol, keserű emberek,

valamennyi szempár, egyfelé mered!

Mind - mind téged lesnek, mikor érkezel?

Léted senki földjén, bolyong, vesztegel!


 

Maszatos arcú, pityergő angyalok,

kerestek, rád leltek, karolják karod.

Göndör, gyűrűs fürtjük, széltől lengedez,

arcodhoz simít, még érted esedez.

Atyánk, add irgalmad, tárd ki kapuját!

Engedd, hogy kísérjük, meglelve honát,

mit te teremtettél, s emberként nem ért!

Hozzád fordult, s kérlel, segítségedért!


 

Látja, tétlen vagy, hiába sok fohász.

Kigúnyol az ördög, nincs feloldozás?

Súlyától földre dől, csendben leomol.

 Hétrét görnyedve, kétkedve kóborol.

Te, reánk bíztad, hogy, ne hagyjuk el őt!

Küldetésünk lett, védjük az esendőt!

Lásd URAM, mi tesszük, rendületlenül!

Nem, hát sírunk véle, tehetetlenül.


 

Mondta a kis csöppség, tanácstalanul

kisírt kék szemekkel, az Úrhoz fordul.

Emlékezz, volt egy ember, te küldted őt!

Kereszten halt, s válttá meg, a szenvedőt

Mindaz mit átélt érted, te ismered!

S trónra emelted, melléd, mint, gyermeked!

Első angyal volt, ki nem hord glóriát,

halandó emberből lett, ő, szent király!

 

Kérdezd, kérlek, kérdezd! Mi a szenvedés?

Mikor reménye halt, s ami jóra kész,

mivel híven szolgált, s kell, pokolra szállt!

Ott is téged hirdet, soha át nem állt!

Elhalványult a nap, elállt szélzúgás,

olyan lett a hang, mint a szívdobbanás.

Valahonnan fentről, valami leér,

koppan picinyt, az, amit senki sem kért.

 

  

Út porába hullt, egy kékesszürke tárgy,

női szoborféle, félarasznyi lány.

Még érte nyúlok, s kezembe felveszem,

üres tenyeremmel, megtörölgetem.

Borzongás fut rajtam, felráz, kellemes,

csodás megnyugvás, édes, tökéletes.

Csak állok szótalan, távolt kémlelem.

Keresve – kutatom, ki küldte nekem?

 

Legyen bárki, ki küldte, én nem adom,

soha senkinek, őszintén fogadom!

Mintha visszhangoznák csipkés fellegek,

Nem, biztos nem másé, csak tiéd lehet!

Még utadat jártad, mely jelölve volt.

Erre kellett, hogy jöjj! Így rendelte sors!

Választ vártál, csendtől, keserveidért,

valaki most megadta, így, s pont ezért!

 

Ezeken töprengem, s észre sem veszem,

ahogy jött, úgy eltűnt, mentő seregem.

Fürkészem a távolt, égszínkék szegélyt,

valóság volt, mit a végtelen emészt?

Hiszem, hogy van, egy „Mennyei hadsereg!”

Kik ismerik, a bolyongó lelkeket.

Vigyázzák, követik, láthatatlanul,

mikor kell, megjelennek, váratlanul.

 

Küzdenek érted, hogy túl éld, s megmaradj,

folytasd, miért születtél, s addig haladj!

Rögös, sáros útján, még végig nem érsz,

élted ösvénye, bármely zugába térsz.

Hová napnak fénye, már el nem hatol,

éj sötétjét törve, csillagként dacol.

HIT, mely ott él benned, mit sokszor nem látsz,

Senki fel nem fogja, csak szárnysuhogás.

 

S hogy itt voltak vélem, s körbe vettek ők,

elszánt, kedves, szárnyas, összeesküvők.

Ha a lányra nézek, égi adomány,

világosan látom, nincsen már homály.

Szürkéskék ruhája, fénylő homloka,

szeme szelíd kékje, hullámos haja.

Ki vélem maradt, szakasztott mása volt,

annak, ki az ÚRHOZ, utoljára szólt.

remember•  2013. április 26. 10:20

Valahol



 

Szeretnék valahol, megnyugvást találni

Ki magához, ölel azzal eggyé válni

Osztozva örömben, szemek sugarában

Megfürdetve arcom, boldog mosolyában

Szeretnék ragyogni, mint csillag az égen

Éjnek homályában, megbújva szerényen

Lepillantva fentről, épp csak annyit látva

Amint feltekintesz, szívedet kitárva

Hallgatnám a csendet, figyelném fülelve

Könnyed selymességgel, tán nekem üzenne?

Szellőként suhanna, finom sóhajtással

Gyönyörszivárványként virág illatával

Nézném arcotokat, ahogy körül álltok

Tényleg én lennék az, akire most vártok?

Lehetek, de miért? Szinte lehetetlen!

Csak imént érkeztem, bénán, tehetetlen

Rogyadozó lábbal, lassan poroszkálva

Bizonytalansággal telve, botorkálva

Elmerült a hold is szuroksötétségbe

Emlékfoszlánnyá lett ezüst kövérsége

Egy maradt, s fölöttem utamon kísérve

Vezérlőcsillagom, gondviselő fénye

Ő, ki nem hagyott el, ég peremén haladt

Hogy idetaláljak, mutatta az utat

Holnap jövőképe, jobb sorsodnak vágya

Angyalok hirdette örök tisztasága

Ma született kisded ártatlanságával

Szunnyad a homlokán, méz ízű csókjával

Görnyedten hajolsz rá, testeddel védetten

Takarod ég kékjét, csak fel ne ébredjen.

Mert kell, hogy létezzen, mit a távolság rejt!

Harcolsz, küzdesz érte, soha nem adod fel!

Ahol a tisztesség, jámborság, akarat

Szerény polc csupán, s nem színpompás kirakat

Az emberség benned, azért van, mert sajdul

Tombolva nem üvölt, csak egy aprót jajdul

Ha utad véget ér, nem lép többet lábad

Alázatossággal, bevégzett szolgálat

Hittbe kapaszkodva, imádva remélni

Végső otthonunkba, egyszer hazatérni

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom