Monológ egy tükörben
Ne szólj, s nem fáj
Van egy dolog, ami nincs, van egy érzés, mi nem létező kincs. Egy kapcsolat, ami a valósággal összeférhetetlen, józan észnek érthetetlen.
Ezek vagyunk mi, te és én.
Tudom, hogy tudod, hogy ez a helyzet.
Látom, hogy tudod, hogy tudom, hogy fáj neked.
És érzed, hogy nekem is fáj a fájdalmad.
Ezek vagyunk mi, te és én.
De ha tudnád, hogy nekem miért fáj a fájdalmad, csak neked fájna jobban,
én is egy oldalon vagyok veled, egy csónakban,
de másik féllel akivel sosem leszünk egészek egészen addig,
amíg a valóság reális.
És ezek mi is vagyunk, nem csak ő és én.
Hazudok, de inkább tévednék hogy az igazságot én se tudjam
Ha nem szólsz, akkor is üresség tesz, és a pohár megcsurran
mert látom a szemeden azt,
ahogyan szeretnél szeretni
velem együtt lenni
és tudom, hogy ő is ezt látja a szememben
viszonzatlanul én tudom milyen
egyszerűen elviselhetetlen
de ne szólj s én se fájok
folytassunk a színjátékot
félek mikor belátod hogy kilátástalan minden szándékod
mert akkor azért nem fogsz szólni mert fáj.