rapista blogja

Radnai István:

KÉK


Van egy sziklás, vékony talajú, dolomit hegyoldal. Talán nem mészkő, ecettel nem próbálkoztam.
Nem jellemző, hogy üveg legyen nálam. Szemüveg se, borosüveg se. A sör keserű...

Az alacsony bozót, éppen csak felülne. Volt-e itt erdő a háborús pusztítás előtt - csak elfűtötték?

Engem fűtene, de nem merem. Kék szeme szinte parázslik. Jó kis képzavarnak tűnne, ha nem lenne igaz.
Feltűnik, eltűnik. Csalogat maga után.
Hatvan év kellene ahhoz, hogy rájöjjek?

Hogy rájöjjek, nem a gólya hozza?

Haladok a vállig érő bozótban. Az ösvény hullámai hol felvetik, hol elnyelik. Rövid szoknya, formás almamellek a blúz alatt. A két formás láb - nem látszik.
Honnan sarjadnak? Ahonnan én sarjadok és ahová visszavágyom!

Ha tudnám, ha tudtam volna, hogy az anyaöl az oka mindennek!

Anyám még élt, fiatalasszony, a kor csak lassú csigavonalban halad, ahogy a két mutató kergeti egymást, egyre gyorsabban.

A vérem lüktet, miért vajon? Igaz, pedzem már, de nem illik ilyesmire gondolni.
A kék szempár alatt piroslik a száj, ma már tudom, kiharapta.

Hogy miért?
Ma már sejtem.
Néz, néz, visszanéz.
Nézem, de amikor erre néz, elkapom a tekintetem.

Ma már tudom, tündér volt. Ma már tudom, hogy harmatos gyönyörök kertje.

És azt is tudom, mindössze csókolództunk volna. De az is megbizserget!

Tizennégy, tizenhat? Hány évesek lehettünk?

Egy biztos, a bozót azóta sem lett magasabb, én sem nőttem.
Legfeljebb néhány házhelynyit kiirtottak.

De a házakban már nem tündérek szerelmeskednek. Egy hatalmas képernyő foglalja el a nappali egyik falát.
Nem nézi senki, csak világít magában. Néha felvillan rajta a kék szín, embertelen méretekben.

Radnai István:

Radnai István: