rapista blogja

Radnai István:

AKINEK ÁTLŐTTÉK AZ AGYÁT ÉS A SEBÉSZ

Ez a történet csak akkor lenne izgalmasabb, ha magától a sebesülttől hallanám, hiszen alig három évvel idősebb nálam, lehet, hogy életben van!

"A Köztársaság téri harcok késő délutánján tömegével érkeztek friss fejsérültek, ezek közül a legsúlyosabbat mindenkit megelőzve hozták a kötözőhelyre. Az illető, mély kómában, egy 20 év körüli erős fiatalember volt, akinek a halántékán egy alig látható bemeneti, a túloldalon pedig egy gyerektenyérnyi kimenti nyílást találtunk, a koponyán áthaladó lövés nyomaként. A seb mélyéről csaknem folyékony agyállomány és csontdarabkák nyomultak a fölszínre."

Kevesen tudják, hogy Guillaume Apollinaire költőnek az Első Világháborúban egy gránátrepesz átütöttre a koponyáját 1916-ban. 1918-ban a spanyolnáthát nem élte túl.

De térjünk vissza Dr. Missura Tibor, a Péterfy Kórház néhány éve elhunytt orvosához, akinek idén megjelent könyvéből idéztem.

..."Hazafelé menet autóbuszunkat a tengernyi tömeg a körút és a Rákóczi út sarkán leállította, lövések hangzottak a Múzeum körút tájáról, ezért én azonnal a kórházba mentem, ahová valóban már érkeztek az első sebesültek. Két napig szinte szünet nélkül dolgoztunk...akórházba egyre több sebesült érkezett, és minden nyaktól fölfelé történt sérülés hozzánk került."

Ekkor 1956. október 23-át írták, míg én 2006. október 23-án hasonlót éltem át a kórház alagsorában egy fotelban ülve egész éjszaka. A mentők egymást kergetve hozták a sebesülteket. A könnygáz elviselhetetlen volt!

"24-én hajnali 5 órakor láttam az első orosz tankokat végigszáguldani a Rottenbiller utcán. Ezen a napon kiderült, hogy a budapesti mentőszolgálat kocsiparkjának nagy része elpusztult, így a sebesültellátás legnagyobb akadálya a szállítás hiánya volt.

Csoportokat szerveztünk, akik írásunk ellenében a garázsban vesztegelő autókat a kórház udvarára hozták. Sofőr- és ápolószemélyzet-toborozás az utcáról történt, oly módon, hogy a tömeghez kérdést intéztünk, hogy ki tud autót vezetni, s kinek van kedve sebesültszállításra. A jelentkezők ideiglenesen kórházi állományba lettek véve, fehér köpenyt és műtőssapkákat – a nők fityulákat – kaptak, a kocsik hűtőjére vörös kereszttel ellátott lepedőt tettünk, s minden kocsi számozva lett a hozzá tartozó őrséggel – sofőrrel, ápolóval – együtt. Néhány napon belül 62 számozott mentőőrsége volt a Péterfynek. " 

A továbbiakban - emékirataiban, ÉLETEM, HIVATÁSOM TÜKRÉBEN, Accordia kiadása 2010. - Missura doktor leírja, hogyan történt a betegek ellátása. "Itt konfrontáltunk először azzal a ténnyel, hogy egy kórház területén belül egyetlen feladatunk van, és ez a sebesültek meggyógyítása, akár baráttal, akár ellenséggel állunk szemben. Minden bejövő harcos vagy civil fegyverét elvették a portán, nehogy „gőzös” fejjel kinyírjanak valakit a kórház területén,,,"

Becsületére legyen mondva a Kórháznak, 2006-ban sem szelektáltak, mindenkit elláttak!

Számomra a legizgalmasabb a hősies helytálláson túlmenően, a már említett agysérült esete volt. Író vagyok, nem tehetek róla.

..." Az eset az akkori körülmények között szinte reménytelennek látszott. A vérzést és az agyfolyást csökkentő nyomókötést tettünk rá, s máris vitték az osztályra. Az esti vizitnél szinte csodával határosan az illető aránylag jó szívműködéssel és légzéssel rendelkezett, így Arányi Sándor öreg, gyakorlott sebész barátommal elhatároztuk, hogy megpróbáljuk a koponyasebet ellátni. Célunk egyetlen volt, hogy a sebet a csonttörmelékektől megtisztítjuk, és a koponyaüreget egy agyhártya-plasztikával elválasztjuk a külvilágtól. Az alapos vizsgálatnál megállapítható volt, hogy az agyhártya csupán kb. 4 cm átmérőjű. Az épen maradt kemény agyhártyát szabaddá téve a fascia aponeuroticából vett lebennyel, körkörös varrattal, a lehetőségeinkhez képest hermetikusan elzártuk a koponyaűr tartalmát a külvilágtól. Most visszagondolva a háború alatti sebészi élményeimre, óriási segítséget jelentettek az antibiotikumok, melyek korábban nem léteztek még. A beteg visszanyerte másnapra az eszméletét, és az intenzív fizioterápiás kezelés mellett szinte panaszmentesen hagyta el a kórházat. Ezen örvendetes eseményről az 1991. október 23-i ünnepségen a Péterfy Sándor Utcai Kórház aulájában értesültem, az akkori fizioterápistától.

Ez csak egy kis visszaemlékezés volt az egyik legsúlyosabb, de életben maradt szabadságharcos sérült esetéről. Néhány sebesült ÁVH-s behozataláról is hallottam, akik külön kórtermekben lettek elhelyezve, s őrség állt az ajtó előtt. Az intézeten belül semmi bántalmuk nem történt, gyógyulásuk után eltűntek a kórházból. A késő délutáni órákban felkelők behozták és a kórház titkárságán átadták a pártház kasszáját, írógépeket, szőnyegeket, mondván, hogy ők nem nyúlnak e dolgokhoz. A gazdasági hivatal őrizte meg ezen értékeket. 

Ez a szabadságharc az ismert összes forradalmaktól két lényeges történésben különbözött. Az első, hogy ez valóban a népnek a fölkelése volt, mely minden vezető és előkészítés nélkül, spontán tört ki, csak egy belső tűztől vezetve, mely az októberi fiatalokban, a legnagyobb részt Molotov-koktéllal, tankok ellen harcoló gyerekek szívében lángolt. Nagy Imrét, Maléter Pált és a többi vezetőket csak később emelte a mártíromság és a halhatatlanság magaslatára. A másik pedig, amelyre mindnyájan büszkék vagyunk, akik ebben részt vettünk, a forradalom tisztasága volt. Fosztogatás vagy önkényes kivégzések a legritkábban történtek, s ha igen, akkor ezeknek a bűnöknek az elkövetőit a forradalom statáriális bírósága elítélte és kivégezte. Magam láttam, hogy a betört kirakataiban az óra-ékszer vagy az élelmiszerüzleteknek, érintetlenül hevertek az értékes tárgyak. "

A szomorúságon, amit a halottak látványa akkor okozott, nekünk kamaszoknak is, valamint a mai temetők látogatása során, felemelő érzés ezeket a sorokat olvasni.

Vajon merre jársz, akkori húszéves? Köztünk vagy már a felhőkön túli az égi mezőkön. Szomorú vagy-e, hogy csak ennyit sikerült elérnünk, 54 évvel a forradalom után és húsz évvel a változások után, amelyek az akkori forradalom egyenes következménye lehetnének.

Reménykedsz-e velünk, vagy már csak égi szurkolónkként, talán éppen imádkozol?

Radnai István:

KÉK


Van egy sziklás, vékony talajú, dolomit hegyoldal. Talán nem mészkő, ecettel nem próbálkoztam.
Nem jellemző, hogy üveg legyen nálam. Szemüveg se, borosüveg se. A sör keserű...

Az alacsony bozót, éppen csak felülne. Volt-e itt erdő a háborús pusztítás előtt - csak elfűtötték?

Engem fűtene, de nem merem. Kék szeme szinte parázslik. Jó kis képzavarnak tűnne, ha nem lenne igaz.
Feltűnik, eltűnik. Csalogat maga után.
Hatvan év kellene ahhoz, hogy rájöjjek?

Hogy rájöjjek, nem a gólya hozza?

Haladok a vállig érő bozótban. Az ösvény hullámai hol felvetik, hol elnyelik. Rövid szoknya, formás almamellek a blúz alatt. A két formás láb - nem látszik.
Honnan sarjadnak? Ahonnan én sarjadok és ahová visszavágyom!

Ha tudnám, ha tudtam volna, hogy az anyaöl az oka mindennek!

Anyám még élt, fiatalasszony, a kor csak lassú csigavonalban halad, ahogy a két mutató kergeti egymást, egyre gyorsabban.

A vérem lüktet, miért vajon? Igaz, pedzem már, de nem illik ilyesmire gondolni.
A kék szempár alatt piroslik a száj, ma már tudom, kiharapta.

Hogy miért?
Ma már sejtem.
Néz, néz, visszanéz.
Nézem, de amikor erre néz, elkapom a tekintetem.

Ma már tudom, tündér volt. Ma már tudom, hogy harmatos gyönyörök kertje.

És azt is tudom, mindössze csókolództunk volna. De az is megbizserget!

Tizennégy, tizenhat? Hány évesek lehettünk?

Egy biztos, a bozót azóta sem lett magasabb, én sem nőttem.
Legfeljebb néhány házhelynyit kiirtottak.

De a házakban már nem tündérek szerelmeskednek. Egy hatalmas képernyő foglalja el a nappali egyik falát.
Nem nézi senki, csak világít magában. Néha felvillan rajta a kék szín, embertelen méretekben.

 Radnai István:

Recenzió és beszámoló

A JAMCA helyiségében és a Staféta című négy-generációs képzőművészeti kiállítás díszletében, szívmelengető költői esten vettem részt.

Egy antológia bemutatóján - a felolvasott, előadott versek kevés politikával és sok élni akarással leptek meg.

Élők és holtan is élők verseit tartalmazza az "Üzenet a Golgotáról" költői antológia.

Baráti társaság, egy irányba húzó lovak, elakadt szekér előtt?

Korszerűtlen eszmék, korhű és mai mezben? Aréna vagy futballpálya, ahol minket rúgnak?

Rábízom az olvasóra, mert ne várja tőlem, hogy ennyi jó verset végig elemezzek.

"Hosszú levelet fogalmazok,

Levelet a málló időnek,

A bárd élén sikongó

Örök jelennek, a jövőnek,

pedig hát tudom, haszontalan"

Gyimesi László: „A gyertyák átköltöztek”

Aki ott volt a kötet bemutatóján elcsodálkozott. Ennél sokkal líraibb merítést hallhatott, talán optimistább és a természetet, az életet igenlő versek hangzottak el Keres Emil, Pálos Zsuzsa, Peczkai  Endre tolmácsolásában.

Külön színfolt volt, hogy Kassai Franciska - gitárkíséretével, megzenésítve adott elő számos verset!

Amikor beléptem, azt hittem, hogy az őszhajúak valami hűtőből léptek ki és hibernáltan őriztek meg valami régi kort.

A csalódásom csakhamar örömre váltott.

Részben a két Tűz-tánc antológia ma is élő szereplői, az elsőt már csak Baranyi Ferenc és Simor András képviselik, akik ebben az antológiában mutatkoztak be. Tudható, hogy sem akkor, 1958-ban, sem a "rendszer-váltogatás" idején, de ma sem kedvelik őket, a később csatlakozottakat sem, hiszen a tűztáncosok második kötete, már friss vérrel újította meg az elhaltak emlékét. Az esten még mások is szerepeltek, akik azóta csatlakoztak az Ezredvéghez, a szerzők listáját a cikk végén soroltam fel.

Az estet Simor András nyitotta meg.

Simor András mai hozzáállását a kötetben szereplő versek közül a „Dinoszaurusz testvér üzenete” jellemzi:

„Millió éveken át

mi laktunk ott

mit akar

a maga

pár ezer évével”

..”Hová lesznek

ezek füstölgő fenék

moszkvák

new yorkok”

Jellemző, Varga Rudolf, Frédihez írt, aki kutya volt életében, a „Sosemmúló tavaszban”.

Nyilván sok embernél intelligensebb lehet, mivel meg kell hallja a figyelmeztetést:"mostanra ködökké váltak ám a szökött farkasok" - mert: "gyorsan elcuccolni, mert a kóbor farkasokat  most mind, mind befogják, befogják, s alttóinjekcióval egy szálig, egy szálig, mind kiirtják"

A záróvers, a műsorzáró is volt - Petőfire hajaz. Hiszen kutyaéletet adott az elmúlt század és a megkezdett.

Az Ezredvég - valaminek a végét jelezné?

Vagy egy új kezdet?

A neokon-neoliberális ideológia éppen annyira életidegen, mint a remélt szocializmus-szociáldemokrácia?

Az ember tényleg nem reformálható? Sem a Golgota, sem Szent Ferenc, sem a reformáció, sem XIII. Leó, hogy Marxot és követőit, meghamisítóit ne is említsem, nem vitték volna előre a világot?

Ez  utóbbiak a saját reflexióim,  a gondolataim, amelyeket a szobor- és bálványdöntések margójára piszkítok.

"Én olyan világba jöttem bele,

amelyik nem készült fogadásomra.

Sőt, ki akart zavarni belőle.

Ablakomon fekete kátránypapír sötétlett.

A nem látszat miatt."

Ágai Ágnes nyitóverse („Retrospektro” - Hátra arc) tudhatjuk, honnan indul és a végén mégis kifejti "létezni jó".

A címadó vers Baranyi Ferencé:

"Mit szégyellitek, ti szerencsétlenek!

Mannát nem tudtam szórni, mint Atyám..."

Bizony most is várnánk a mannát, legalábbis  - magamról beszélek -, de "a boldogságról szóltam a hegyen", tér vissza a realitáshoz és a tapasztalathoz a költő.Igaz felemlíti, hogy "és jól tartottam hallal és kenyérrel szegényemberek ezreit..." (Baranyi Ferenc: „Üzenet a Golgotáról”)

Csala Károly címválasztása is jellemző, „Munkanélküliek”:

„Emberek,

Immár sokadik kiadásban,

Koptatott bőrkötésben,

A legalsó polcon,

Arra várva,

hogy egyszer még

elővegyék őket.”

Valóban!

Erre rádupláz Dobos Éva „Adj haladékot, Uram” című verse:

„Adj haladékot Uram, adj haladékot,

ha most nem keresem meg ezt a

húszezret,

miből fizetjük ki a TB-t?”

Györe Imre a múltból üzen az „Az ’érdek’ szóról” című versében:

„Az ’érdek’ szó is

mily költőietlen

abban a korban, melyben

a dolgozók érdekét

eltapossák, mikozben

össznépi érdekről fecsegnek,

a ’szabad vállalkozás’

szinonimájaként,

vagy éppen megfordítva”

…”Aki fölemlegetné,

A nyelvészekhez küldik,

kik majd megállapítják,

a nyelvüket kivágva,

górcső alatt és másképp,

hogy ez a garázda népség,

s a nemzet ellensége.

És amíg él a nemzet

Mindnyájan köpünk rájuk.”

*

Ennyit a "politikáról", a világnézeti eltérésről - ami megkülönbözteti a szerzőket minden létezett és ma létező párttól!

De ez az est nem a politikáról szólt, az antológia viszont nem kerülhette meg!

Végtelen lehetne szubjektív idézeteim sora.

"Játszik valaki xilofon ágon

     keserű makkal

aszályos erdőn fanyar szellővel

     fátyolos nappal"

Szarka István még címválasztásában is jelzi, hogy élni lehet, a múlt is jelen van a művelt emberfők emlékezetében (Őszi sejtés -  Sylvanus Istenhez). A nagybetűk sokat elmondanak!

Végül is, az egész est inkább bukolikus volt, vagy felfedeztette velünk a világ szépségeit.

Szándékosan választottam a nyomtatott anyagból világnézeti sorokat.

Labanc Gyula, posztumusz szerző -

"ha eső akkor Rilke, 

ha Rilke utazom:"

de...így folytatódik:

"valaki ürességtől

lebegő toronyház-

kabátzsebemben  sem

talál pénzes címzésre,

ellenben a könyv, benne

friss titkos bankó,

italra, virágra és Istenem, 

nőkre,...."

Ismételten felhívom a figyelmet egy nagybetűre...

Lehetetlen, bár kötelességem a szerzőket felsorolni. Biztosan van még a fiók rejtekén, kesernyésen bukolikus líra, de most ez a kötet van a kezemben.

ÁGAI ÁGNES, BARANYI FERENC, BERETI GÁBOR, CSALA KÁROLY, DOBOS ÉVA, ESNAGY ISTVÁN, GYIMESI LÁSZLÓ, GYÖRE IMRE, LABANC GYULA, PAPP LAJOS, PASS LAJOS,PROHÁSZKA LÁSZLÓ MÁTÉ, ROZSNYAI ERVIN, SIMON LAJOS, SIMOR ANDRÁS, SZARKA ISTVÁN, TABÁK ANDRÁS ÉS VARGA RUDOLF kopogtat! Némelyek a koporsófedélen - de olyan hangosan..!

Radnai István:

E-Manci a neten